Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-91

416 Az országgyűlés képviselőházának 91 vaslatát és a választási jogot engedje át a törvényhatósági Bizottságoknak, mind a városiaknak, mind a megyeieknek. (Helyeslés balfélől. — Esztergályos János: Nagyon helyes! Megmaradna a tűzoltói karban a politikamentesség!) Amikor a belügyminiszter úrhoz fordultam ezzel a most elhangzott kérésemmel, akkor nem a mai kormányra gondoltam, — amelynek irányában teljes bizalommal viseltetem a maga összességében is, az egyes minisztereket tekintve is — hanem az elkövetkezendő időkre, a mindenkori kormányokra és biztosabbnak látom a helyzetet, ha az ilyen jogok az önkormányzatok kezében és hatalmában maradnak, (Ügy van! Úgy van! jobbfelől és a szélsőbaloldalon,) mintha a változó kormányokra vagyunk bízva e tekintetben. (Esztergályos János: Teljesen igaza van!) T. Képviselőház! A belügyminiszter úr nagyon egészséges érzésére és a helyzet helyes felismerésére mutat a javaslat 2. §-a és annak indokolása, ahol azt olvashatjuk, hogy bár a belügyminiszter fenntartja magának a jogot, hogy ia községeket tűzoltófelszereléseik kiegészítésére szoríthatja, mégis siet megjegyezni, hogy ennek azonban nagy óvatossággal kell történnie, ez a beavatkozás csak a legszükségesebb mértékben történhetik és nem szabad ezzela joggal úgy élni, hogy egyes városokat, községeket felesleges költségekkel terheljenek meg. Biztos vagyok benne, hogy a belügyminiszter úr a törvény végrehajtásánál erre tekintettel is lesz és nincs semmi kételyem a tekintetben, hogy itt nem lesz baj, felesleges költségekkel a községeket nem fogják megterhelni. (Esztergályos János: Szóval minden marad úgy, amiként eddig van! A községek százai lesznek tűzoltóság nélkül. Egész falvak, utcasorok éghetnek le, mert nincs tűzoltóság!) Mindenesetre felmerülhet az az aggodalom, hogy egy-egy új országos tűzrendészeti felügyelő esetleg arra fog törekedni, hogy valami újat hozzon s ez azután azt a veszélyt jelenthetné, hogy esetleg túlrövid időközökben fogják modernizálni akarni a tűzoltóság berendezéseit, felszerelését. A belügyminiszter úr intenciói azonban ezzel ellentétesek és meg vagyok győződve róla, hogy a belügyminiszter úr a végrehajtási rendeletben és utasításokban egyszer és mindenkorra meg ; fogja kötni nemcsak a maga, de utódai kezét is, olymódon, hogy azok kénytelenek lesznek a helyesen megállapított elveket a jövőben már morális okokból is követni. Erre szükség van, mert különben annak a veszélynek futhatunk elébe, hogy minden »új seprő« jól akar seperni és esetleg minden egyes új felügyelő külön érdemeket akar szerezni újabb és újabb berendezések beszerzésével. T. Képviselőház! Teljesen értékelve és átérezve a belügyminiszter úr nemes intencióit abban az irányban, hogy lehetőleg olcsón, kevés teherrel fejlesszük ki tűzoltóságunkat és tűzrendészetünket, mégis aggályom van, hogy etekintetbeu túlszerény a javaslat és mint már jeleztem, nem fogunk a megkívánt ütemben fejlődhetni. Az 5. §-ban nem látom biztosítva a hivatásszerűsóget, már pedig szerintem korszerűen csak úgy lehet kiépíteni a tűzrendészetet, ha az* egész vonalon — úgy, ahogyan a javaslat egyébként mondja, hogy hivatásos tűzoltóságot kíván — keresztül is visszük ezt az elvet és az egész vonalon hivatásos tűzoltóparancsnokoülése 1936 február lU-én, pénteken. kat, tiszteket és