Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-90

384 Az országgyűlés képviselőházának 90, ügyminiszter úrra ezt a dolgot, aki megfelelően fog ebben a kérdésben is, mint minden egyéb kérdésekben is eljárni. Az alap kiadásainál mutatkozó esetleges hiányokat a belügyminiszter úr úgy a rendőrségnél, mint a csendőrségnél az illető nyugdíjjárulékalap bevételeiből fedezi, úgyhogy e törvénnyel az állami költségvetés, illetőleg a belügyi tárca költségvetése semmiféle külön kiadással megterhelve nem lesz. Félreértések elkerülése végett már most e helyről meg kell je-gyeznem; hogy az igényjogosult hozzátartozók alatt azok értendők, akik után a családfő családi pótlékot élvez, valamint az ellátásban részesülő özvegyek és nevelési járulékban részesülő atyátlan, szülőtlen árvák, továbbá a nyugdíjasok és az életjáradékosok. Az előbb említett ibetegsegélyezési járulék levonásának alapját képező készpénz járandóság alatt ugyanazok a járandóságok értendők, amelyek az Otba. szolgáltatásait szabályozó 7700/1934. M. E. sz, rendeletben foglaltatnak. A tényleges legénységi tagoknál tehát a levonás a zsoldból, a pótdíjból és a családig pótlékból történik és nem vonható le a hozzájárulás a lakáspénzből, az élelmezési pótlékból, valamint a terhes-illetmények után. Nyugdíjasoknál a levonás alapja a nyugdíj és a családi pótlék, özvegyeknél az özvegyi nyugdíj és a nevelési járulék, kegydíjasoknál a kegydíj, életjáradékosoknál az életjáradék összege. Megemlítést kell tennem arról az önként felvetődő kérdésről, hogy az említett kategój riákhoz tartozó egyének betegség esetére való ellátása mennyire fog terjedni, mintegy válaszul az egyik napilapban erre vonatkozólag megjelent cikkben foglaltakra is. A szóban lévő cikk írója — bár maga is elismeréssel adózik a törvényjavaslat szociális jelentősége iránt, valamint az érdekeltek örömét és megelégedését is tolmácsolja — mégis azon aggodalmának ad kifejezést, hogy az e törvény alapján nyújtandó ellátás ugyanabban a hiányban és hibában fog szenvedni, mint az Otba. által nyújtott ellátás, hogy tudniillik nem terjed ki az ambuláns kezelésre, jobban mondva az ambuláns ke^ zelésből folyó gyógyszerellátásra. "Ügy vélné a cikk írója tökéletesnek az intézkedést, ha az állam, hasonlóan a fővároshoz, a postához és a vasúthoz, az érdekeltek járulékainak megfelelő összeggel járulna hozzá a maga részéről is ezen alap kiadásaihoz, mert az így nyert bevételek már fedeznék a legteljesebb betegség esetére való biztosítás szükségleteit is. Hogy az államháztartás miért nem vehet részt még most ezen szociális lépésben, azt már az előbb voltam bátor kifejteni, de >

— sajnos — bővebb magyarázatra és indokolásra nem is szorul. A javaslat keretjavaslat, amely egyelőre bizonyos közszolgálati csoportok gyógykezelési költségeinek fedezésére kíván alapot létesíteni. Ennek az alapnak mindenkori telje sítőképessége adja meg azokat a latitüdöket, amelyeknek keretében a végrehajtás mozoghat. Azt hiszem, hogy e percben maga a belügyminiszter úr sem tudná még megmondani, hogy a nyújtandó ellátás terén meddig mehet cl, mert erre majd csak a tapasztalatok fognak megfelelő és szilárd alapot nyújtani, erre a kívánalomra majd csak a jövő fog felelhetni. Az igen t, belügyminiszter úr és a belügyi kormányzat illetékes faktorainak eddig ismert intenciói azonban mindenesetre garanciát nyuj; tanak arra, hogy ez az ellátás a mindenkori adottságok