Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-86

274 Az országgyűlés képviselőházának 86, (Far kasfal vi Farkas Géza: Hagyjunk el minden külföldi mintát!) Debrecenben az 1774. év előtt nem volt magántulajdonban a föld, a város sáncain belül kizárólag polgárok laktak, akiknek nem volt földjük. Ezek a polgárok annyi földet munkálhattak meg, amennyit meg bírtak munkálni. Nagykiterjedésű legelőterületük volt, tehát jószágállománnyal rendelkeztek és a föld megmunkálása nem okozott nekik gondot. Az 1774. évben osztották ki ezeket a földeket nyilasokban. Igen érdekes megemlíteni azt a szokásmódot, ahogy a puritán magyar gondolkodás annakidején ezt elintézte. Nyilat húztak ezek az öreg emberek és így osztották ki ezeket a földeket sorban egymás mellett. Amit a törököktől és a császári udvartól megváltottak elődeik, a földbirtokrendezéskor a város jogtulajdonába esett birtokokból kaptak a házak után bizonyos földeket a debreceni polgárok. Ez mintegy létalapjukat képezte, ez fedezte a létminimumot. Meg volt oldva tehát a létminimum kérdése. Érdekes még megemlíteni azt is, bár szorosan nem tartozik a hitbizomány problémájához, hogy Debrecenben a polgárok igen különösképpen éltek. Teljesen a maguk erejéből kellett fenntartani a várost. A fiúk nem örökölhették azokat a jogokat, amelyekét apjuk bírt, ugyanis polgár kizárólag felnőtt nős ember és lehetőleg katonaviselt ember lehetett. Erkölcsi alapul - vették a hitbuzgóságot és azokat az erényeket, amelyekkel általában egy komoly magyar polgárnak bírnia kell. Amikor a polgárt belehelyezték a birtokba, az Vio-et adott le a városnak dézsmaként, ez a dézsma volt á földbirtok bérösszege. Önkormányzati joguk volt ezeknek az embereknek, a legalsóbbtól a legfelsőbbrendű tisztviselőig önmaguk látták el a város adminisztratív dolgait. Voltak tízházgazdák, utcakapitányok és egyebek. Igen érdekes és felemlíteni való, hogy amikor a legjavában dühöngött az egész országban a hűbérrendszer, az úrbériség és a jobbágyrendszer, akkor fejlődött ki Debrecen környékén a legszociálisabb együttélési mód, gyönyörűen éltek együtt a polgárok és mindenki meglelte a maga megélhetését. Amikor 1774-ben a földközösség megszűnt, akkor — mint említettem — nyilasokra osztották fel a földet, egy nyilas föld öt katasztrális hold, vagyis 1000 négyszögöl volt. Tizenhat ilyen nyilashoz volt joga egy-egy polgárnak, mint birtokmaximumhoz. Ez a birtokmaximum kiválóan eredményes volt a későbbi időkben, amikor megakadályozta egyszersmind a túlkapzsiságot, mert elharapózott volna a túlságos elvagyonosodás és egyszersmind biztosította a polgárokat az eltőkétlenedés ellen. Ehhez a 16 nyilas földhöz, ami közel 100 katasztrális holdat jelentett, 18 boglyás kaszálót is bírhatott az illető jogtulajdonul, ami az állattartást és állattenyésztést alapozta meg és komolyan elősegítette. Köztudomású, hogy a debreceni állattenyésztésnek Hortobágy volt az alapja és hogy 1850-ig, amíg a Tiszát nem kezdték szabályozni, ingyen legeltetett a Hortobágyon minden debreceni polgár. A hitbizományi javaslatnál meg kell gondolni, hogy amikor betelepítünk egy-egy parasztot abba a kis hitbizományba, akkor ÍL5J cl nincstelen ember tudatlanul és tehetetlenül áll ott és nem tudja teljesíteni a nemzetével szemben fennálló kötelezettségeit. Ezt a problémát oldották meg a debreceni polgárok akkor, amikor a jószágtenyésztést így megkönnyítették a Hortobágyon és amikor egy