Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-87

302 Az országgyűlés képviselőházának 87, nálása végett eladandó földek jönnek szóba, mert hiszen a nagyobb birtokok előreláthatólag sok földet fognak eladni, hogy megmentsék a ibirtokok egy részét; azután a bankok, társaságok stb. kezében levő földek és a nem földiníveléssel foglalkozók birtokai. Ezek volnának elsősorban azok» amelyek az én szerény véleményem szerint eloszthatók volnának. Figyelmeztetem azonban mindazokat az úgynevezett földosztókat, hogy a földosztás nem mindig előnyös. Példát tudok erre felhozni és pedig olyan példát, amely nálunk, a mi járásunkban játszódott le, tehát egészen konkrét példa. Ugyanis a Nagycenk-Bükki Részvénytársaság és a Schöller cég a birtokában levő összes birtokokat eladta, éppen az én kerületemben, az én járásomban. Ezeknek a birtokoknak mezőgazdasági területe, amely ott, a szomszédos községekben eladásra került, körülbelül 2400—3000 hold volt. Ebből egy középbirtokot kivéve, amely 200 holdat tett ki, a többi birtokot mind kisgazdák vették meg és pedig — miután a parcellázás 1928-ban kezdődött meg — annakidején még olyan áron vették meg, hogy amikor az első major eladása megtörtént, átlagban 2000 pengőért vették meg ennek a földnek katasztrális holdját. A később következő birtokokat azután átlagban körülbelül 1000—1200 pengőért vették meg, de megjegyzem, hogy jó föld az. Minthogy a földet legnagyobbrészt saját pénzükből vették mek és csak nagyon kis százalék, ha jól emlékszem, a vevőknek csak 7 vagy 9%-a volt olyan, aki tényleg bankkölcsönt vett fel, így tehát ezeket a birtokokat — hogy úgy fejezzem ki magamat — megemészthették. Mi volt azonban ennek a nagy parcellázásnak, amely két év alatt történt meg, a következménye? Felszabadult 56 cseléd, felszabadult rengeteg arató és egyéb munkás, akik ott jó hosszú ideig teljesen munka nélkül voltak. Itt mindjárt a telepítésre is mondok egy példát azzal kapcsolatban, hogy a telepítés, nem tudom, összeegyeztethető-e a mi népünk természetével. En akkor, abban az időben már képviselő voltam. Többen összeállottunk akkor, hogy ezeket az embereket kenyérhez juttassuk. Az Esterházy hercegi uradalomhoz is fordultunk, hogy ezekből a cselédekből, illetőleg aratókból egy részt ők legyenek szívesek alkalmazni. Az igazgatóság rögtön ígéretet is tett nekem arra, hogy ezt meg fogja tenni, tárgyaltam is velük és úgy volt, hogy hat hónapi munkára szerződtetik ezeket az embereket. En örömmel mentem haza és elmondottam eaeknek az embereknek, hogy van munka. Akkor történt meg az a nagy csalódás, hogy abból a cirka 50 emberből, akikről ott szó volt, 8 ember jelentkezett csak, mert a többiek azt mondották, hogy nagyon messze van a munkahely. Ez az eset mutatja, hogy mii ebben a tekintetben a helyzet. Itt van azután a cselédek kérdése. A cselédek egyrészét sikerült a szomszédos uradalmakban elhelyezni, a többi cseléd még most is ott abban a középbirtok által megvett oselédlakásban él, zselléri életet élnek szegények és amenynyire lehet, tengetik valahogyan az életüket, de nem akarnak onnan elmenni. Az 52-ből 26 ment el, azok kaptak is helyet, 26 azonban még ma is ott van. így fest tehát ez a kérdés a valóságban, mert azok a birtokosok, akik ezt a földet megvették, maximum vettek 6 vagy 7 holdat, 5 vagy 3 holdat, esetleg 8 holdat, de