Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-90

390 Az országgyűlés képviselőházának 90 Akkor igenis elvárhatják ezek az alkalmazottak, hogy addig is, amíg az alapot kellően dotálják, a belügyi kormányzat előlegezze azokat a kiadásokat, amelyek átmenetileg szükségesek ennek az alapnak a létesítéséhez. (Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: Begyujtási költségek!) Akkor semmi szükség sem lesz arra, hogy sorrendet állapítsanak meg, amely sorrendnél — mondom, ismerve a viszonyokat •— megint valószínűleg csak a protekció fog érvényesülni. Én ezeket az aggályaimat állítom szembe ezzel a törvényjavaslattal. Noha ezek az aggályaim fennállanak, mégis a javaslat elfogadása mellett adom le szavazatomat azért, mert én minden olyan szociálpolitikai törvényjavaslatot, amelyet idehoznak s amely egy-egy rétegnek érdekét felöleli, elfogadok, mert egy lépést látok benne előre. Ha ez a lépés talán rossz lépés is, meg lehet majd javítani, korrigálni lehet majd és azokat a kereteket, amelyeket most nem töltenek ki, a jövőben talán majd valahogy ki lehet tölteni. (Helyeslés balfelől.) Ha azonban már itt vagyunk ennél a kérdésnél, engedje meg a t. belügyminiszter úr, hogy felhívjam a figyelmét egy anomáliára, egy elődje által kiadott belügyminiszteri rendeletre, amelynek megváltoztatását feltétlenül szükségesnek tartom és amely a betegségi biztosítással szoros kapcsolatban van. A miniszter úr elődje kiadott egy rendeletet, amely a városok és községek által végzett inségmunkáknál alkalmazott munkásokat kivonta a betegségi és baleseti biztosítás hatálya alól. (Esztergályos János: A legnagyobb lelketlenség! — Farkas István: Szüntesse meg ezt a lelketlenséget!) T. miniszter úr, higyje el, hogy ennél lelketlenebb, szociálpolitikai szempontból roszszabb — nem akarom azt mondani, hogy gonoszabb — rendelet az utóbbi években nem jelent meg. (Esztergályos János: Szívtelenség!) Ismerem azokat az indokokat, amelyek a miniszter úr elődjét ennek a rendeletnek kiadásánál vezették. Azt mondotta, hogy nem akarja a városokat megterhelni a munkabéreken felül még azoknak a járulékoknak megfizetésével is, amely járulékok terhelnék ezeknek az alkalmazottaknak biztosítását. Én megfordítom a dolgot, t. miniszter úr, és azt mondom: nem a városokat veszélyeztetik, nem a városok háztartásának egyensúlyát rontják le az inségmunkások után fizetendő társadalombiztosítási járulékok, hanem talán inkább az Oti. szempontjából lenne bizonyos tekintetben aggályos az, hogy egy olyan réteget kap, amely rétegnek megbetegedési aránya esetleg sokkal na

: gyobb, mint az egyéb munkások megbetegedési aránya. Ügy tudom azonban, hogy az Oti. részéről és a minisztériumnak ama ügyosztálya részéről, amely ezt a kérdést tárgyalta, semmiféle ilyen aggály nem merült fel, ők ezt vállalták a munkásszolidaritás jegyében. Vállalták azért, mert azok a munkások, akik inségmunkára kénytelenek elmenni, önhibájukon kívül jutottak abba a kényes és kellemetlen helyzetbe, hogy 1 pengő 20 fillérért vagy 1 pengő 50 fillérért kénytelenek munkát végezni, némelykor nagyon kemény és nagyon nehéz munkát. Ma azonban az a helyzet, — én figyelem ezt a kérdést, mióta az idevonatkozó rendelet megjelent — hogy előfordult ezeknél a munkáknál néhány meglehetősen súlyos baleset és ezek következtében természetszerűleg a balesetet szenvedett magánjogi úton kívánta