mellett a lehető legtöbbet fogja biztosítani. ülése 19$6 február 13-án, csütörtökön. T. Képviselőház! Ezekben volt szerencsém a törvényjavaslatot röviden ismertetni. Befejezésül újból vagyok bátor utalni arra, hogy ennek törvényerőre emelésével egy jelentős lépést tesz a magyar törvényhozás a szociális haladás útján, amikor a megoldásra váró népegészségügyi problémáknak egy tekintélyes szektorát öleli fel és rendezi. Ebből a szempontból kívántam ezt a törvényjavaslatot az igen t. Képviselőház előtt röviden megindokolna tisztelettel kérve a beterjesztő közigazgatási és pénzügyi együttes bizottság nevében, hogy azt úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadni méltóztassék. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot többen üdvözlik.) _ Elnök: Szólásra következik Tóth Pál képviselő úr. Tóth Pál: Mélyen t. Képviselőház! örömmel állapítom meg az előttem szólott előadó ur beszédéből, hogy ez a törvényjavaslat, amely a pénzügyi és közigazgatási bizottság jelentése kapcsán került a Ház plénuma elé, a bizottságban minden politikától mentesen tárgyaltatott es egyhangúlag ajánltatott a Háznak. Azt hiszem, hogy a Ház itt, a plenáris tárgyaláson is egyhangúlag fogja megszavazni ezt a törvényjavaslatot, mert ma a közegészségügyi kérdések — hála Istennek — olyan erősen a közérdeklődés előterébe kerültek, hogy ez ennek a törvényjavaslatnak egyhangúlag való elfogadását már magában véve is előre biztosítja. Hiszen régen el lehetett képzelni olyan államokat, — és az ókorban voltak is ilyenek —amelyek a spártai szigorú erkölcsöket tették kormányzatuk fő programmpontjává és a gyengével, az erőtlennel nem törődve, azt már gyermekkorában a Taygetos szikláira tették ki, vagy onnan taszították le, de ma már, Krisztus után kétezer esztendővel, a társadalmi szolidaritás krisztusi parancsai szerint nekünk magunkévá kell tennünk azt az elvet, amely kötelességévé teszi az erősnek az erőtlen, a gyenge támogatását, a tudósnak a tudatlan oktatását és az egészségesnek a beteg ápolását. A társadalmi szolidaritás ezen elvének köszönhetjük első nagy társadalombiztosítási törvényünket, az 1927:XXI. tc.-t, amely megalkotott egy nagy intézményt, amely az Országos Társadalombiztosító Intézet büszke címét viseli. A cím viselése nem jogtalan, erre a törvény ad módot és lehetőséget, de hogy ez a cím nem felelt meg a tényeknek, hogy a magyar társadalom a maga egészében nincs biztosítva, arra élénk példa a szőnyegen lévő törvényjavaslat is. A magyar társadalomnak csak egy rétege van biztosítva betegség esetére, és mindjárt hozzá is tehetem, hogy nem éppen a legszegényebbek, nem éppen az arra legjobban ráutaltak vannak biztosítva, mint ahogy kellene lennie, mint az előadó úr is beszédében mondotta. Amikor az 1927 :XXI. tc.-t hoztuk, akkor nagyon vigyáztunk arra és sokat vitatkoztunk azon, hogy mennyi legyen a felső határ, amelyen még biztosítottak bekerülhetnek az intézetbe, és azt havi 300 pengőben maximáltuk. Amint a következmények és a legutóbbi kilenc esztendő eseményei mutatják," talán a társadalmi szolidaritás elvének sokkal inkább tettünk volna eleget, ha megállapítottuk volna azt a létminimumot, amelynek alapján még okvetlenül benne kell lennie valakinek a Társadalombiztosítóban. A felső határ megvan, de az alsó határ hiányzik és elenyészik, úgyhogy éppen azok, akik a legjobban rá vannak szorulva, kiesnek belőle. A magyar földmunkásoknak, a ma-