egyetlenegy mun'. ülése 1936 február 7-én, pénteken, kast nem alkalmaztak, illetőleg egy munkással sem alkalmaztak többet, mint amennyit azelőtt is alkalmaztak. Volt olyan ember, akinek volt — mondjuk — 20 holdja, annak az embernek volt egy legénye, vagy egy szolgája, ahogyan ott nálunk mondják, többet azonban nem alkalmazott, hanem még többet dolgoztak mint azelőtt, de nem alkalmaztak munkásokat. Ezt csak azért voltam bátor itt felhozni, hogy illusztráljam azt, hogy a közép- és nagybirtokokra, az én véleményem szerint főleg azért van szükség, hogy ezeknek az embereknek, akikből nem lehet önálló exisiztenciákat csinálni, megfelélő munkát és kenyeret adjanak. A kényszerbirtokreformnak én is —: őszintén megmondom — ellene vagyok mindaddig, amíg arra szükség nincsen. Mert nincsen rá szükség addig, ameddig van elég eladó birtok, márpedig minden esztendőben 30^-40.000 hold ilyen föld van. Amíg ez a, helyzet, addig kár kény szerparcellázásokat csinálni, mert csak a következőt méltóztassék figyelembe venni. Figyelemmel kell lennünk, ha másra nem, legalább a gazdaságok biztonságérzésére, mert az intenzitás rovására is megy az ilyen állandó rettegés attól, hogy elveszik a földet. Természetesen senki sem mer befektetni addig, amíg nem tudja, hogy mit vesznek el tőle. Feltétlenül az intenzitás rovására megy ez, azonkívül a munkások alkalmazásának rovására is, inert ha valaki nem tud intenzíven gazdálkodni, akkor nem tud megfelelő cselédet és munkást sem alkalmazni. Itt a parlamentben nagyon sok szó hangzott el, nem tudom, nem is akarom megemlíteni azt, hogy kdk részéről, de Őszintén mondva, nem is emlékszem rá, amelyeknek lényege az volt, hogy a cseléd kuli és rabszolga. En nem tudom, hegy másutt hogyan van, de annyit tudok, hogy legalább a mi vidékünkön nem ez a helyzet. A cselédség egyes, mondjuk nem egészen rendezett felekezetű gazdaságokban, bérlőknél, vagy nem tudom hol, meglehet, hogy állandó kiuzsorázásnak van kitéve, — rendes gazdasagoknál azonban mondhatom, hogy a cselédség ma a falusi lakosság előtt irigyelt kaszt, különösen^ olyan uradalmakban, mint nálunk, a mi vidékünkön, ahol még nyugdíjat és öregségi ellátást is kapnak a cselédek, ott azoknak semmi bajuk nincs. Ha meg méltóztatnék titkosan savaztatni őket, akarják-e, hogy azokat a birtokokat felosszák, fogadok akármibe, hogy még ha kapnának is belőle fejenkint vagy 10 holdat, a felosztás ellen szavaznának. (Fricke Valér: Ügy van!) Ha kizárólag a földbirtokreform útján nem oldhatók meg ezek a kérdések, mire volna mégis szükség? Arra, hogy ebben az országban mindenkinek megfelelő kenyeret lehessen adni. Nem akarom hosszú 1ère ereszteni előadásomat, ebben a tekintetben teljesen osztom a gróf Bethlen István beszédében mondottakat. A birtokpolitikái tevékenységet állandóan folytatni kell, de nem erőszakos úton, az intenzív gazdálkodás kárára, hiszen erre a célra mindig áll megfelelő birtok rendelkezésre. Iparosítani kell és arra kell törekedni, hogy a gazdálkodást intenzívvé tegyék az egész országban. Rentábilissá és intenzívvé, mert ha az ember elmegy és látja a különbséget a mi kisembereink között és az alföldi, vagy azon a^ vidéken lakó kisemberek között, ahol én is jártam, — mert az idén egy pár választásban vettem részt és különböző vidékeken jártam — akkor meg kell állapítania, hogy óriási a