Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-91

402 Az országgyűlés képviselőházának 9 így óriási léptekkel mehetünk előre. Ilyenformán tehát azt mondani, hogy ebben a javaslatban semmiféle fejlődés nincs, hogy ez a javaslat visszafejlődés: legalább is rabulisztika. Azzal is foglalkozott Csoór Lajos t. képviselőtársam, hogy csak a városok kapnak valamit e törvényjavaslat folytán, de a nagy- és kisközségek nem kapnak semmit. Ez tévedés, mert hiszen a községekről is gondoskodás történik akkor, amikor a megyei és járási tüzrendészeti felügyelői tisztségek életrehívásával megszervezzük a tűzvédelem rendszeres irányítását egészen a -legkisebb községig, azonkívül biztosítani kívánja ez a törvényjavaslat a községek tűzrendészeti felszerelését is. Az említett éjjeliőri intézmény, amelyre vonatkozólag én is azt tartom helyesnek, hogy fizetett éjjeli őrök legyenek, továbbá a szérükérdés rendezése, végeredményben bárhogyan történik is: ezek mind előrehaladást jelentenek, nem lehet tehát azt mondani, hogy a falvak érdekeit elhanyagolta volna a kormány, amikor ezt a javaslatot a Ház elé hozta. Éppen ellenkezőleg áll a helyzet, de természetesen nem lehet hivatásos tűzoltóságot létesíteni országszerte egyszerre, ha fedezet nincs. Osztom Csoór Lajos képviselőtársamnak azt a felfogását, hogy az ideális állapot az volna, ha az egész tűzoltószervezet államosítható volna, mert hiszen a tűzoltásnak nemcsak fontos közgazdasági, hanem nemzeti védelmi vonatkozásai is vannak. Gondoljunk csak a tűzvédelemre háború esetén. A legideálisabb megoldás, mondom, az volna, ha államosíthatnánk a tűzoltóságot, mint ahogy államosítottuk a rendőrséget is. Sőt tovább megyek. Bulgáriában ennék quasi fedezete gyanánt államosították a tűzbiztosítást is, hogy az államnak ilyenformán meglegyen a lehetősége ahhoz, hogy egységes állami tűzoltószervezet kreáltassék, egészen a legutolsó kisközségig. De ezek ma, sajnos, még meg nem valósítható dolgok, részben azért, mert hiszen a tűzbiztosítás ma még nem áll azon a fokon, hogy az állam az ebből származó kockázatot magára vállalhatná, mert tudjuk, hogy a nemzeti vagyonnak legfeljebb csak 50%-a az, amely biztosítva van. Ennélfogva tehát csak kényszerbiztosítással lehetne elérni az állami biztosításnál, hogy kockázat és ráfizetés ne legyen, ez pedig a mai viszonyok között igen merész lépés volna. Ezért tehát helyesebb, hogy egyelőre a tűzbiztosítás! dijakból követel az állam magának egy bizonyos járulékot, amellyel azután nagymértékben elősegíti a tűzrendészet fejlesztését. Csoór Lajos igen t. képviselőtársamnak harmadik kifogásával is foglalkozni kívánok, mielőtt a magam gondolatmenetét bátor volnék előadni. Ez az, hogy ő aggályokat táplál a kerületi rendszerrel szemben. A bíróságoknál is van kerületi rendszer, ott vannak a királyi ítélőtáblák, a postánál is van kerületi rendszer, ott vannak az üzletvezetőségek és ugyanez áll a vasutakra is. Engedelmet kérek, nem lehet mindent a lokálpatriotizmus szemüvegén át bírálni, nem lehet mindenből alkotmányjogi sérelmet kovácsolni. Az a tény, hogy végeredményben kerületi tűzrendészeti felügyelők lesznek, csak biztosabbá, jobbá és gyorsabbá fogja tenni a tűzrendészet működését, mintha az országos felügyelőnek nem volnának ezek a közvetlen alárendelt segítőtársai és a tűzrendészet vármegyénként volna decentralizálva. Én tehát ebben nem látok semmiféle idegen importot, nem látok alkotmányjogi aggályt (Ügy vanl Ügy van! jobbfelől.) és