Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.
Ülésnapok - 1935-87
Az országgyűlés képviselőházának 87. országban, a hitbizományok hazájában pedig — amint tudjuk - a közelmúltban kitört forradalom szüntette meg véglegesen .a hitbizomány intézményét. ^ z . a k , érdé s, hogy van-e létjogosultságuk a nitbizomanyoknak, vagy pedig kisbirtokokra kell-e okét felosztani? Ezt a kérdést a Házban mar szeles mederben letárgyalták. Mindenesetre azok az érvek, amelyeket a nagybirtok mellett sorakoztattak fel, csak abban az esetben helyesek és fogadhatók el, ha a hitbizomány tulajdonosa olyan módon kezeli a hitbizományi, hogy ezáltal a többtermelési elvnek eleget téve, tényleg mintagazdaságot alapit; ha a hitbizományon olyan állattenyésztést lolytat, amellyel a környező falvak népének példát mutat; ha rendelkezik a kellő tőkével es ugy gazdálkodik, — mint ahogy az igen t. igazságügyminiszter úr beszédében kifejtette — hogy megfelelő ellenőrzés alá vétetik, és csak abban az esetben hagyatnak meg bizonyos földbirtokrészletek kötöttség alatt, ha maga a minisztérium is meggyőződik arról, hogy a hitbizomány birtokosa a köz érdekeit szem előtt tartva, tényleg olyan gazdálkodást folytat a hitbizományon, hogy az ellen senkinek kifogása nem lehet. A hitbizományok egy részének megszüntetése mellett szól az a körülmény, hogy nem maguk a hitbizományi birtokosok gazdálkodnak, hanem nagyrészt gazdatisztjeik és olyan bérlők, akiknek gazdálkodása nemzetvédelmi szempontból kifogásolható és sokszor a szociális érdekek rovására esik. A hitbizományi birtokok megszüntetése tekintetében nagyon szép példát mutatott Pálóczy Horváth István volt nagybirtokos, aki körülbelül 30 évvel ezelőtt 50 évi amortizáció fejében 1300 alföldi kisembernek osztotta fel birtokát és ezáltal példát adott a magyar nép iránti szeretet és szociális szempontból való egyetértés tekintetében. (Felkiáltások a jobboL dalon: Sohasem volt hitbizomány a! ) Ha nem is volt hitbizományos, mindenesetre olyan nagybirtokos volt, aki a szociális kérdések iránt nagy megértéssel viseltetett és hozzásegítette ezeket a kisembereket 5—10 holdas parcellákkal ahhoz, hogy jövőjüket megalapozhassák. Az első öt esztendőben még törlesztést sem követelt az 50 éves törlesztési terv szerint. Állandóan felhozzák és mindnyájunk szívén fekszik a revizió kérdése. Ha azonban hazánkban a földbirtokpolitikai kérdéseket vizsgáljuk, sokszor kell feltenni azt a kérdést, hogy vájjon hogyan és miképpen vonzódjanak, vágyakozzanak vissza magyar testvéreink, amikor azt látják, hogy az országban széles néprétegek vannak, amelyek munkanélküliségben szenvednek, amelyek éheznek, nyomorognak, és szociális tekintetben még a mai nehéz téli hónapokban sem történik róluk gondoskodás. (Jenes András: Azért van a hitbizományi javaslat!) Ebben a tekintetben hivatkozhatom gróf Károlyi Imrére, aki Csongrád vármegye közgyűlésén tartott beszédében súlyos megállapításokat tett. Károlyi Imrének ezt a beszédét annál is inkább fel lehet hozni, mert ő maga jelenti ki, hogy semmiféle pártpolitikai frakcióhoz nem tartozik, tehát mást, mint tényeket nem állapít meg, és kéri a társadalmi bajoknak ezen tények alapján való orvoslását. Károlyi Imre a következőket mondja^ (olvassa): »Csongrád vármegye lakosságának 99%-a közvetlenül vagy közvetve a mezőgazdaságból él. Az évek óta tartó mezőgazdasági válság a legsúlyosabban, érintette keresetében Mese 1936 február 7-én, pénteken. 