Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-90

Az országgyűlés képviselőházának 90, ülése 1936 február 13-án, ösutörtökön. 381 életbelépte előtt megkötöttek, vagy azoknak a koncesszióknak lejárta után, amelyek a vállalkozóknak majd a villamosítási törvény alapján jutnak, aminek időtartama is meg van állapítva a törvény szerint, a hálózatok egyes részei a községekre, a hálózatok más részei, a nagyfeszültségű hálózatok, az államra haramiának. (Propper Sándor: Borzasztó hosszú idő! 50 esztendős szerződések vannak!) Nem, sokkal közelebb van ez. A tendencia világos, de meg kell mindjárt mondanom, hogy a törvénynek ez a rendelkezése hibás. A tendencia helyes, mert arra irányul, hogy az országos villamoselosztó hálózat valamikor az állam kezébe kerüljön, úgy, ahogyan a vasút, a posta, a távírda és más hasonló berendezések 'az állam kezébe kerültek, de helytelen a törvény rendelkezése abban a vonatkozásban hogy ha az egész nagyfeszültségű hálózat az állam birtokába kerül, 3400 község kis elosztó hálózata az illető község tulajdonát fogja képezni, tehát minden község külön szervezetet lesz kénytelen felállítani arra, hogy azt a kis villamosáram szolgáltató üzemét eladminisztrálja és megint fennforog majd annak lehetősége, hogy az egyik községben más áramszolgáltatási feltételek, más egységárak lesznek, mint a másikban. Tehát a törvénynek kétségtelenül ez a hibája, mert az én felfogásom is az, hogy a villamoshálózatokat egyszer, már kiépített stádiumban, természetesen, amikor ezek a magánjogi szerződések lejárnak, az államnak kell kézbevennie, de osztatlan egészként és nem lehet a jövőben tűrni azt, hogy esetleg kisközségek a villamosításban önálló szerepet vigyenek. Amint tehát méltóztatnak látni, a villamosítási jelentés nem is vindikálja magának azt, hogy itt konkrét terveket hoz tárgyalásra a parlament elé, de nem is vindikálhatja, mert ez ellenkeznék a nemzetgazdasági érdekekkel és nézetem szerint konkrét tervek készítésének csak akkor van helye, ha arra a fedezetet rögtön biztosítani tudjuk, ha azok a közel jövőben, néhány év leforgásán belül kivitelre kerülnek. Hosszabb időre szóló terveket készíteni teljesen felesleges, mert ez csak helytelen irányba terelné a villamosítást, hiszen 5—6 év alatt a gazdasági élet struktúrájában, esetleg a települési viszonyokban, az ipar decentralizálása révén esetleg a foglalkozási viszonyokban is, olyan változások állhatnak elő, amelyekkel ma még számolni nem tudunk. Általában sem elegendő statisztikai adat, sem kellő tapasztalat még nem áll rendelkezésre, hogy a villamosítás további fejlődését teljesen kétséget kizáró módon meg tudnók állapítani. Ami pedig az államosítást illeti, erre vonatkozólag, mint említettem, a törvény, az 1931 :X

VI. te, kifejezetten megállapította az irányelveket. A törvényben mutatkozó hibákat pedig leszünk bátrak a legközelebb kerülő villamosítási törvénynovella révén módosítani. Méltóztassék még megengedni, hogy a túloldal egy pár kisebb jelentőségű megjegyzésére is reflektáljak. Peyer képviselőtársunk szóbahozta a budapesti áramellátás kérdését és felhívta a figyelmet arra, hogy meg ne történjék mégegyszer a Talbot-centrálé esete, amelyet elsősorban abból a szempontból kifogásolt, hogy külföldi gyártmányokat (Egy hang a szélsőbaloldalon: Gépeket!) alkalmaztunk ebben a eentráléban. Lehet arról vitatkozni, hogy a Talbot-centrálé jó-e vagy rossz, nekem is volt — egészen különálló — felfogásom ebben a kérdésben, ma azonban a helyzet az, hogy itt van, dolgozik (Ügy van! a jobboldalon.) és nekünk nemzetgazdasági szempontból kötelességünk, hogy a meglevő berendezéseket, akár helyesen, akár helytelenül létesültek is azok, fenntartsuk és kellő módon biztosítsuk azoknak a működését. Méltóztassék meggyőződve lenni, hogy az én felfogásom is az, hogy a, legközelebb esetleg sorrakerülő új telepek létesítése előtt — bár ez ma még nem időszerű — elsősorban a jelentésben foglalt kooperációt kell nemcsak nemzetgazdasági, hanem nemzetvédelmi szempontból is megvalósítani, és csak akkor, amikor a kooperáció révén felszabadult tartalékok már nem lesznek elégségesek a szükségletek ellátására, következik új centrálék építésének ideje. De mindenesetre méltóztassék meggyőződve lenni, hogy ha tőlem fog függeni, akkor az új centrálék építésénél minden igyekezettel meg fogom védeni a magyar ipar érdekeit. (Helyeslés.) Propper képviselőtársam azt állapította meg, hogy a fejlődés a törvény előtt sokkal nagyobb volt a villamosításban, mint azóta. Ennek igen egyszerű magyarázata van. Eltekintve attól, hogy a törvény tényleg rendkívül sok bürokratikus béklyót raik a vállalatokra, és azt végrehajtani nem is lehet, hiszen a törvény végrehajtási utasítása is több mint három évig készült és meg vagyok győződve, hogy az illetékes kormányférfiaknak igen nagy fejtörést okozott, hogy vájjon ezt a végrehajtási utasítást így kiadják-e. A törvény meghozatala óta a gazdasági viszonyokban olyan mélyreható változások következtek be, amelyek még sokkal lukratívebb, sokkal rövidebb lejáratú vállalkozások megvalósítását ia lehetetlenné teszik, hogyne kellett volna tehát számolni a villamosítás bizonyos mértékű visszaesésével, mikor a villamosítás kifejezetten hosszúlejáratú üzlet, ahol a, befektetett tőke kamatait csak évek multán lehet élvezni. Baj, hogy a törvény már 1931-ben elkésett, — nem ez a törvény, hanem az, amelynek a villamosítást helyesen kellett volna szabályoznia — mert hiszen a villamosítás alapjait Magyarországon a, törvény létrehozatala előtt rakták le. Kifogásolja Propper képviselőtársam, hogy beszélünk tarifareformokról és nem mondjuk meg a jelentésben, hogy hol, mikor és hogyan fogjuk ezeket a tarifareformokat megvalósítani; hivatkozik arra, hogy a pestkörnyéki szerződések majdnem minden községben és városban különleges, egymástól eltérő árakat biztosítanak és egy kalkulációra volt bátor itt a parlament előtt hivatkozni, amely szerint szakértők megállapítása szerint egy pestkörnyéki vállalkozónak 1700% bruttó haszna van az áramszolgáltatásból. Méltóztassanak megengedni, hogy először a tarifareformot illető kérdésekre reflektáljak. A ma érvényben levő tarifákat túlnyomórészt ^magánjogi kétoldalú szerződések szabályozzák, amelyek rendszerint az illető közületnek, ahol az áramszolgáltatás folyik, különleges előnyöket is biztosítanak: részesedést, ingyen- vagy nagyon kedvezményes közvilágítási áramot és így tovább. Az 1931 : XVI. te. ezeknek a magánjogi szerződéseknek a respektálásán épült fel, a minisztériumnak tehát nincsen módja a jogerősen létrejött magánjogi szerződésekben foglalt áramegységárak ellen terrorisztikus módon fellépni. A törvény szerint csak bizonyos esetekben van tarifarevízió-