Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-91

Az országgyűlés képviselőházának 91. jut semmi, legalább is olyan csekély összeg jut, hogy azt számba sem lehet venni. Éppen ezért ezt az 1 vagy 2%-ot én nagyon szívesen felemelném 5%-ra, (Egy hang jobbfelől: 10-re!) mert hiszen a biztosítók ezt meg is bírják. Említettem, hogy a biztosítók díjbevétele összesen 22 millió pengő volt, a nettó bevétel pedig 15 millió pengő. Ebből tűzkárra 8 millió pengőt fizettek ki, tehát 7 millió pengő az, amit a kockázatért kapnak, keresnek. Ezt én nem vonnám el teljesen tőlük, mert az egyik esztendőben nagyobb a kockázat százaléka, a másik esztendőben kevesebb, a 7 millió pengő nyereség azonban mindenesetre olyan latitüd, amelyből lehetne a biztosítóknak erre a közcélra leadni, lehetne azért, mert maga az átalányos bevétel is igen jelentékeny, hiszen 12.

"milliard pengőre rúg a tűzkárbiztosítási érték, ebből két ezrelék a biztosítási díjtétel, úgyhogy itt tekintélyes milliókról van szó, amelyekből erre a közcélra nagyobb részt ki lehetne hasítani. Ez nem is volna áldozat a biztosítók részéről, hanem hasznos befektetés, mert ha az ő hozzájárulásukkal és támogatásukkal a, tűzrendészetet korszerűsítik, akkor azt reméljük, — hiszen éppen azért csináljuk ezt a javaslatot — hogy a tűzkárok csökkennek, nekik tehát ez hasznos befektetés, mert sokkal kisebb százalékra csökken a kockázatuk. Itt meg kell említenem hogy nagy kétkedéssel fogadom a 'javaslatnak azt a rendelkezését amely szerint ezt nem lehet áthárítani a biztosított felekre. Nagyon jól tudjuk hogy a biztosítók a legtökéletesebb kartelbe vannak szervezve a díjtételek, a biztosítási feltételek a rajonírozás tekintetében. Sőt még a törvény is védi őket abban a tekintetben hogy az egyik biztosító nem kapcsolhatja el a felet a másiktól. Tehát a kartel ezt a járulékot egészen biztosan rá fogja hárítani burkoltan a felekre. Éppen azért, ha nem is ebben a törvényjavaslatban, de valami úton-módon gondoskodnunk kell arról is, a biztosító magánvállalatok felügyelete útján vagy másképpen, hogy a biztosítási díjak ne csak hogy ne emelkedjenek, — amitől félek — hanem inkább szállíttassanak le, éppen azért, mert a nemzet áldozatot hoz azért, hogy a biztosítók érdekei jobban meg legyenek védve, vagyis, hogy a biztosítási kár ne legyen olyan nagy, mint volt eddig. (Esztergályos János: Államosítani kell!) A biztosítók államosításához én is hozzájárulok, de «z nem tartozván a tűzrendészeti javaslathoz, erről most nem akarom véleményemet kifejteni. Nagy megütközést keltett a túlsó oldalon, hogy azt mondottam, hogy bizonyos visszafejlesztési intézkedés van ebben a javaslatoan. Erre például ibátor vagyok felhozni a 11. §-t. Ha nem jól értelmezem, majd a belügyminiszter úr lesz szíves felvilágosítani, de ha jól értelmezem, akkor ez kétségtelenül visszafejlesztő tendenciájú intézkedés. A 11. § és a hozzáfűzött indokolás azt mondja, hogy a községekben az éjjeli őri szolgálat részben fizetett éjjeli őrökkel, részben soros éjjeli őrökkel látandó el és valahogy úgy állítja be ezt az egész dolgot, mintha a javaslat alapján a községekben több lehetőséget akarnának a soros éjjeli őrnek, a strazsának biztosítani. Ezt retrográd lépésnek tartom. Volt valaha az országban dézsma és robot, ezeket — azt hiszem — eltörölték, de megmaradt a közmunka, a legigazságtalanabb, legsúlyosabb teher, amelynek megszüntetése a falu népének egyik legégetőbb ülése 1936 február IJí-én, pénteken. 