Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-90

Az országgyűlés képviselőházának 90. ülése 193& február 13-án, csütörtökön. 387 akármilyen kiváló, jó orvos, ha egyszer mindenki ahhoz kénytelen menni, a betegek bizalma már ötven százalékban csökken, és ez kontroverziákra ad alkalmat. Ha azonban csak kettő közül is választhat a beteg, akkor már sokkal simábban van megoldva a betegellátás. Még egyet ajánlanék figyelmébe az igen t. Képviselőháznak. Feltétlenül szeretném, ha a gyógyszerellátásban is részesülnének a rendőrlegénység hozzátartozói. Itt megint szeretném leszögezni azt az elvet, hogy nem helyes egy betegbiztosító intézetben, ha százszázalékig ingyen adja a tagoknak a gyógyszert, mert a százszázalékig ingyen gyógyszerrendelés a gyakorlatban visszaélésekre ad alkalmat, nemcsak akarva, de akaratlanul is felesleges gyógyszerrendeléseket produkál, míg ha az illető tagnak a gyógyszer árának bizonyos százalékát meg kell fizetnie, ez elkerülhető. így például a posta-betegsegély ző nagyon jól működik 20%-os megtérítés mellett. Az természetesen már a számok munkája, hogy hány százalékban kell majd a megtérítést megállapítani. Méltóztassék elképzelni, hogy egy betegbiztosító intézetben pontosan számolni lehet az orvosnak kiadásaival, a (kórházi kiadással és minden egyébbel, de ha százszázalékos ingyen gyógyszerrendelés van, ott nem lehet számolni azzal, hogy mennyi lesz ez egy esztendőben, míg ha megvan a korlátja, hogy egy bizonyos százalékát maga a beteg fizeti meg, már érvényesül az a takarékosság, amelynek a magángazdaságban föltétlenül érvényesülnie kell, még akkor is, ha az illető nem tagja egyetlenegy betegbiztosítónak sem. Mélyen tisztelt Képviselőház! Ezekben voltam bátor a javaslattal kapcsolatban véleményemet elmondani. Nem akarom a t. Ház türelmét tovább igénybevenni, annyit azonban tartozom kijelenteni, hogy mint orvos, közel négy esztendeje igen sok rendőrnek, rendőrhozzátartozónak betegségét próbáltam gyógyítani, egészségét próbáltam megjavítani, fájdalmait igyekeztem megszüntetni, azért bizonyos mértékig a szívemhez közel áll ez az egész téma. Szeretném, ha ez kifogástalanul lenne megoldva, hiszen vannak más ilyen intézetek, — mint amilyenek a postának, a vasútnak, a magyar hajózásnak betegbiztosító intézetei —amelyeknek kárán szintén lehet tanulni, megvan tehát a mód arra, hogy amikor ezt az intézményt kreáljuk, a multak tanulságait is érvényesítsük. És én, aki szívesen állapítom meg, hogy az egészségügyi reformokra nagy szükség van és hogy ezek a reformok jönnek és mint ezeknek egyik része jelenik meg itt ez a törvényjavaslat is, személy szerint is és politikailag is a legteljesebb bizalommal viseltetem a belügyminiszter úr iránt és tudom, hogy amikor e javaslat alapján majd intézkedések történnek, akkor nemcsak a jogászokat, hanem a hozzáértő számvevőket és az orvosokat is meghallgatják. Éppen ezért, abban a tudatban, hogy a belügyminiszter úr egy tökéletes intézményt fog alkotni ezen a téren, amelynek ma már minden alapfeltétele megvan, bizalommal a kormány és a belügyminiszter úr iránt, a javaslatot elfogadom. (Taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik Györki Imre képviselő úr. Györki Imre: T. Képviselőház! Annak ellenére, hogy Tóth Pál t. képviselőtársam felszólalását értékes, komoly és hozzáértő felszólalásnak tekintem, kénytelen vagyok szembeszállni néhány olyan megállapításával, amelynek tekintetében a helyzet a gyakorlatban egészen másként áll, mint ahogyan ő megállapította és amelyre nézve az én felfogásom homlokegyenest ellenkezik az ő felfogásával. Valószínűleg tévedésnek kell tulajdonítanom t. képviselőtársam felszólalásának azt a részét, amelyben az 1927:

XXI, te.-et — amelyet általában Lex Vass-nak szoktak nevezni^ — nevezte meg első szociális alkotás gyanánt, mert ha t. képviselőtársam körülnézett volna a szociálpolitikai életben, akkor nagyon jól tudná, hogy ezt a törvénycikket megelőzően, már 1891-ben, majd azt követően 1907-ben alkották meg az első szociálpolitikai törvényeket. Az 1907 :XIX. te. az ipari és kereskedelmi alkalmazottak betegség és balesetére^ való kötelező biztosításáról szól, az első törvény, az 1891, évi XIV. te. pedig az ipari és gyári alkalmazottak betegség esetében való segélyezéséről SZ

°1* "1 TiDe ha igen t. képviselőtársam szociálpolitikai kérdésekkel, különösen pedig társadalombiztosítási problémákkal foglalkozik, akkor szíves figyelmébe ajánlom, hogy nézzen körül, mert még a korábbi időkből is, talál a munkásság körében olyan önalkotású intézményt, amely visszanyúlik körülbelül az 1870-es évekbe, amikor a munkások saját elhatározásukból, anélkül, hogy az akkori törvényhozás hozzányiilt volna ehhez a kérdéshez, maguk alkották meg önkéntes társulás által azokat a testületeket, amelyek addig, amíg az említett törvénycikkeket meg nem hozták, illetőleg a különálló pénztárakat nem egyesítették, már gondoskodtak a munkásokról. Szíves figyelmébe ajánlom t. képviselőtársamnak azt is, hogy az 1891 : XIV. tc.-et és az 1907 : XIX. tc.-et nem azért alkotta meg az akkori parlament, mert az iparban vagy a kereskedelemben alkalmazott munkások szociális jóléte lebegett volna a szeme előtt, hanem — különösen az 1907 : XIX. tc.-et, amely, mint említettem, az ipari és kereskedelmi alkalmazottak betegség és balesetére való kötelező biztosításáról szólt — azért alkották meg, mert kialakult a bíróságnak olyan gyakorlata, amely terhes volt az ipari vállalatok tulajdonosaira és ezek sokkal szívesebben látták, ha egy kötelező, a kereseti viszonyoknak megfelelően megállapított balesetbiztosítási járulékkal gondoskodnak a munkások baleset esetére való biztosításáról, mint azt, hogy az üzemükben előfordult baleset folytán bírói ítélet kötelezze őket egy meglehetősen magas összeg bírói letétbe való helyezésére, amely ama járadék folyósítását biztosítja. Ezzel csak azt akarom dokumentálni, hogy a magyar parlamentben sem most nincs meg, sem pedig a múltban nem volt meg a széles néprétegekkel szemben az a nagy szociális jóindulat, (Ellenmondások jobbfelől, — Gr. Festetics Domonkos: Ez merész állítás!) amelynek meg kellett volna lennie és amelynek meg kellene lennie ezidőszerint is. (Egy hang a, középen: Megvan!) Hogy most megvan, t. képviselőtársam, azzal szemben sem akarok egyébre utalni, mint arra, hogy egy határozati javaslattal is ki akarom próbálni, hogy valóban megvan-e. Ez a határozati javaslatom utal arra, hogy kereken 30 évvel, pontosan 29 évvel ezelőtt, Í907-ben a magyar képviselőház és a magyar főrendiház országos határozattá emelt egy olyan határozati javaslatot, amely szerint kimondta, hogy elérkezettnek tartja az időt a betegség és baleset esetére való kötelező biztosításnak a mező-