Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-90

386 Az országgyűlés képviselőházának 90, hesse. Ez alatt a négy esztendő alatt tehát az volt a helyzet itt Budapesten, hogy a rendőrlegénység hozzátartozóinál a rendőr felesége havi 2 pengő, a rendőr gyermeke pedig havi 10 fillér fizetése mellett a Hungária Szanatórium Szövetkezetben orvosi ellátást kapott, sőt egyes akut betegségekben kórházi és szanatóriumi ápolásra és műtétre is volt igénye. Ebben a szövetkezetben természetesen csak az volt tag, aki akart. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy azok a családok, ahol betegek voltak, vagy ahol kilátás volt arra, hogy rövid időn belül betegek lesznek, léptek be elsősorban a szövetkezetbe, ami meglehetősen nehéz feladat elé állította ennek a szövetkezetnek a működését. Az utolsó négy esztendőben azonban ez a szövetkezet mégis hézagpótló intézmény volt a rendőrcsaládok betegellátása terén, mert aki figyelte működésüket, csak elismeréssel adózhatott a szövetkezetnek, emellett értékes tapasztalatokat szerezhetett magának arra vonatkozólag, hogy ha majd a rendőrlegénység hozzátartozóinál bekövetkezik az intézményes betegellátás, hogyan kell azt megcsinálni. Ha a Szanatórium Szövetkezet sima működésében néha zökkenők merültek fel, akkor ennek oka az volt, hogy egy önkéntes társuláson alapuló betegbiztosító szövetkezet mindig elégtelen működést fejthet ki, éppen az előbb említett okok következtében. Csakis a kénvszertársulás az, amely pénzügyileg megadhatja az alapot egy betegbiztosító intézmény sikeres működésének, és ezért helyeslem azt az elgondolást, hogy a rendőrlegénység közül azok is fognak hozzájárulást fizetni ebbe az alapba, akik nőtlenek. Ha a nőtlenek később megházasodnak, akkor a jövőben már bizonyos módon kárpótolva lesznek a befizetett összegekért, ha pedig nem nősülnek meg sohasem, akkor tekintsék ezt bizonyos mértékig egy agglegényadónak, amely adóforma a közmegítélés szerint cseppet sem antiszociális. Mélyen t. Képviselőház! A jelen törvényjavaslat tulajdonképpen a pénzügyi lehetőségét adja meg annak, hogy 2%-ig terjedhető levonással meglegyen az alap a betegellátás megindításához. A betegbiztosításoknál általában az az elv uralkodik, hogy fele összeget a munkaadó, fele összeget a biztosított fizeti be. Itt bizonyos mértékig vitába kell szállnom az előadó úrral, aki azt mondotta, hogy az állam nem teheti meg, hogy a maga részéről ehhez hozzájáruljon ebben az arányban. (Molnár Imre előadó: Most!) Minthogy az állam a családfőt magát már teljesen biztosítja külön, — mert ez a része a dolognak már megvan — tehát 50%-ig eleget tett kötelezettségének, hiányzik azonban a másik 50%', ezért szívesen venném azt, hogy az állam is járuljon ehhez hozzá, de még szívesebben ismerem el az előadó úr jelentésében azt, hogy ez senkinek külön költségébe és megterheltetésébe nem kerül. Az én tapasztalatom szerint ezzel a 2%-ig terjedhető levonással ez a betegellátás meg is oldható. Mélyen t. Ház! Az előadó úr is említette, hogy szóbajöhetnek bizonyos módozatok, hogyan lehet megoldani ezt a betegellátást. Véleményem szerint minden betegellátásban, vagyis betegbiztosításban két tényező a legfontosabb: az első a beteg érdeke, az, hogy a beteg megelégedett legyen az intézménnyel; második pedig a gyógykezelő orvosok érdeke, hogy azok is meg legyenek elégedve. Ne méltóztassék azt gondolni, hogy én itt pénzbelileg valami nagy összegekre gondolok, hogy csak akkor lennének megelégedve, A