399 vágya. Most a közmunka mellé esetleg odaállítják a «strázsa intézményét, — mert ez is közmunka — s éppen úgy,^ amint csendŐrfedezettel kirendelik a falu népét az országútra díjtalanul havat lapátolni az 1894:1. te. alapján, most majd ki fognak rendelni minden emhert strázsául is, ha akarják. (Egy hang a jobboldalon: Faluhelyen most is megvan/) Megvan néhány községben, de ezekben is fokozatosan áttérnek a fizetett éjjeli őr rendszerére, mert — én ismerem a falu népét, állandóan köztük forgok — mondhatom, mindenütt a legnagyobb visszatetszést szüli, hogy nekik strázsát kell állaniok. Inkább viselik azt az áldozatot, hogy a község fizeti az éjjeli őrt, de az emberek nem állnak strázsát. A mai korban ez nagy teher és szinte elviselhetetlen dolog. A múlt században, a jobbágyság korában, vagy a középkorban lehetséges volt, de ma már a gazdák és a munkásnép nem állanak strázsát, mert ez nekik nagyon kínos, ettől irtóznak. (Friedrich István: A pesti ember sem megy strázsát állni, pedig nem ártana! Miért csak a szegény falusi? Tudnék Pesten sokakat kirendelni! — vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Te csináltál Pesten civilstrázsát! — Friedrich István: Együtt csináltuk, az Istenért! — Derültség.) Lehetett ezt akkor csinálni, mikor forradalmi viszonyok voltak, de ezt most rendszeresíteni nem lehet. Ha tehát az államtól más jóformán semmit sem kap az a polgárember, aki egész életének felét az állam érdekében dolgozza le, nem kap ingyenes oktatást, — mert hiszen bizonyos fokig neki kell a tandíjat fizetnie — nem kap ingyenes gyógykezelést, nem kap ingyenes igazságszolgáltatást, nem kap jóformán semmit, akkor ne kényszerítsük most meg arra is, hogy maga védje meg saját vagyonát, nehogy más felgyújtsa. Ez a mai korszaknak nem felel meg, a strázsarendszer kiterjesztését tehát méltóztassék elejteni, sőt azt megtiltani még ott is, ahol megvan, mert örökös vesződség van vele. Tessék azt is figyelembe venni, hogy amikor egy 6—8 gyermekes családapa azért, hogy gyermekeinek nagynehezen kenyeret tudjon keresni, küszködik és odajár a hatodik határba munkáért, ha rákerül a strázsaállás sora és ebből az okból nem tud kiállni, akkor az esetleg rosszindulatú közigazgatási hatóság kényszerítheti őt arra, hogy fizesse' meg az egy pengő váltságdíjat. Ez olyan fej; adó, amely aránytalan, mert ez a váltságdíj egy munkásembernek sok, de egy 25 holdas gazdának semmi. Ilyen aránytalan rendelkezéseket nem volna szabad ma, ebben a korszakban, a fejlődés korszakában, a reformkorszakban törvénybe iktatni. (Friedrich István: Ebben emlékeztetnek a csáklyásokra! — vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: A csáklyának nagy jelentősége van a tűzrendészetben. Törvénybe lesz iktatva a csáklya! — Derültség.) A csáklyának valóban nagy jelentősége van tűzrendészeti szempontból, erre azonban majd â részletes vita során leszek bátor rátérni. Itt van a 12. §, a közös szérűkről. Ebből a javaslatból azt olvasom ki, hogy a törvény intenciója az, hogy a közös szérűk szaporíttassanak, vagyis hogy a gazdák terményeiket közös szérűkre hordják be cséplés végett és ott tartsák. Ez ellen megint tisztelettel opponálnom kell, mert a közös szérű nem a gazda és nem a nép érdeke, nem is tűzvédelmi érdek. Méltóz: tassék a biztosítóktól a statisztikát bekérni, meg ; méltóztatik látni, hogy azok a szaporodó nagy tüzkáresetek mind a közös szérűkön történt