Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.
Ülésnapok - 1935-87
Az országgyűlés képviselőházának 87. differencia. En azt hiszem, hogy esetleg úgy is lehetne segíteni, ha tanítanék ezeket az embereket, a jó gazdálkodásra. Nem akartam megnevezni, (Halljukí Halljuk!) megmondom mégis, hogy hol, az eleki-kerületben egyes községekben olyan óriási nagy beltelkek vannak, hogyha a mi embereinknek ötödrész akkori beltelkük volna, nem tudom mit csinálnának örömükben. Ott azonban óriási nagy bekerített kerteket láttam, ahol nem volt semmi. (Mózes Sándor: Aradtól el vannak vágva!) Más intézkedésekre is volna az én szerény véleményem szerint még szükség. Likvidálni kell végre — ha lehet, még a telepítési törvény előtt — a régi földbirtokreformból maradt dolgokat. (Müller Antal: Ez volna megnyugtató!) Ez volna a legnagyobb megnyugvás, mert ezek közt az emberek közt, akik annakidején a földreform útján földhöz jutottak, vannak ugyan olyanok is, akiknél az akció egészen jól sikerült és akik meg tudnak abból a földből valahogy élni, vannak azonban olyanok is, akiket kitelepítettek abból a birtokból és azt a birtokot, amelyért ők óriási bért fizettek, ma a községi elöljáróság félmázsás, vagy egymázsás búzabérért adja ki, éppen csak azért, hogy valahogyan meg legyen munkálva. Ezeken a dolgokon már egyszer végre valahára segíteni kellene. A kislakásépítő akciót is folytatni kellene, mert a Faksz.-ügy nagyszerű idea volt és nagyon jól sikerült mindenfelé. Igaz, hogy most némely helyen nagy bajok vannak a fizetés tekintetében, de azért mégis az illetőknek legalább tisztességes, jóravaló, egészséges házuk van. Még eggyel lehetne óriási módon segíteni a falu lakosságán, ami nagyon fontos dolog az én szerény véleményem szerint és az államnak nem sok pénzébe kerülne, ez pedig a létminimummal bíró emberek házadójának a törlése. Mert vannak olyan emberek, akiknek a világon semmijük sincs, csak egy nyomorult kis házuk, amelyben laknak, egy egészen kis területen, esetleg egy Faksz.-ház és az ilyen ember fizet 15—30 pengő adót, akinek 15—30 pengőt kifizetni nagyon nehezére esik. Adórendszerünket is meg kell reformálnunk és igazságos alapokra kell fektetnünk. Nem akarok itt ezekkel a dolgokkal bőven foglalkozni, mert hiszen idő sem áll rendelkezésre. Itt van azután valami, amit Bethlen gróf t. képviselőtársam felemlített, az örökbérlet ügye. Meglehet, hogy ez az örökbérlet-ügy a magyar ember természetének nem felel meg, de mégis, egyes vidékeken meg kellene próbálni, példának okáért az egyházi birtokoknál lehetne esetleg ezzel kísérletezni, ahol a megkötöttség fennmaradna, földben maradna a vagyon és emellett megfelelő kisembereknek volna kiadva bérbe, hosszú időre. így ezek a kisemberek megélhetnének ebből a birtokból és nem kellene a tulajdonosnak vagy bérletbe adni, vagy pedig magának gazdálkodni rajta. (Müller Antal: Nagyon helyes gondolat!) Ami magát a javaslatot illeti, méltóztassék megengedni, hogy csak egy-két megjegyzést tegyek. (Halljuk! Halljuk! a közéven.) A 9. §-hoz voltam bátor egy módosítást beadni, ezt majd a részleteknél leszek bátor előadni és megindokolni, erről most nem beszélek. A 23—29. §-ok, szerény véleményem szerint, a legkomplikáltabb részei a javaslatnak, amelyek sok perre fognak alkalmat adni, különösen az KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ V. ülése 1936 február 7-én, pénteken. 303 a része a javaslatnak, amely azt mondja, hogy az egymásközti viszonyban mind a hitbizományi birtokos, mind a részesedésre jogosultak a vagyonrész arányában felelősek, például az alkalmazottak nyugdíja, kegy díj a, végkielégítése, az özvegyek ellátása, stb. kötelezettségekért. Ez, ha megegyezés nem történik köztük, mind a hitbizományi birtokosra, mind az egyéb örökösökre és az érdekeltekre nézve is roppant sok kellemetlenséggel fog járni. Vegyük például egy nyugdíjas, vagy egy kegy díj as helyzetét, akinek, ha az a birtok öt vagy hat részre fel lesz osztva, öt vagy hat részről kell beszereznie, bevasalnia — hogy úgy fejezzem ki magamat — azt a pár pengőnyi kis nyugdíjat. Ez egy nyugdíjasra, vagy egy kegy díjasra nézve rettenetes állapot, valóságos katasztrófa. A 30. <Hban én is vagyok bátor kifogásolni az Ángyán Béla igen t. képviselőtársam által felhozott indokok alapján, hogy kizárni kívánják azt a várományost, aki jogerősen gondnokság alatt van szellemi fogyatkozás miatt. Ezt nem tartom helyesnek, de miután Ángyán Béla igen t. képviselőtársam álláspontját részletesen megindokolta, nem kívánok ezzel a kérdéssel tovább foglalkozni. Az 50. § utolsó bekezdéséneik utolsó szavait, vagyis azt, hogy a gazdasági felügyelőség, illetve az erdőfelügyelőség helyett más megbízottat is jelölhet ki a földinívelésügyi miniszter, szintén sérelmesnek tartom, mert ebben politikát látok. Ezt már beszédem első részében egypár szóval elmondottam, ezzel sem akarom tehát az időt húzni. Végül méltóztassék még megengedni, hogy egypár szót szóljak a hitbizományi kisbirtokról. (Halljuk! Halljuk! a középen.) En a hitbizományi kisbirtokkal szemben ugyanazokat az aggályokat táplálom, mint amelyeknek már nagyon sok képviselőtársam kifejezést adott, véleményem a hitbizományi kisbirtokról ugyanaz, mint amit már nagyon sok képviselő aggályként elmondott. A miniszter úr volt olyan kegyes itt előbbi beszédében bennünket megnyugtatni próbálni, mindennek ellenére azonban mégis aggódom aziránt, hogy ez az egyke kitenyésztése lesz, vagy pedig nem veszik igénybe a hitbizományi kisbirtok alakításának lehetőségét, mert hiszen tulajdonképpen a magyar ember természetével nem fér össze az, hogy csak egy gyermekére hagyja a vagyonát, vagy ha arra hagyja, akkor azon igyekszik, hogy több gyermeke ne szülessék. Ezeket az aggályokat voltam bátor előadni és az előbb előadott indokaim alapján a törvényjavaslatot sajnálatomra nem fogadhatom el. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a baloldalon. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Mózes Sándor képviselő úr. Mózes Sándor: T. Képviselőház! Flandorffer Ignác előttem szólott igen t. képviselőtársamnak a családi hitbizományi törvényjavaslattal kapcsolatban elmondott beszédében foglaltak nagyrészével egyetértek. Egyetértek és egy véleményen vagyok vele abban a tekintetben, hogy addig, ameddig eladó földek vannak, nem kell feltétlenül és erőszakos úton hozzányúlni a földekhez és a földéhséget kielégíteni. Elismerem azt is, — amit beszédében felemlített — hogy a gazdasági cselédeknek a sorsa a falusi nép egyrésze előtt irigy lésreméltó. Ennek azonban sokszor súlyos gazdasági okai vannak és a munkanélküliséggel vannak kapcsolatban, 44