mai orvosgenerációnak sokkal ülése 1986 február 13-án, csütörtökön. kisebb az igénye, semhogy ez egyáltalában számításba jönne. De minden egyéb megoldás is oda kell, hogy konkludáljon, hogy úgy a beteg, mint az orvos meg legyen ebben az intézetben elégedve. Az az adminisztráció, amely kell hozzá, tartozik az érdekeit alárendelni ennek a két érdeknek. Az adminisztráció nem öncél és nem szabad soha eszébe jutnia, hogy ezt az intézetet azért csinálták, hogy legyen benne adminisztráció. Ezt az intézetet azért fogja kreálni a belügyminiszter úr, hogy a betegek ellátást kapjanak, a betegek meg legyenek elégedve, és elégedett orvosi kar álljon rendelkezésére, mert elégedetlen orvosi kar csak elégedetlen tömegeket fog eredményezni, amelyek külön gondokat fognak adni azután az igen t. belügyminiszter úrnak. Méltóztassék megengedni, hogy külön örömömet fejezzem ki a felett, hogy ennél a betegbiztosításnál a táppénz kérdése szóba sem kerülhet. Hála Istennek, mert sok betegbiztosításnál a táppénz, annak a mértéke és szolgáltatása adja a legtöbb kellemetlenséget, bajt és félreértést s teszi végeredményben majdnem lehetetlenné az illető intézet működését. Ami kérdés itt szóba jöhet, azt én a következőleg osztályoznám: szükség van kórházi kezelésre, szükség van speciális orvosi kezelésre, szükség van orvosra otthon a lakásban, és szükség van gyógyszerellátásra. Nagyon szívesen venném, — és azt hiszem, a rendőrség is — ha lehetséges volna, hogy a rendőrség külön kórházat kapjon, de ez a mai viszonyok között a létszámnak megfelelően lehetetlen. Itt tehát egészen jól meg lehet oldani a kórházi ellátást a már meglévő kórházakkal kötött szerződések útján. Ami a második kérdést illeti, a központi rendelőintézetet, ahol specialista orvosok kell hogy rendelkezésére álljanak a bejáró betegeknek, ezt a kérdést már meg lehet oldani. Erre vonatkozólag már megvannak a kitűnő sablonok, — akár bérbevevés útján, akár Önálló rendelőintézet teremtése által — úgyhogy ezen nem érdemes elmélkedni, itt máir megvan a járt út. Amihez hozzá akarok szólni, az az úgynevezett körzeti orvosok rendszeresítése, amikor szükség van arra. hogy a rendőr családja, gyermeke, va,gy felesége számára otthon kapjon orvost. Itt szeretném a t. Ház figyelmét felhívni egy körülményre. Az orvosi ellátás tekintetében régi vita folyik a szabad és a kötött orvosi ellátás körül. Véleményem szerint ma már bizonyos mértékig túl vagyunk e kérdés megoldásának a vitáján, mert mindenütt a kötött orvosi rendszer van meg. Kár beszélni szabad orvosválasztásról a jelen esetben, amikor ezt úgysem lehet megoldani. De a kötött orvosi ellátásnak is van egy formája, amely bizonyos mértékig átmenetet jelent a szabad orvosválasztáshoz. Ügy képzelném el a dolgot, hogy nemcsak egy körzeti orvost neveznék ki egy körzetbe és nem jelölném ki neki, hogy ez az ő körzete, hanem megállapodást létesítenék két, három, vagy négy orvossal, és akkor a-z illető rendőrcsaládnak azt mondanám, hogy neki joga van elmenni ezek közül akármelyikhez. Ez már -bizonyos mértékig szabad orvosválasztás volna, de nem száz százalékig, mert a<zt ma már adminisztrative sem tudom megoldani, hogy mindenkihez mehessen, de körzetenként kijelölném azt a néhány orvost, aki erre vállalkozik, vagy akivel megegyeztem. Ez ideálisabba,n oldja meg a kérdést, mint az, ha kinevezünk egy körzeti orvost és kijelentjük: tessék ahhoz menni. Ha ugyanis ez történik, lesznek a rendőrségnek panaszai. Lehet az* illető