305 és megélhetésében legelsősorban a gazdák termelésébe bekapcsolt munkás-proletariátust, a földnélküli napszámosok, hószámosok és zsellérek, valamint a kubikosok nagy tömegét, továbbá a kisgazdákat, akiknek életszínvonala, táplálkozása és ruházkodása évről-évre fokozatosan süllyed lefelé. Elegendő annak megállapítása, hogy a mezőgazdaságból élők helyzete az általános mezőgazdasági válság folytán, a túladóztatás folytán,« (Gr. Pálffy-Daun József: A kartelyezérek Minervákon mennek a Váciutcában és az^ Operába! — Zaj.) »valamint az iparcikkek árának a mezőgazdasági termények árához aránytalanul túlmagas volta folytán, állandóan és fokozatosan romlott, amihez hozzájárult itt az Alföld ezen részét több év óta sújtó aszályos időjárással kapcsolatos gyenge termések sorozata. De folytatólagos hathatós támogatás nélkül a most következő téli és tavaszi hónapok alatt egészen az új termésig az embereknek nem százai, nem ezrei, hanem tízezrei lennének a legborzalmasabb éhezésnek, vagy éppenséggel a lassú éhhalálnak kitéve. Gondos számbavétel után körülbelül 40.000-re tehető a teljes ellátatlan, élelem nélkül álló lelkek száma, beleértve a családtagokat is.« (Gr. Pálffy-Daun József: Egy megyében!) »Korlátlan gazdasági szabadság manapság korlátlan harácsolást jelent és annyit, hogy a nagy halak megeszik a kis halakat. Mi nem térünk rá feliratunkban az ínséges nyomorgóknak valóban elképesztő ruhátlanságára, pedig azt a számtalan cafatból összetákolt röngyhalmazt őrajtuk ruhának már egyáltalában nem is lehet nevezni. Nem térünk rá a tüzelőhiányra, valamint a gazdák tavaszi vetőmaghiányára sem, amelynek következtében vagy 15.000 hold szántóföld maradna vetetlenül, ha a kormány árpaés tengeri-vetőmag szétosztásáról most már sürgősen nem gondoskodik. Nem térünk ki természetesen arra sem, hogy tisztában vagyunk azzal, miszerint az alföldi munkás-proletariátus krónikusan sanyarú helyzete egy rendkívüli segélyezéssel megoldást nem nyer, hanem csak egy széleskörű és méltányos telepítéssel.« (Gr. Pálffy-Daun József: Nem baj, a Gfb.-nek, a Filtex.-nek, meg a többieknek prímán megy!) »Az állandó éhezés folytán, a, táplálkozás minimális mértékének hiánya folytán, ezek az emberek, az alföldi mezőgazdasági munkások és kubikosok — akik a magyar faj legerőteljesebb részét képezték — el fognak pusztulni.« »Ami most ezen a téren végbemegy, azt én faji-öngyilkosságnak tartom.« < Ami pedig ezen a téren javító-intézkedés történt, az igen dicséretes ugyan, de teljességgel elégtelen, az még csak egy csepp a tengerben . ., Lesznek talán a múltból nem okuló, az orruknál tovább nem látó madáragyvelejű emberek, akik ezt a nyílt és őszinte ^beszédet is demagógiának és izgatásnak fogják nevezni (Gr. Pálffy-Daun József: Senki sem.) Nekem az tökéletesen mindegy. Szerintem nem izgatás az, ha valaki meglévő súlyos bajokra és fekélyekre rámutat, azon becsületes jószándékkal, hogy ezek orvoslást nyerjenek. Nem a becsületes rámutatás izgat, hanem maguk a tények izgatnak.« (Csoór Lajos: A nyomor izgat!) »A fekete nyomor izgat, a rongyosság izgat, a fázás és a didergés izgat, az éhezés izgat, a piszok és a szenvedés izgat...« (Gr. Pálffy-Daun József: Ötven filléres órabért ad a magyar nagyipar !) Károlyi Imrének ezekkel a súlyos megállapításaival kapcsolatban ugyanezen a várme44*
