Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-90

388 Az országgyűlés képviselőházának 90. gazdasági munkásokra, cselédekre és alkalmazottakra való bevezetéséhez (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) és ezek az alkalmazottak 30 év óta nem tudtak eljutni oda, hogy a magyar parlamentben a szociális belátás anynyira jutott volna, hogy ezt a 29 évvel ezelőtt beígért törvényt valóban meg is valósították volna. A t. előadó úr utalt arra, hogy ez meg fog történni, mert ez is benne van a kormány programmjában, most azonban nem valósíthatja meg, mert sem az állam nincs abban a helyzetben, hogy ezt megtehesse, sem pedig azok az érdekeltségek, amelyeknek hozzá kellene jarulniok ezeknek a költségeknek fedezéséhez. (Farkas István: A tízezerholdasok sohasem lesznek abban a helyzetben!) Elhihetik t. képviselőtársaim, hogy 30 esztendő alatt volt olyan időszak a magyar mezőgazdaság és az állam életében, amikor bőven lett volna fedezetük a nagybirtokosoknak ennek a kérdésnek rendezésére; (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) volt a magyar kormányzat pénzügyi háztartásában is olyan állapot, amikor bőven jutott volna pénz ennek a kérdésnek szabályozására. (Ügy van! a, szélsőbaloldalon.) De sohasem volt érzékük, nem volt szívük és nem volt szociális belátásuk, hogy a legszegényebb, legnyomorúságosabb és a legrosszabb egészségügyi viszonyok között élő magyar munkásság sorsáról és egészségügyi viszonyairól gondoskodtak volna. (Molnár Imre előadó: Azokért az időkért mi nem felelhetünk!) A t. előadó úr hiába mondja, hogy azokért az időkért és azokért a kormányokért nem felelős. Itt van az alkalom, tessék, ez a, kormány valósítsa meg, semmi sem áll útjában. Ahogyan megvalósítja ezt a törvényt, úgy mi sem áll útjában ennek sem: meg kell valósítani a mezőgazdasági munkásokra vonatkozó kötelező biztosítást is. (Farkas István: Ahhoz nem. mernek hozzányúlni! — Mozgás a középen.) Hogy alkalmat adjak a t. képviselő úrnak is arra, hogy megszavazza azt a határozati javaslatot, amelyben ez foglaltatik és így megkönnyítsem a helyzetét, benyújtom erre vonatkozó határozati javaslatomat, amely úgy szól, hogy (olvassa): »Utasítja a képviselőház a, magyar királyi kormányt, hogy váltsa valóra az 1907. évben hozott azt az országos határozatot, amely kötelességévé teszi, hogy & magyar országgyűlésnek a mezőgazdaságban alkalmazott munkások kötelező 'biztosításáról törvényjavaslatot nyújt be. Kérem a t. Képviselőházat, mondja ki, hogy az országos (határozatnak valóra váltását még az 1936. évben megvalósítandónak tartja.« (Helyeslés a szélsőbaloldalon. — Farkas István: Na most gyerünk! El kell fogadni és végre kell 'hajtani. — Zaj a jobboldalon. — Farkas István: Ez komoly szociális törvény. A magyar testvéreknek adjanak valamit azokból a 10.000 holdakból! — Propper Sándor: Ne csak frázisokat! — Mozgás a jobboldalon.) A másik probléma,, amelyet érintett Tóth Pál képviselőtársam és amelynek tekintetében nem értek vele egyet, a rendőrlegénységi és csendőrlegénységi tagok orvosi ellátásának kérdése, már tudniillik azoknak orvosi ellátási kérdése, akik biztosítás alá kerülnek. En nemcsak ebben a kérdésben, haneni akár az Otba. kérdésében, akár az Oti. kérdésében, akár a Mabi. kérdésében változatlanul arra, az álláspontra helyezkedtem a múltban és helyezkedem ezidőszerint, hogyha becsületes orvosi ellátást akarunk nyújtani