Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-91

412 Az országgyűlés képviselőházának 91. ülése 1936 február 14--én

} pénteken. hajtsa, aki szorgalmazza ezeknek a rendeleteknek pontos végrehajtását. Hogy micsoda primitív eszközök alkalmazásából és micsoda hiányosságodból származnak tüzek, és hogy ezek a tüzek aztán milyen nagy károkat okoznak, arra rövidesen leszek bátor rátérni. Most csak egy dolgot említek meg, A mélyen t. belügyminiszter úr ebben a törvényjavaslatban megszervezi az országos, kerületi és járási tűzfelügy élőket, megállapítja, hogy kik lehetnek tüzfelügyelők, kinevezi őket, milyen tiszteletdíjat kapnak, csak egyről nincs intézkedés ebben a törvényjavaslatban, — amit már az előttem szólottak is kifogásoltak — hogy tudniillik azok, akiket kineveznek, szakképzett egyének legyenek, akiknek tűzoltói múltjukban garancia van arra, hogy hivatásuknak teljes mértékben meg is tudnak felelni. Az a körülmény, hogy egyiket-másikat a főispán nevezi ki, nekünk nem lehet garancia, mert a főispánok nagyon sok ostromnak vannak kitéve a rokonok, barátok részéről, politikai összeköttetések részéről, és nagyon könnyen megtörténhetik, hogy olyan fiatalurakat, vagy a katonaságnál vagy máshol kivénült öreg urakat fognak kinevezni, akiknek sejtelmük sincs a tűzrendészetről és a tűzvédelemről. Nálunk nemcsak a legutóbbi időben, de már előzőleg is megvolt az a jó szokás, hogy azt mondották, akinek az Űristen vagy a kormány hivatalt ad, megadja hozzá a megfelelő észt is, és ezen az alapon azután nagyon sok olyan kinevezésnek voltunk tanúi, amikor a jó Isten elfelejtette a szükséges észt a hivatalhoz hozzáadni. Nem szeretném, ha ennél az igen fontos kérdésnél, amely hallatlan nagy vagyoni értéket érint, érvényesülne az az elv, hogy mindegy, kicsoda, majd a szükséges észt megszerzi magának. A tűzoltás művészet is, mesterség is, és olyan bámulatos érzék kell a tűzoltás művészetéhez, amely nincs meg mindenkiben és hosszú gyakorlatot igényel. Csak egészen rátermett, sokéves gyakorlattal bíró férfiak alkalmasak arra, hogy a tűzoltásnál, illetőleg a tűzrendészetnél és a tűzvédelemnél vezető tisztséget töltsenek be. Kívánatos volna, hogy hivatásos tűzoltótiszteket és tűzrendészet! felügyelőket csak kiváló szakképzettséggel bíró egyének közül lehessen kinevezni. Ha a törvényben nem, akkor legalább a végrehajtási utasításban mondja ki a miniszter úr azt, hogy vármegyei, kerületi és országos felügyelőnek pedig csak olyan egyént lehessen kinevezni, akinek legalább három évi tűzoltótiszti, vagy tűzfelügyelői gyakorlata van. Nem tudom elképzelni, hogy mi haszna lenne annak, ha ennek a törvénynek megalkotása után a miniszter úr rendezne egy úgynevezett gyorsiforraló tanfolyamot, amelyre «izeiket a vármegyei urakat csoportonként beneveznék s ott gyorsan kiképeznék a tűzoltás és a tűzrendészet ellemeire. Ezek, ezt elméletileg megtanulnák, mint ahogy az, ember asztalon is megtanul úszni, vagy a konyhában is megtanul síelni, csak hogy egészen más dolog az, amikor az ember vízbe kerül, vagy a hegyen síel, mintha az úszást vagy síelést az asztalon, vagy a könyvből teoretikusan tanulta. Igen fontos tehát az, hogy aki ilyen tisztséget vállal, a gyakrolatot alulról kezdje és munkával szerezze azt meg". Most ennél a szakasznál bátor vagyok a miniszter urat megkérdezni, hogy mi lesz a mostani parancsnokokkal. Ezek közt rengetegolyan van, aki már hosszú