a magam részéről . illése 1936 február lh-én, pénteken. úgy, amint már sok más magyar intézménynél fennáll, nagyon indokoltnak és helyesnek tartom a kerületi rendszernek a megvalósítását a tűzrendészetnél is. Azt hiszem, nem túlzás, ha azt mondom, hogy a kormány reformtörekvéseiben kimagasló jelentősége van ennek a Ikeret-törvényjavaslatnak, amely, mondhatnám, évszázados mulasztásokat pótol. Hogy mennyire szükségünk van nekünk arra, hogy ez a kérdés tényleg mielőbb rendeztessék, errenézve talán elegendő, ha megállapítom azt, hogy annak ellenére, hogy a városok és községek évente körülbelül ötmillió pengőt áldoznak a tűzrendészetre és tüzoltószervezeteik fenntartására, évente mégis 10—20 millió pengő az a kár, amely tűzkárokból keletkezik és sajnos, több, mint ezer községben egyáltalában nincs semmiféle tűz oltószervezet. Én tehát éppen a falvak, a, községek f (Szempontjából örömmel üdvözlöm ezt a törvényjavaslatot, mert biztosra veszem, hogy a községeken fog éppen a legnagyobb mértékben segíteni ez a törvény, amikor majd a tűzrendészeti felügyelő fokozottabb figyelme alapján a községekben is létre fogják hozni a megfelelő és szükséges tűzoltószervezeteket. Ez egy keret-törvényjavaslat s ennek a 10. §-a az, amely a belügyminiszter hatáskörébe utalja a különböző hatáskörök és szervezeti kérdések rendezését, a tűzoltóképesítés, a tüzoltóképzés szabályozását, a szolgálati szabályzat megállapítását és általában minden, a törvény keretébe kívánkozó tűzrendészeti kérdés rendezését. Természetes, hogy mindezeket nem lehet a törvényhozás által szabályozhatni. Ez a törvényjavaslat csak kiindulópontja akar lenni a tűzrendészeti fejlődésnek, a részleteket azután a kormányzatnak kell az életben produkálni. Én meg vagyok győződve arról, hogy ebben a tekintetben áldásos fejlődésnek nézünk elébe. Megemlékeztem már arról, hogy a törvényjavaslat 9. §-a az, amely a további fejlődésnek az anyagi bázisát képezi. Tudniillik ebben foglaltatik az, hogy a tűzbiztosítási díjak egy-két százaléka igénybevehető állami tűzrendészeti célokra. A magam részéről is keveslem ezt az egy-két százalékot, annál is inkább, mert a külföldön több államban ennél lényegesen magasabb az a járulék, amelyet az állam igénybe vesz. így például Ausztriában 5%-ot, más államokban 10%-ot is kitesz a beszolgáltatandó öszszeg. Ezt az összeget tehát én is a legszerényebb kezdetnek tekintem és meg vagyok győződve arról, hogy idővel itt még változtatásokra lesz szükség, még ennél is nagyobb összegeket fog kelleni igénybevenni, hogy ezzel azután a célt tényleg elérhessük. Ezt a biztosító intézetek isem kifogásolhatlak, mert hiszen ellenértékképpen azt kapják, hogy nagyobb lesz a biztonság, a tűzrendészet fejlődése kevesebb kockázatot jelent és ezzel visszatérül az áldozat. Mérlegelés tárgyát képezhetné, hogy talán be kellene hozni nálunk is úgy, amint ez egyes állaimokban már megvan, legalább az épületek kötelező tűzbiztosítását. Természetesen akkor a biztosítási díjat már csökkenteni kellene és lehetne is és így azután nem keletkezhetnének olyan anomáliák, mint amilyenek például az én kerületemben is vannak, hogy vannak községek, amelyekben több esetben fordulván elő tűzeset, ezeket a biztosító intézetek egyenesen kizárják a biztosításból és így azután ha akarják sem, akkor sem tudják épületeiket biztosítani az ottani polgárok, ennélfogva tehát, ha ott tűz fordul elő, a kár kizárólag őket sújtja. A magam részéről egy pár módosító indít-