Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-76

Az országgyűlés képviselőházának 76. ü érdekek játszottak szerepet, hanem családi érdekek és dinasztikus érdekek. (Temple Rezső: Nem vitás! — Dinnyés Lajos: Ott kételkednek \) Ugyanígy állítom, hogy a hitbizományi családok, kevés kivételtől eltekintve, döntő, maradandó hatást a nemzet fejlődésére nem gyakoroltak. (Ügy van! a baloldalon.) Volt kevés kivétel, de ez a kevés ikivétel nem ad jogcímet arra, hogy magát az egész intézményt azzal támasszák alá, mintha a hitbizomány egy pillérje, alapzata volna a nemzet életének és fejlődésének. (Ügy van! a baloldalon.) Voltak tagjai, akik megtették a nemzet iránt tartozó kötelességüket éppen úgy, amint az a sok millió és millió ember megtette, aki egy barázda földdel sem rendelkezett. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) De ha követem a miniszterelnök úr felhívását és visszafelé forgatom a történelmet, akkor meg kell állapítanom, hogy a legutóbbi másfél évszázad alatt kevés kivétellel a tudományban, az irodalomban, a gazdasági életben, a politikában ennek a nemzetnek vezérlő egyéniségei nem a hitbizományi családok palotáiból, hanem az egyszerű nemesi kúriákból, a szerény polgári otthonokból és nem egyszer a nádfedele s parasztkunyhókból indultak el az élet útjára. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Rakovszky Tibor: így js lesz!) T. Ház! Nem érdemes ezzel a kérdéssel azért sem foglalkozni, mert nmcs bizonytalanabb fogalom, mint a kortársak által adománvozott közéleti érdem kitüntetése. Hiszen ma látjuk, hogy egy negyven évig becsülettel dolgozó egyén a polgári társadalomból megérdemelt nyugdíjba vonul egy egyszerű elismeréssel és látjuk, hogy néha a pártszervezés terén kifejtett bokros érdemek csillogó érdemkeresztekhez vezetnek. (Rupert Rezső: Vagy jó álláshoz!) Dinnyés képviselőtársam említette Rákóczit. Láttuk, hogy a kortársak törvényben bélyegzők meg, vagyonát elveszik, közéleti érdemeket szerzett jó hazafiak között szétoszják talán hitbizományokat alapítanak és eljön egy idő. amikor a törvényhozás centennáriumot szentel emlékének és újra törvénybe iktatja emlékét. Láttuk a mi életünk folyásában is, hogy a családi hitbizomány hatalmas ura előtt hódolva vonult fel egy fél nemzet, tőle várta a szabadulást és neki tömjénezett, néhány^ hónap múlva pedig az előbbi példa megfordított ját láttuk, törvénybe iktatták az ő hazaárulásának bűnét és elvették tőle a családi hitbizományt. De talán ne ilyen személyi szempontok szerint felhozott példákat nézzünk, t. Ház. Itt van a pragmatica sanctió törvénybe iktatásának korszaka. Milyen labilis dolog elZ cl közéleti érdem! Amint méltóztatnak tudni, a pragmatica sanctió törvénybe iktatásával kapcsolatban érdemeket jutalmaztak. Jutalmaztak földben, jutalmaztak pénzben, jutalmaztak utalványban, amely földvásárlásra jogosított (Farkas István: Rangban!) és megkülönböztetést tettek: a protestánsoknak nem adtak csak pénzt mondván hogv nem közérdek az. hogy a protestáns ember föld tulajdonába jusson, a föld szempontjából tehát akkor a protestáns nem volt megbízható egyéniség. Kenéz Béla t. képviselőtársam maga is kitér erre a kérdésre és azt mondja, hogy a vallásháborúk óta Ausztriában, Csehországban a protestánsoktól elvett birtokokból a katolikus főurakat erősítették és hitbizományokat alapítottak. Később Németországban megfordult a helyzet, ott a lengyel területeken a lengyel katolikusoktól elvették a földet, vagy legalább lése 1936 január 21-én, kedden. 