éveken át szolgált, becsülettel őrizte a város vagyonát és nem volna kellemes állapot ezek számára, ha tízhúsz évi kemény munka után egyszerre szélnek eresztenék őket. (vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Szó sincs róla!) Ezeket szerintem át kell minősíteni és lehetővé kell tenni nekik azt, hogy a jövőben is munkájuknak megfeleljenekí Bátor vagyok még a törvényjavaslatnak egy másik hátrányára rámutatni, nevezetesen arra, hogy ?a miniszter úr ebben a törvényjavaslatban egyáltalán nem intézkedik a tűzrendészet és a tűzvédelem legfontosabb eleméről, a vízről. Minthogy ez valószínűleg a végrehajtási utasításban lesz rendezendő, attól félek, hogy ugyanaz lesz a sorsa, mint a többi rendelkezésnek, vagyis, hogy politikai és egyéb tekintetekiből nem hajtják végre. Ezért lett volna szükséges magában a törvényjavaslatban szabatos intézkedés arra, — hogy többet ne mondjak, — hogy minden község és város, amely ben vízvezeték nincsen, építsen olyan víztartályokat, vagy tartozzék olyan kutakat fúratni amelyekből legalább egy^ óra hosszáig lehessen a fecskendőket vízzel ellátni. Azokban a községekben, amelyek természetes víz mellett fekszenek, — akár folyó, akár tó mellett — gondoskodni kell arról, hogy lejárók álljanak a tűzoltók rendelkezésére, hogy a vízhez férjenek. Nem ártana az sem, — a mai ínséges világban, amikor úgyis olyan alacsonyak a munkabérek, ez nem is kerülne sokba — ha olyan községekben, melyek folyóvíz mellett vannak, egy árkot ásatnának a víz mellett, (Farkas István: Duzzasztót!) azt zsilippel ellátnák és ott vizet tárolnának, hogy így arra az esetre;, ha tűz üt ki, legalább némi kis víz álljon rendelkezésre addig is, amíg a tűzoltóság jön. Hogy ez nem laikus kívánság, azt csak néhány példával leszek bátor illusztrálni. Amikor Tapolcán a legutóbb tűz ütött ki, 70 ház égett le vízhiány miatt, holott Tapolcán — amint mindenki tudja — hatalmas tó van, még pedig bővizű tó. Igen iám, a tó ott van, a víz is ott van benne, ellenben a tűzoltóság nem tudott a tóhoz hozzáférni, nem tudta a tó vizét oltásra felhasználni s ezért 70 ház égett le. De itt van egy még klasszikusabb példa és bizonyíték amellett, hogy helyesen látom a dolgot. Győrtől nem messze van Ménfőcsanak község, amely közvetlen a Rába mellett fekszik. Ott az elmúlt esztendőben tűz támadt, és erre az országnak a budapesti tűzoltóság után legjobb tűzoltósága, a győri tűzoltók rohantak oda lóhalálában, — hogy így fejezem ki magam — segíteni ezeken a szegény^ embereken, és ott is több ház és gazdasági épület égett le csak azért, mert vízhiány volt, holott a Rába a község mellett folyik. Nem tudtak a tűzoltók a vízhez hozzáférni, és órákig tartott, míg valahogyan meg tudták csinálni azt, hogy a vizet alulról felnyomták a tartályokba és azokból továbbították azután a szivattyúkhoz. Erre nézve kellene intézkedést tenni, hiszen — amint mondom — óriási károkat okoznak ezek a tüzek, és ezek a károk annál súlyosabbak, mert tudvalevőleg Magyarországnak különösen a vidéki lakossága rendkívül szegény. Egy-egy tűzeset egy egész járást tönkretehet és éveken át Ínségben tart, nem is beszélve az ottlakó szegény családok sorsáról. Fontos tehát az, hogy a. vízről történjék gondoskodás. Már előre hallom, mit fiog a mineszteir úr erre nekem mondani, hogy t i. ez nagy költségekkel jár, én azonban azt hiszem, hogy ezek nem is olyan nagy költségek, ha egybevetjük azokkal