Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-89

356 Az országgyűlés képviselőházának 89. ülése 19S6 február 12-én, szerdán. tételek nagyobb résziének kielégítése után egyes eladott parcellákra vonatkozólag törlési engedélyeket, tehermentesítési engedélyeket adjanak ki és ilyen esetekben a közönség érdekeit tartsák szem előtt, hogy ezáltal a közönség a tehermentesítési perek lavinájától megszabaduljon és a kincstár is abba a helyzetbe kerüljön, hogy követeléseihez hozzájusson?« Elnök: Az 'interpelláló képviselő urat illeti a szó. Mózes Sándor: T. Ház! A pénzügyi hatóságok legújabban azt a gyakorlatot folytatják, hogy amennyiben egy adófizető polgárnak adó- vagy illetékhátraléka áll fenn, akár kis összegben is, az ingatlanaira bekebelezett kincstári jelzálogjog a gyakorlatban Örök jelzálogjognak tekinthető és mindaddig nem kap törlést az adófizető polgár, amíg egész kincstári tartozását ki nem egyenlíti. Ez a legújabban folytatott gyakorlat nagyon sérelmes visszásságokat idéz elő az életben, amennyiben előfordul az, hogy egészen kis összegek miatt az eladni szándékozó nem tudja ingatlanát eladni, vagy esetleg nem tud a törlés hiánya miatt ingatlanára kölcsönhöz hozzájutni. Ezért tisztelettel arra kérem ismét a pénzügyminiszter urat, aki a gyakorlati kérdések iránt nagy érzékkel és nagy megértéssel viseltetik, hogy méltóztassék a jövőben az adóhivatalokat és a pénzügyigazgatóságokat, de inkább az adóhivatalokat közvetlenül arra utasítani, hogy amennyiben az adóhivatalok úgy találják, hogy a kincstári tételek, illetőleg követelések az ilyen jelzálogjog törlése esetében is teljes mértékben fedezve vannak, ne kelljen senkinek a közönség köréből kérvényt benyújtani a pénzügyi hatóságokhoz és ne kelljen ehhez a hosszadalmas eljáráshoz fordulni az illetőknek, hanem maguk az adóhivatalok is elintézhessék saját hatáskörükben az ilyen kéréseket, illetőleg törléseket, és az ilyen örök jelzálogjogokra vonatkozó törléseket ki is adhassák. Ez az egyik kérésem. A másik kérésem arra irányul, hogy mivel a gyakorlatban sokszor előfordul az is, bogy a kincstár javára első helyen adókövetelés vagy pedig illetékkövetelés van bekebelezve, az ingatlantulajdonos nem tudja sem önkéntes árverésen, sem 'kényszerárverésen ingatlanát eladni és így nem tudja esetleg azt a szándékát megvalósítani, hogy bizonyos terhektől megszabaduljon. Az árverés lebonyolítása tudniillik sokszor csak abban az esetben volna lehetséges, ha maga a, kincstár mint első helyen bekebelezett hitelező kérné meg az árverést az ingatlanra vonatkozólag. Ezt természetesen a kincstár — valószínűleg közérdekből — a legtöbb esetben nem teszi meg, és nem is hallottam még példát arra, hogy a kincstár maga kérte volna meg az árverést, de viszont nem engedi meg a kincstár azt sem, hogy harmadik személyek éljenek a telekkönyvi rendtartásban, most már a jelzálogtörvény 49. §-ában foglalt azzal a joggal, hogy magukhoz válthassák a kincstár elsőhelyen szereplő követelését, és így a kincstár helyébe lépjenek hitelezőként. Éppen ezért tisztelettel kérem a pénzügyminiszter urat, tegye lehetővé, hogy a jövőben — esetleg azzal a módosítással, hogy amennyiben maga a tulajdonos is úgy találja, hogy ingatlanát másképpen árverésen nem tudja értékesíteni — harmadik személyek magukhoz válthassák az elsőhelyen bekebelezett kincstári követelést, hogy ezzel módja legyen az illetőnek