Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-87

298 Az országgyűlés képviselőházának 87. ülése 1936 február 7-én, pénteken. Ha megmagyarázom, mindjárt meg méltóztatnak érteni, hogy ez nem így van! A felszabadulás t. i. azonnal bekövetkezik, mert a hitbizományi birtokosnak féléven belül elő kell terjesztenie azt a tervezetet, amely szerint a kötöttség alatt maradó vagyon és a felszabaduló vagyon megoszlik. Már most erre a felszabaduló vagyonra nézve egészen más lehetőségek nyílnak meg ettől a perctől kezdve, mint a kötöttség alatt maradó vagyonra nézve. Nem akarok most arról beszélni, hogy a telepítési törvény milyen intézkedéseket fog tartalmazni a felszabaduló vagyonnal szemben, mert ez talán a t. Képviselőház tagjai előtt még nem ismeretes és ezt majd akkor méltóztassanak kritika tárgyává tenni, hogyha a telepítési javaslat benyújtásra kerül. De már most meg kell említenem, hogy ez a javaslat igenis gondoskodik arról, hogy ez a felszabaduló vagyon bizonyos mértékig alapul szolgál hasson a földbirtokpolitikai igények kielégítésére. Nem tartom nagyon fontosnak azt a lehetőséget, hogy erre a felszabaduló vagyonra a felszabduló vgyon birtokosa a jogosultak örökösei között osztályt tehet. Átruházhatják a várományosok egymás között a felszabaduló vagyont azonnal, a felszabadulás kezdetétől fogva. A leglényegesebb azonban, hogy az elidegenítési és terhelési tilalom nem minden esetre áll fenn, mert a földbirtokpolitikai szempontból kívánatos elidegenítések lehetősége megmarad. Már most azt mondani, hogy a javaslat nem hat ebben az irányban, amikor a földbirtokpolitikai szempontból kívánatos elidegenítés lehetősége megvan, ez körülbeiül azt jelentené, mintha azt kivannak,, hogy a földbirtokpolitikai szempontból nem kívánatos elidegenítéseknek is adjunk szabad teret. Azt hiszem, a kormányzati bölcseségnek ez nem volna valami szép terméke. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a közéven.) Hasonlóképpen teljes szabadság van az erdőre való átcserélés tekintetében és a hasznos beruházások megtétele tekintetében. Ebből méltóztatnak látni, hogy ha az elidegenítési és terhelési tilalom be is van kebelezve erre a felszabaduló birtokra, ez csak a nem kívánatos elidegenítések esetére vonatkozik, csak a beruházási célokra nem szükséges adósságok felvétele ellen véd, de nem akadályozza meg egy korszerű gazdálkodás által kívánt beruházásokra szükséges hitel felvételét, nem állít akadályt a földbirtokpolitikai célokra szükséges elidegenítések útjába. Már most az, hogy a hitbizományi birtokos birtoklásának megszűnése után egy ilyen elidegenítési és terhelési tilalom, még hat évig bekebelezve marad, ideális célt szolgál. Azt hiszem, hogy a nemzeti gondolatot a földbirtokos-osztály csak akkor szolgálhatja helyesen, ha a földdel sorsközösséget érez és ezért okvetlenül szükségesnek tartom, hogy a felszabadult birtok várományosa, bizonyos ideig érezze, hogy az a birtok kötve van őhozzá s hogy ő kötve van ahhoz a birtokhoz. Szükséges, hogy azzal a birtokkal együtt igyekezzék megoldani azokat a feladatokat, amelyek arra az osztályra várnak, amely majdan a felszabaduló birtokokban részesedik. (Helyeslés a jobboldalon.) Az is birtokpolitika, hogy ez a ^ felszabaduló vagyon, középbirtokok képzésére szolgáljon. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Nem helyes birtokpolitika az, amely csak a törpe-, vagy kisbirtokok képzését tartja szem előtt, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) A mai Magyarországon a legnagyobb mértékben a középbirtok pusztul. Mi tehát, amikor középbirtokokat teremtünk, igenis egy nemzeti cél szolgálatában járunk ,el. (Helyeslés és taps a jobboldalon.) Es amikor azt akarjuk, hogy a birtokos és a birtok összeforrva, hosszú ideig tudja szolgálni a nemzet céljait, azt hiszem, tiszteletreméltó és helyes politikának szolgálatában járunk el. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Még csak a hitbizományi kisbirtokokról óhajtok általánosságban pár szót szólani. (Halljuk! Halljuk!) A hitbizományi kisbirtok is annak a birtok állandó sági gondolatnak egyik intézményes kifejezője, amelyről itt bátor voltam beszélni. Amint jeleztem, ilyen irányú próbálkozásokat már az 1904. év óta készült telepítési törvénytervezetekben találunk. Ilyen elgondolások találhatók az 1920. évi földbirtokreform-törvényben is, amely azonban az oszthatatlan családi birtok intézményét olyan módon konstruálta meg, hogy az gyakorlatilag megvalósíthatatlanná vált. A konstrukciónak ugyanis az a módja, hogy a családi birtok örököse, a mai tőkeszegénység és szerzési lehetetlenség közpette az örököstársi és a hitvestársi Öröklésre, vagy a közszerzeményre jogosultak kielégítésére köteles, gyakorlatilag^ lehetetlenné tette ennek az intézménynek virágzását. Ha csakugyan életrevaló intézményt akarunk létesíteni, akkor annak ezektől a korlátoktól mentesen kell létesülnie. (Ügy van! Ügy van!' jobbfelől.) Ezért a hitbizományi kisbirtoknál az örökös-társak kielégítési kötelezettsége elesik, (Helyeslés a jobboldalon.) Ilyen terhet ugyanis, semmiféle ^ kisbirtok nem bír meg. (Gr. Pálffy-Daun József: Persze, mert a bank kezébe kerül és az tönkreteszi!) Ennek helyébe lép az a patriarchális elgondolás, amely a 91. §-ban nyilvánul meg s amely a családi együttdolgozásnak és összetartásnak eszméjét testesíti meg és ezzel óhajtja elérni azt, hogy a család egyes tagjai koldusbotra ne jussanak. Azt hiszem, hogy ha ez az intézmény a beszédem elején ecsetelt magyar örökjogi felfogás mellett nem is fog^ nagymértékben elterjedni, igen értékes kísérlet és követendő példa lesz egyes vidékeken arra, hogy miként lehet a vagyont összetartani. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Sokan azt hozták fel, hogy ez a javaslat az egyke propagálását eredményezi. Ezzel r szemben Sebess Dénes egy könyvében azt írja a telepítésről, hogy az 1904 óta végrehajtott telepítéseknek hasonló természetű birtoktípusán szerzett tapasztalatok szerint, az ilyen telepes birtokosnál nincs) egyke, sőt a családi szaporulat az átlagnál magasabb, úgy, hogy a magam részéről nem látom helyes indokát annak, amit az ellenzéki oldalról ebben a vonatkozásban felhoztak. Amikor t. képviselőtársaim azt hangoztatták, hogy ez az intézmény az egyke előmozdítására fog szolgálni és felhozták a Dunántúl népsűrűségét és szaporodási statisztikáját, akkor, az én megállapításom szerint, amelyet komoly statisztikusokkal is kontrolláltattam, erősen téves állításokat kockáztattak meg. A helyzet ugyanis ezzel szemben úgy áll, amint azt az én adataimon kívül Thirring Lajos is megírta, a Statisztikai Szemle 1933. évi szeptemberi számában, hogy a Dunántúl mezőgazdasági területre átszámított népsűrűsége nagyobb, mint a magyar Alföld-