Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-90

382 Az országgyűlés képviselőházának 90. nak helye, azoknál a szerződéseknél pedig-, ahol jogerősen szerződéskötés nem jött létre, a minisztériumnak megvan a joga és gyakorolja is ezt a jogát, hogy a szerződések jóváhagyása alkalmából a méltányos megfelelő tarifát a vállalkozóktól kikényszerítse. Természetesen ez az oka azután annak, hogy minden községben más és más az egységár, mert az egyik község megelégedett egy kisebb részesedéssel és talán egy kisebb közvilágítási díjjal, a másik hajlandó volt nagyobb közvilágítási díjat áldozni, viszont talán nagyobb részesedést követelt a vállalattól. Mindez természetesen egy-egy kalkulációs faktora volt annak az árnívónak, amely abban a községben kialakult. Éppen erre irányul tulajdonképpen a jelentésnek az a megjegyzése, hogy nekünk egységes tarifarendszert kell behoznunk. (Propper Sándor: Egységes és olcsó!) A tarifarendszer egységesítésére itt Franciaországból méltóztatott példát mondani. Ezzel el lehet érni azt, hogy az egyes községek tarifája jobban összehasonlítható lesz egymással, ami már az eddigi tapasztalatok szerint is bizonyos nivelláló hatást hoz létre. Ami azt az állítást illeti, hogy a villamosvállalkozóknak 1700%-os hasznuk van, az a szakértő, aki ezt mondotta, nem lehetett szakértő, az egy naiv ember volt, mert a villamosáram előállítási költségétől annak eladási áráig rendkívül sok költségtényező van. Hogy csak egy enyhe hasonlatot mondjak, éppen olyan ez a megállapítás, mintha az ebben a ruhában lévő nyers gyapjú árát hasonlítanék össze a szabótól kikerült kész ruha árával. Ahhoz, hogy a villamosáramot a fogyasztónak szolgáltassuk, igen nagy kiterjedésű hálózatokra van szükség, amelyeknek karbantartása, megújítási költsége, a fogyasztók adminisztrálása rendkívül nagy gondot okoz. Az igaz, — egyszer már elmondottam ezt a triviális hasonlatot, ha jól emlékszem, Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságában — hogy ha Budapest minden egyes fogyasztója reggel kimenne az ő kancsójával a •kelenföldi centráléhoz, odamenne a gépekhez és azt mondaná, kérek a mai napra való energiát ebbe a kancsóba, akkor lehetne beszélni arról, hogy ezt az öt- vagy hatfilléres árat számítsák fel a fogyasztónak. Minthogy azonban a fogyasztó és általában a budapesti polgár el van kényeztetve, azt akarja, hogy neki a lakásában akkor gyúljék meg a villany, amikor ő akarja, ez tényleg, mint az előadó úr említette, egy állandó készenléti szolgálatot jelent, meg kell építeni azokat gépeket, amelyek képesek arra, hogy minden pillanatban szolgáltassák az energiát, akár veszi az a fogyasztó, akár nem, meg kell építeni azokat a hálózatokat, biztosító berendezéseket, kapcsoló berendezéseket, amelyek szükségesek, karban kell tartani ezeket és így tovább és ha igazi szakértő lett volna az az úr, akire a képviselő úr hivatkozott, akkor könnyen megállapíthatta volna, hogy az áram eladási árában a termelési költség rendszerint már csak egy elenyésző kis százalékot tesz ki. Azt méltóztatott mondani, hogy tönkreteszik Budapesten és Budapest környékén a fogyasztókat ezek a villamos vállalkozók. Kérem; ne tessék ilyen könnyen ilyen súlyos kijelentéseket tenni, mert a statisztika bizonyítja, hogy például Budapesten 160.000, vagy 170.000 fo. gyasztó közül körülbelül 100.000-re rúg azoknak a fogyasztóknak a száma, akiknek évi áramszámlája nem tesz ki 30 pengőt. Ez azt jelenti, hogy havonként 2 pengő 50 fillér; ilyen összegülése 1936 február 13-án, csütörtökön. gel mégsem lehet a fogyasztók tíz- és százezreit tönkretenni. (Ügy van! a jobboldalon.) Ezeket voltam bátor a felszólalt képviselő urak észrevételeire válaszolni és miután nézetem szerint mind a törvény intencióinak, mind a közgazdasági élet követelményeinek megfelelő módon jártam el, amikor a villamos-jelentésben csak a jövő villamosítás általános irányelveit szögeztem le, kérem a t. képviselőházat, hogy jelentésemet szíveskedjék elfogadni. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e az imént tárgyalt miniszteri jelentést tudomásul venni 1 (Igen!) A Ház a jelentést tudomásul veszi s azt tárgyalás és hozzájárulás céljából a felsőházhoz teszem át. Napirend szerint következik a rendőrlegénységi és csendőrlegénységi betegsegélyezési alap létesítéséről szóló törvénvjavaslat tárgyalása, (írom. 181, 190.) Molnár Imre előadó urat illeti a szó. Molnár Imre előadó: T. Képviselőház! Mielőtt a beterjesztett törvényjavaslatot, amelynek előadói tisztével megbízattam, általánosságban és részleteiben ismertetném a t. Ház előtt, méltóztassék megengedni, hogy a javaslat bevezetésére és egyben karakterizálására is előr elbocsássam azt, hogy ezt a javaslatot a Ház pénzügyi és közigazgatási egyesített bizottsága egyhangúlag tette magáévá és terjesztette be a t. Képviselőház elé. Azt hiszem, hogy a törvényjavaslatoknak ritkán kijáró sorsban fog ez a javaslat a legjobb meggyőződésem szerint itt a t. Ház plénuma előtt is részesülni, miután ez a javaslat egyrészt mentes minden politikai vonatkozástól, másrészt pedig olyan cél irányában halad és tesz lépéseket, amelynek megvalósítására az ország minden lakosa pártkülönbség nélkül törekszik. (Az elnöki széket Kornis Gyula foglalja el.) A napjaink közéleti feladatainak megoldására irányuló törekvéseket örvendetesen dominálják az egészségügyi kérdések és ezek között elsősorban a népegészségügy problémája. A népegészségügy fogalma alá a magam részéről az első helyre soroznám azoknak gyógykezeltetését, illetve gyógykezeltetésének biztosítását és betegség esetére való ellátását, — itt azután akár egyeseket, akár csoportokat értünk — akik erre önerejükből nem képesek, akik tehát egészségük fenntartására, yagy munkaképességük visszaszerzése tekintetében az állam, az önkormányzati közületek, vagy más hasonló testületek védelmére, támogatására szorulnak. (Farkas István: Az összes mezőgazdasági munkásokat be kellene vonni a biztosításba! Már Ígérik ezt! Házhatározat van rá egy egész csomó!) E megállapításra előtérbe nyomulnak a pauperizmusinak sokféle vonatkozásai és elsősorban a legalsóbb néprétegeknek gyógykezeltetési kérdései, illetőleg a gyógykezeltetés hiányai, amelyek olyan sokat foglalkoztatják manapság a közvéleményt és amelyek jórészben a gazdasági leromlás arányában növekvő népi betegségek óriási problémáját alkotják. Ezek a problémák, sajnos, megoldatlanul állanak ma is, holott ezeknek a megoldását nemcsak altruisztikus, hanem nemzeti, sőt nemzetfenntar-