körülbelül 100 katasztrális holddal rendelkező gazdának módülése 1936 február 6-án, csütörtökön. jában volt 400—450 darab állatot is tartani, hiszen a tél folyamán az erdőségekben tarthatta az állatjait, úgyhogy a tengeri szárát, kóróját, csutkáját legeltette fel és bőségesen fedezve volt az, amire az egész mezőgazdaság fel van építve, a trágyaszükséglet. Nem véletlen az, hogy a debreceni noniuä telep világhírű. Az ottani mondhatnám vad iramban folytatott csikónevelést azok a hosszú utak segítették elő főképpen, amelyeket a debreceni polgár adó fejében teljesített a városnak. Eljártak a debreceni polgárok egészen Bukarestig, Bécsig, Belgrádig, Lengyelországig, tengelyen fuvaroztak, ötlovas fogatokkal, s ezek a hosszú utak szelektálták a lóállományt, fejlesztették ki azokat a lovakat, amelyek ma is világhírűek és ezek a kiváló felépítésű noniusok hadászati szempontból ma is elsőrendűek. (Farkasfalvi Farkas Géza: Nagyon jó, bár nem igazi magyar fajta!) Nagyon természetes az és nem véletlen, hogy az ugyancsak világhírű magyar ökör a hortobágyi szikes legelőn fejlődött ki és arra a masszívságra tett szert, amely nélkülözhetetlen és ennek a következménye, hogy olyan óriási testtel rendelkezik. A természetet becsapni nem lehet. Az állattenyésztésnél rendkívül fontos az, hogy természetes úton neveljék fel azt az állatot. Túlhajtott álláspontnak minősíthető az, amely abraktakarmánnyal, műtakarmánnyal és ipari hulladékokkal akar fiatal állatokat felnevelni. Nem mondom, hogy így nem sikerül, mert sokszor nagyobbtestű állatokat lehet "így kifejleszteni, ez azonban ritka eset, mert az ilyen állatok legtöbbnyire erőtlenek, kevésbbé ellenállóképesek és ezek mennek tönkre a használatban. Fel kell említenem, bár nem nagyon íügg össze a hitbizományi kérdéssel, hogy a debreceni, hortobágyi bikatelep, ahol most is éppenolyan... Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék a hitbizományi javaslattal foglalkozni és nem a hortobágyi lótenyésztéssel. Balogh István: Az a vagyonmaximum, amelyet Debrecenben felállítottak, igen fontos volt morális és faji szempontból, és összefügg azzal a problémával, amely még nines megoldva, és amelyre vonatkozólag még egy abszolút jó megoldást sem hallottam egy felszólalótól sem, tudniillik az egykével. Ha megkötjük a birtokot, akkor a magyar paraszt mentalitásából nem lehet kiirtani azt a törekvést, hogy számításból összezsugorítsa a, családját, ez pedig a nemzet fejlődése szempontjából katasztrofális jelenséggé válhatna. Fel kell említenem, hogy amikor az a ci vis megkötöttséggel vitte tovább a maga gazdálkodását és jómódra tett szert, a debreceni református kollégiummal és a református egyházházzal szemben követett jótékonyságával bebizonyította, hogy ez a bizonyos bártokmaximum megadta a lehetőséget neki arra, hogy még ilyen célokra is áldozzon és így jó helyre tette ezeket a pénzeket,_ amelyeket, ha befektetett volna, sokszor erején felül eszközölt volna befektetéseket, amely befektetések azután később tönkretették volna. (Reisinger Ferenc: Vájjon Festetics jó helyre tette-e a befektetést?) A törzsöröklés kérdése is megoldásra talált itt, mert a polgár azt a birtokot keserves munkával ugyan, de megválthatta a város tulajdonából, azt átadhatta utódjának, de magukat a polgári jogokat nem adhatta át. Az elmondottakat a hitbizományi javaslattal kapcsolatban abban a vonatkozásban találnám hasznosíthatóknak, hogy célszerű lenne, ha