azoknak, akik ezekben az intézülése 1936 február 13-án, csütörtökön. menyekben biztosítva vannak és orvosi kezelésre szorulnak, ezt a problémát máskép, mint a szabad orvosválasztás rendszere alapján megoldani nem lehet. (Ügy van! Ügy van! a széls& baloldalon.) Hiába méltóztatik azt mondani, hogy a körzeti orvosi kérdés megoldható olyképpen, hogy nem egy orvoshoz kell odaszorítani a betegeket, hanem képviselőtársam megelégszik azzal, ha két orvost jelölnek meg egy-egy körzetben (Tóth Pál: Kettő vagy több!) aki ellátja ezeknek a csendőr- és rendőrlegényeknek és hozzátartozóiknak egészségügyi ellátását. (Tóth Pál: A tagok száma szerint az illető körzetben!) En azt mondom, hogy ha az orvosok számát a tagok száma szerint állapítják is meg, akkor is megvan a bizalmatlanság, holott a, legfőbb kérdés, különösen az egészségügyi ellátás tçkintetében éppen az orvos megválasztása. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ha én biztosított vagyok, ha az én fizetésemből — mint az Oti.-nál és a Mabi.-nál — meglehetősen magas összeget vonnak le járulék címén, olyan magas összeget, amelyből a felsőbb fizetési kategóriákba tartozó egyén anélkül, hogy az Oti.-nak, vagy a Mabi.-nak az ellátására szorulna, meg tudná választani az orvosát és becsületesen díjazni is tudná, akkor nem lehet" rám és a biztosított tagra rákényszeríteni a t. minisztérium, az Oti., vagy a Mabi. részéről azt az orvost, akinek a tudatlansága olyan eredményeket mutatott^ f el, mint amilyen eredményeket a legutóbbi évek rendőri és büntető krónikájából ismerünk. Ebben a tekintetben tehát méltóztassék a t. képviselőtársam és a t. Ház revízió tárgyává tenni álláspontját. Arra kérem a belügyminiszter urat, hogy ha az orvoskérdést kiadandó rendeletében szabályozni akarja, akkor ezt a kérdést máskép, mint a szabad orvosválasztás rendszerének bevezetése mellett, ne oldja meg, sőt kérem, hogy ezt a rendszert mind az Oti.-nál, mind a Mabi.-nál, mint az Otba.-nál is igyekezzék megvalósítani. (Zaj a jobboldalon. — Elnök csenget.) A harmadik kérdés, amelyre t. képviselőtársam részben utalt, az állam hozzájárulása. Őszintén szólva, amikor a törvényjavaslatot elolvastam és amikor t. előadó képviselőtársamat meghallgattam, magam is csodálkoztam azon, hogy a kormányzat idejön egy törvényjavaslattal, amelyet nagy szociálpolitikai vívmánynak tüntet fel, de olyan szociálpolitikai vívmányt és törvényjavaslatot tár elénk, amelyhez az állam maga egyetlen fillérrel nem járul hozzá. (Farkas István: Ezt nevezik szociálpolitikának.) Sőt, kerettörvény lévén, még azt sem teszi meg, — s az indokolás sem tartalmaz semmit erre vonatkozóan — hogy a felállítandó bürokratikus szervnek — mert hiszen fel kell ilyet állítani ezeknek az ügyeknek az elintézésére — a létesítése körül felmerülő költségeket vállalja-e a t. belügyminiszter úr, vagy ezeket a^ költségeket is ebből a, levonandó 2%-os járulékból akarja fedezni. Bőkezűnek lenni a csendőr- és rendőrlegénység pénzével, idehozni egy törvényjavaslatot és beállítani, mint nagy szociálpolitikai vívmányt anélkül, hogy ahhoz az állam egyetlen fillérrel hozzájárulna, legfeljebb a miniszter úr adja hozzá a jó szívét, mást azonban semmit, ezt az eljárást, azt hiszem, le kell szállítani arra az értékre, amelyre le is lehet szállítani, hogy tudniillik ez nem az a szociálpolitikai törvényjavaslat, amelyet elvárhatunk akkor, ha akár állami, akár pedig