Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-90

Az országgyűlés képviselőházának 90. ülése 1936 február 13-án, csütörtökön. 377 a centrálét ott megépíteni és ezzel az áramszolgáltatást kiszolgáltatni egy bányatársulatnak. Viszont ha ezt a centrálét a Duna mentén építették volna meg, akkor a szállítás is olcsóbb lett volna, a fővároshoz is közelebb esett volna, és a szabad verseny lehetősége is meglett volna, nem lett volna senki sem kiszolgáltatva egy bányatársulat diktatórikus ténykedésének. Nem tartom tehát helyesnek, hogy a magánkapitalizmus kezében maradt az áramszolgáltatás. A jelentést főképpen azért nem vehetem tudomásul, mert nem látom, hogy a kormány az elektromos áramszolgáltatást államosítani kívánná, (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: El méltóztatott olvasni a jelentést?) ezért nem tudom elfogadni a jelentést. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Propper Sándor képviselő urat illeti a szó. Propper Sándor: T. Képviselőház! A villamosítás kérdését a legfontosabb kérdések közé sorolom. Éppen ezért szóltam közibe az előadó úr előadásánál, aki ezt rossznéven vette, és indignálódva azt mondta, hogy inkább a jobboldal felé fordul és annak beszél, amely megérti őt. Valóban heten nagyon figyelmesen végighallgatták a jobboldalról az előadó urat, tehát nem olyan számban, mint amelyet ez a kérdés megérdemelne. T. Képviselőház! A jelentés történetíi' részéért és a villamosítás mai helyzetéért természetesen az új iparügyi minisztérium és a miniszter úr nem felelős, hiszen nem az ő művei ezek, nem az ő kezdeményezései, nem az ő erénye és nem az ő hibája az, ami ma ezen a téren van, de a programmatikus részért már felelős a miniiszter úr. r En a jelentésnek ezt a részét sem tartom kielégítőnek, mert azt vallom, hogy a villamosság a kultúra produktuma, a modern kultúra alapja és fejlesztője, tehát fontos kérdés, és sokkal erélyesebben, sokkal mes szebb menően, sokkal tágabb keretekben kellene az elektrifikálás kérdését kezelni. Szerintem minden eszközziel elő kellene segíteni a villamosítást és az állam egész erejét harcba kellene vinni ennek a kérdésnek a megoldása érdekében. A villamosítás tekintetében mi, sajnos, nagyon siralmas állapotban vagyunk. Peyer képviselőtársam is rámutatott már arra, az előadó úr is említette, a jelentésben is Ibenne van ao, hogy 3400 város és község közül mindössze 1040 van ellátva villamosárammal. Ez 36%-nak felel meg, ami a villamosság korszakában mindenesetre silány eredmény. A jelentésben felsorolt 15 állam közül mi a 13-ik helyen vagyunk s utánunk már csak Románia és Lengyelország következik. T. Képviselőház! Feltűnő a térképen mutatkozó sok olyan terület, amely nélkülözi a villamos energiát Erre már Peyer Károly képviselőtársam is rámutatott. En megemlítem például az ország közepét. Az ország egész közepe, Kecskemét és környéke, azután lefelé egészen Dél-Magyarországig majdnem teljesen fehér folt a térképen, tehát teljes mértékben nélkülözi az energiaszolgáltatást. Nagyon érdekes, hogy éppen azok a területek vannak elhanyagolva, ahol az áram fejlesztéséhez, az áram termeléséhez' megvannak az előfeltételek. Itt van például^ a Balaton északi részének a fele, a keleti részének egynegyede és a déli résznek egyötödrésze, amely szintén fehér folt, itt van a Tisza egész felső folyása és annak nagy környéke, főleg nyugatra és keletre. Az 1931 :XVI. te. tárgyalásánál rámutattunk ezekről a padokról arra, hogy ez a törvény aligha lesz alkalmas arra, hogy a villamosítást erőteljesen előbbrevigye. Ezt az álláspontot akkor természetesen nem fogadták el, ma azonban, néhány esztendei gyakorlat után, már megállapítható, hogy ez a törvény nem alkalmas, vagy legalább is nem elég alkalmas arra, hogy a magyar villamosítás ügyét erőteljesebben előbbrevigye. Hiszen látjuk azt, hogy a jelentés szerint 1925-től 1934-ig, ha két szakaszra osztjuk a villamosítás fejlődését, konstatálhatjuk, hogy a törvény keletkezése előtt a fejlődés sokkal erőteljesebb, sokkal gyorsabb ütemű volt, mint a törvényjavaslat életbeléptetése, illetőleg a végrehajtási rendelet kibocsátása után. Látjuk, hogy 1931-ben 875, 1933-ban 999, 1934-ben 1040 volt a községek száma. A megelőző időben azonban sokkal gyorsabb volt a fejlődés. Ez a törvény tehát nem igen mutatkozik alkalmasnak arra, hogy gyors ütemben vigye előre a villamosítást. A törvény elejtette — hogy úgy mondjam — a villamosítás közérdekű jellegét, nem tartotta közérdekű kérdésnek a villamosítás kérdését és túlságos mértékben tolerálta a magánkapitalizmus érdekeit. A törvényjavaslat tárgyalása idején mi erre igen nyomatékosan rámutattunk, természetes, hogy nem hallgattak reánk. A jelentés II. fejezete, a programmatikus fejezet, foglalja magában a követendő szempontokat és én bizony nagyon soványaknak tartom azokat a szempontokat, amelyeket itt lefektetve látunk. Azt mondja a jelentés (olvassa): »A villamosítás területi fejlesztésével kapcsolatban két kérdés vár megoldásra: 1, Mindazokat a községeket, amelyek villamosítása életképes vállalkozások keretei között gazdaságosan megoldható, villamosítani kell.« Jámbor, szerény óhaj, de kérdés, hogy mikor hogyan, mikor és mivel fog ez előbbremenni. (Tovább olvassa): »2. Energiagazdasági szempontok szerint körzeteket kell kialakítani és arra törekedni, hogy ezeken a körzeteken belül a lakosság egységes feltételek mellett jó és gazdaságos energiaellátáshoz jusson.« Helyes elvek, csakhogy nem látom a módszereket megemlítve arra, hogy mikor, milyen erővel, milyen eszközök fogják ezt végrehajtani. Beszél a jelentés a technikai kooperáció szükségességéről, de nem beszél arról, hogy ezt miként fogja létrehozni. Itt alá kell támasztanom Peyer t. képviselőtársam álláspontját, amely szerint igenis az energiatermelést és szolgáltatást államosítani kell. Ha államosították a vasutat és a postát, ha községesítettek más közérdekű szolgáltatásokat, mint a vízszolgáltatást, a fővárosban az energiaszolgáltatást, a gáztermelési szolgáltatást, az államosítás körébe belekapcsolható lenne a villamosenergiaszolgáltatás is. Ha tehát egy egységes államosított Programm alapján vinnék tovább a kérdést, azt hiszem, mind nemzetgazdasági szempontból, mind a magánérdekek kielégítése szempontjából sokkal többre tudnánk vele menni. Beszél a jelentés a tarifareformokról is. Ezt a IV. fejezet tárgyalja. A konklúziója szemre tetszetős dolgokat mond, de szintén nem mondja meg, hogy mikor és hogyan. A jelentés erre vonatkozólag ezt mondja (olvassa): 1. Szabályozni és egységesíteni kell az energiaszolgáltatás általános és részletes feltételeit. 2. Egységes tarifarendszereket kell bevezetni. 55*