19 ezek gyöngítésére alapították meg a protestáns hitbizományokat. így volt természetszerűen Angliában is. T. Ház! Azt hiszem, helyes dolog az, ha elejtjük azt a laikus, megfoghatatlan argumentálást, amely a történelmi családok szerepére vonatkozik és megnyugszunk abban az elgondolásban, hogy a közéleti érdem a kortársak szerint mindig aszerint változik, hogy a hatalomnak tesznek-e szolgálatot, vagy a hatalom által megjelölt politikai divatokat szolgálják-e? Hagyjuk tehát ezeket a történelmi családokra és tradíciókra felépített argumentumokat és talán nézzük a kérdést a számok világánál s az alapított hitbizományok jellegének tükrében, hogy miképpen vertek mély gyökeret a hitbizományok Magyarországon a nemzet kulturális társadalmi, gazdasági, szociális és jogi életében. T. képviselőtársaim már idéztek statisztikai adatokat. Engedjék meg, hogy én csak egészen röviden ismételjem azokat. A történelmi Nagy-Magyarországon 93 hitbizomány volt. E hitbizományok közül 1687-től — a törvény idejétől — 1848-ig 27 hitbizomány alapíttatott, tehát a 160 egynéhány év alatt alapíttatott 27 hitbizomány. 1848-tól 1867-ig alapíttatott 5 hitbizomány és 1867-től kezdve 'alapíttatott 61 hitbizomány. Így jön ki a 93 hitbizomány, amelyet Nagy-Magyarország területén alapítottak. Ha most azt vizsgáljuk, hogy ezekből a hitbizományokból mennyi volt köznemesi hitbizomány, — mert ez érdekelne bennünket, hiszen azt, hogy egy ilyen intézmény milyen mély gyökeret vert, abból tudnánk megítélni,, hogy a nagyobb, szélesebb, az egész állami élet terhét magán hordó köznemesi osztály mennyi hitbizományt alapított — akkor kiderül, hogy 1723-től — amikor az 1723. évi L. te.-kel törvénybe iktatták a köznemesi hitbizományok alapításának lehetőségét — 1848-ig egyetlenegy sem alapíttatott, máig pedig a 93 családi hitbizomány közül 11 köznemesi hitbizomány alapíttatott, amelynek összterülete 63.641 katasztrális holdat tett ki, az egész hitbizományi vagyonnak 2'71 százalékát. Ezek a számok természetesen a történelmi Magyarország adataira vonatkoznak. Ha most azt nézzük, hogy milyen szerepet töltöttek be e családi hitbizományok viselői az állami élet legfőbb irányításában, — mondjuk a törvényhozás szervében — akkor azt látjuk, hogy 1900-as megállapítás szerint a főrendiháznak 227 jogosított családja közül családi hitbizománnyal — beleértve a főherceget is — összesen csak 28-a.n rendelkeztek. Ezek a számadatok azt mutatják, hogy itt nem lehet arról szó, hogy ez az intézmény a nemzet közérzésében, vagy közfelfogásában olyan mély gyökeret vert volna. Az előbb kitértem arra az argumentumra, amely azzal igyekszik alátámasztani a hitbizományok nemzeti -jelentőségét és jogosultságát, hogy 250 évig fenntartották magukat. Ezzel a megállapítással szemben hivatkozom arra, hogy a hitbizományok felállításának első pillanatától kezdve hallatlan ellenérzés nyilvánult meg, nemcsak negligencia, nemcsak közönyösség, abból a szempontból, hogy a magyar köznemesség, sőt a főnemesség sem sietett a hitbizomány áldását és intézményét a magáévá tenni, hanem abból a szempontból is, hogy kifejezett nyomás indult meg, — amelyet még Kenéz Béla t. képviselőtársam is úgy kény3*