felügyelőket állítunk be. Az az aggodalmam, hogy nem fog beválni a javaslatnak az a terve, hogy a vármegyei és járási felügyeletet meg lehet oldani vármegyei és városi tisztviselőkkel, mert szerintem a tűzrendészeti felügyelet — még a járási is — egész embert kíván. A tűzrendészeti felügyelet nem lehet szerintem mellékfoglalkozás. Igazi, korszerű eredményeket, még pedig gyorsabb tempóban, mint ahogyan a javaslat takarékossági szempontból elgondolja, csak úgy lehet elérni, ha teljesen a hivatásszerűség álláspontjára helyezkedünk. Méltóztassék elgondolni, hogy mi a dolga egy járási, vagy megyei tűzrendészeti felügyelőnek. Annak a felügyelőnek ellenőriznie kell a járásban vagy a megyében több száz, vagy esetleg ezer hivatásos és önkéntes tűzoltó kiképzését, neki kell irányítania, vezetnie ezt a kiképzést. A felszerelést állandóan felül kell vizsgálnia, mert hiszen annak állandóan funkcióképesnek, intaktnak kell lennie. Sok helyszíni szemlét kell végeznie, hiszen 50, 100 vagy 200—300 községet is kéli meglátogatnia. Szaktanácsadója a megyében és a járásban minden községi elöljáróságnak, az alispánnak, a szolgabíráknak. Nem tudom elképzelni, hogy a saját hivatása mellett egy vármegyei tisztviselő, mondjuk egy aljegyző, egy szolgabíró, vagy égy városi jegyző lelkiismeretesen és tökéletesen el tudná végezni ezeket a funkciókat a maga egyéb munkája mellett. Mi lesz ennek a következménye! Az, hogy előbb-utóbb rá fogunk jönni, hogy ezt az állapotot így nem lehet fenntartani, mert ezzel a fejlődést nem mozdítjuk elő, hanem inkább megakasztjuk és akkor az állandóan kint helyszíni szemléket, vizsgálatokat tartó aljegyző, szolgabíró helyett egy másik munkaerőt kell a megyénél beállítani. Ha ez a veszély forog fenn, akkor sokkal okosabbnak, sokkal célszerűbbnek tartanám, hogy mindjárt hivatásos tűzoltótisztet állítsunk^ a járási és a megyei felügyelet élére. Azután ne méltóztassék szem elöl téveszteni azt sem, hogy bizonyos fokig összeférhetetlen is ez a két állás, mondjuk egy megyei vagy városi állás a tűzoltói felügyelettel. Hiszen a szolgabíró elsőfokú hatósága annak a felügyelőnek a tűzrendészeti kérdésekben. Nagyon válogatni nem lehet, mert akárhányszor egy-egy kisebb járásban csak egy tiszteletbeli szolgabíró és esetleg egy városi jegyző van, tehát olyan kényszerhelyzeteik állhatnak elő, amelyek miatt csak az ügy szenved. Megeshetik az is, hogy a városi parancsnok történetesen egyúttal járási vagy megyei felügyelő is. A parancsnoknak állandóan otthon kell lennie, mert ez sehol nem szükséges anynyira, mint éppen a tűzoltóságnál. Nem mehet szemlékre, nem járhat a vidékre, mert aíkkor hivatásától, elvonatnék és akkor megtörténhetnék az, hogy a városok kénytelenek lennének esetleg egy másik parancsnokot is alkalmazni, ami több terhet és felesleges költséget jelentene. Mindenesetre célszerűbbnek tartanám

( tehát, ha ezeket az állásokat mind hivatásos tűzoltótisztekkel töltenék be. Hiszen ez eddig is így volt. A 230.000/1925. B. M. számú rendelet megállapította a minősítést, a szakszerűség biztosítva volt, ezt egyrészt felhozhatnám a főispán kinevezési jogával szemben, hogy tudniillik a szakszerűség biztosítva van, de másrészt ez a rendelet 22. §-ában felhatalmazta a megyéket arra is, hogy amennyiben gazdasági helyzetük megengedi, abban az esetben külön hivatásos vármegyei felügyelőket alkalmazhatnak,