jogát érvényesíteni. (Farkas István: Majd megcsinálják, ülése 1936 február 13-án, csütörtökön. ha egypár ilyen eset lesz!) Tudok egy esetet Debrecenben, ahol fadöntés közben súlyos balesetet, sérülést szenvedett a munkás, rokkanttá vált s a bíróság nagyon helyesen és tisztességesen a várost kötelezte annak a járandóságnak a megtérítésére, amelyet egyébként a társadalombiztosító fizetett volna; illetőleg legalábbis annak megfelelő arányban ítélte meg a járandóságot. Ha ez a helyzet, akkor miért kell ezeknek a legnyomorúságosabb embereknek az életén és munkabérén takarékoskodni? (Farkas István: Az embernek sír a lelke!) Miért kell kiadni ezeknek a szerencsétlen embereknek az egészségügyi ellátására ezt a rendeletet, hiszen úgyis csak addig tart a biztosításuk, amíg munkában vannak. Még azt sem lehet mondani, hogy hoszszabb tagságot szereznek az inségmunkában való részvételük által, mert hiszen olyan rövid időt állapítanak meg, amely a társadalombiztosítási törvény rendelkezései alapján hosszabb tagság megszerzésére nem ad jogosultságot. Tisztán csak szívtelenség, kegyetlenség, szociálpolitikai érzéketlenség az, amely ennek a rendeletnek a kiadásához vezethetett. Befejezésül még egy problémára hívom fel az igen t. belügyminiszter úr figyelmét; olyan problémára, amely ugyancsak évek óta benne van a közéletben, amelyre vonatkozólag kormányigéretek hangzottak el s amelyre vonatkozólag azok a t. túloldali urak, akik iparosgyűléseken szoktak megjelenni, ismételten hangzatos kijelentéseket tettek, amelynek megvalósítása érdekében azonban egyetlenegy lépés nem történt: ez a kisiparosok és kiskereskedők baleset, betegség és rokkantság esetére való kötelező biztosításának megvalósítása. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Tudok olyan eseteket, amikor tekintettel arra, hogy az eddigi kormányok nem rendezték ezeknek a kisexisztenciáknak baleset és betegség esetére szóló kötelező biztosítását, megpróbálták a biztosítást az ipartestület keretén belül megoldani. Amikor ezt a szociálpolitikai célt a maguk részéről saját erejükből r megvalósítani akarták, akkor megint a kormányzat volt az, amely ennek útját állta és azt mondotta, hogy az ipartestületnek nem célja ilyen segélyző egyesület létrehozása. Valahányszor ilyen irányú felterjesztés ment a korábbi kereskedelemügyi miniszterhez, mindenkor ridegen ellenállt annak, ridegen elutasította és nem történt semmi e rétegek baleset és betegség esetére szóló kötelező biztosításának megvalósítása érdekében. Minthogy ez a probléma, a kötelező biztosítás problémája, a t. belügyminiszter úr hatáskörébe tartozik az Oti. és a Mabi. útján, ennélfogva most nem a kereskedelemügyi miniszterhez intézem ezt a kérésemet, hanem a t. (belügyminiszter úrhoz és ebben a vonatkozásban is határozati javaslatot nyújtok be, amelyben kérem, hogy mondja ki a Képviselőház, hogy a baleset, betegség, öregség és rokkantság esetére szóló kötelező biztosítást kiterjesztendőnek tartja azokra a kisiparosokra és kiskereskedőkre is, akik legfeljebb egy segédet és egy tanoncot foglalkoztatnak. (Helyeslés a, szélsőbaloldalon.) Ha a t. kormányzat szükségesnek tartotta a szociális biztosítást és ha szociális biztosításnak nevezem nagy jóindulattal és önmagammal való megalkuvással azt, amit az Otba. révén megvalósítottak és biztosításnak, vagy gondoskodásnak nevezem azt, amíit ez a tör-