ingatlana tehermentesítésére. Harmadik kérésem a következőkre irányul. Előfordul az is, hogy a kincstárnak egy ingatlantulajdonossal szemben nagy kincstári követelései vannak. Egy konkrét esetből indulok ki. Nagytétény községben a kincstár követelése egy ingatlanon elsőhelyen teljes mértékben biztosítva van. Az ingatlan parcellázva van, s nem lehet 'másképpen eladni az ingatlant, csak parcellákban. Már évek hosszú sora óta kínlódik a tulajdonos, fordul fűhöz-fához és kér megoldást arra vonatkozólag, hogyan tudná elérni, hogy a kincstári hatóságok meghatároznák azt, hogy melyik parcellát mennyi kincstári összeg, illetőleg követelés terheli, hogy így abba a helyzetbe kerülhessen, hogy ha elad egy parcellát, a kincstár is megkapja a magáét és ő is a fokozatos eladások során tehermentesíthesse ingatlanát és tudja, hogy milyen parcellái maradnak meg tehermentesen. Éppen azért tisztelettel kérem a pénzügyminiszter urat, méltóztassék lehetővé tenni, hogy az ilyen kincstári tehertételek az egyes parcellákra nézve felosztassanak és meghatároztassék az, hogy az egyes parcellákra menynyi teher essék, méltóztassék lehetővé tenni, hogy a tulajdonosok ilyen esetekben ingatlanaikat tehérmentesíthessék és eladhassák, mert az, hogy a kincstár — figyelemmel arra, hogy első helyen van bekebelezve — állandóan elviszi! az első eladásokból az egész vételárat, megakadályozza a többi hitelezőt abban, hogy az árverést megkérhessék. Elnök: A pénzügyminiszter úr kíván szólni. Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: T. Képviselőház! Az előterjesztett három kérdés tekintetében válaszom a következő, örök jelzálogjogot a pénzügyi jog, amelyben pedig sokféle intézmény van, nem ismer. (Mózes Sándor: A gyakorlatban nevezték el így!) A képviselő úr valószínűleg arra céloz, hogy a gyakorlatban egy ilyen jelzálogtól, amely a kincstár javára szól, formailag, a telekkönyvben nehéz szabadulni és valószínűleg céloz a 16.400— 1933. M. E. számú rendelet 6. §-ára, amely szerint az adózó nem rendelkezhetik annak a jelzálogjognak a ranghelyével, amely köztartozás biztosítására szolgál, hanem akkor is, ha az a bekebelezett tartozás kifizettetett és így a jelzálogjog megszűnt, jogában áll a pénzügyi hatóságoknak a megszűnt jelzálogjognál nem terhesebb új jelzálogjogot bekebeleztetni a megszűnt követelés ranghelyén. Ez a rendelkezés természetszerűleg az államkincstár érdekeit akarja megvédeni, de nem utolsó sorban az is a célja, hogy lehetőség nyíljék arra, hogy fizetési kedvezményt lehessen nyújtani a fizetési nehézséggel küzdő adózók részére. Tudniillik, ha egy köztartozás biztosítására kellő és kilátást nyújtó ranghelyen nem lehetne biztosítani egy jelzálogjogot, akkor nem lehetne engedélyezni a nagy kockázat folytán például részletfizetési kedvezményt sem az adózónak. Ha ellenben fennáll ez a ranghely fenntartási lehetőség a kincstár javára, akkor méltányos esetekben adhat fizetési kedvezményeket olyan köztartozásokra is, amelyekre egyébként nem engedélyezhetne kedvezményt, mert vannak jelzálogjogok, amelyek megelőzhetnék a kincstárt. Nem akarok ebbe a bonyolult anyagba részletesen belemenni, de azt hiszem, hogy az interpelláló képviselő úr, aki ebben a kérdésben szakember, mindezt teljesen megérti. Ezt a rendelkezést tehát éppen az adózók érdekében is nem eliminálnám a létező jogszabályokból. (Rupert Rezső: Az adózóra kell bízni,