Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-86

270 Az országgyűlés képviselőházának 86. vei kielégíthető volna. Azt mondottam az embereknek: mit szólnának ahhoz, ha, mondjuk, annak a negyvenszeresén, illetőleg hatvanszorosán megállapított földnek a vételárára nézve a kormányzat azt mondaná, hogy mindenki, aki, mondjuk készpénzben rövid időn belül kifizeti annak a földárnak húszszorosát, véglegesen az ő kezébe kapja a földet s nem lesz ne'ki semmi gondja és baja. Erre sokan azt mondották: kérem, nehéz helyzetben vagyunk, nincs pénzünk — de az emberek megértették ezt. Az én választóim is azt mondották, hogy ha például húszszorosával ki lehetne ezt 'készpénzben fizetni, a legrövidebb időn belül, ha nem is száz százalékig, de talán ötven százalékáig kifizetnék ezt, úgyhogy egy-két éven belül annak a földnek adóssága, amelyet annakidején kiosztottak, véglegesen rendezhető lenne. Akkor pedig ezzel a pénzösszeggel ki lehetne egyenlíteni azt a bizonyos Kreuger-féle konszernt, amely, azt hiszem, örömmel kapna rajta, ha ez a kérdés így végleges megoldást nyerne. (Helyeslés bal felől.) Én ezt csak azért említem fel, mert ez igen nagy adminisztrációval és egyébként is zaklatásokkal jár, nem is beszélve arról, hogy a képviselőnek mennyi baja van ezekkel a földreformos földekkel. Ez hovatovább mind roszszabb és rosszabb helyzethez vezet, mert hiszen azt látják, hogy a nem fizető, a hanyagul nem fizető és a fizetni nem akaró emberek kedvezményhez jutnak, a végén pedig azok fognak legrosszabbul járni, akik azoknak a bizonyos feltételeknek eleget tettek. Elismerem azt, hogy a kormány igenis, hathatós lépéseiket tett ebben a tekintetben, mert hiszen azáltal, hogy esa<k használati díjat, kér, enyhített a helyzeten, de én egészen őszintén és nyíltan megmondom, hogy az a mai községek belpolitikájának méregfoga s akárhova megyünk és akárkivel beszélünk, mindig csak ezt a kérdést hozzák fel. (Csoór Lajos: Végleg rendezni kell a, kérdést!) En tehát kötelességemnek tartom erről az oldalról is felvetni a kérdést s kérem, hogy ezt minél rövidebb időn belül oldják is meg. (Helyeslés.) Tudomásom szerint ennek akadálya csupán abban lehet, hogy a Nemzeti Bank politikájának ez talán nem fog száz százalékban megfelelni,, de igenis ez egy olyan tömegekre ható 'kérdés, hogy,itt félre kell tenni minden külkereskedelmi és minden más szempontot, amikor arról van szó, hogy azt a nagyszabású reformot, amelyet annakidején csináltunk, nyugvópontra juttassuk, s azt a földet, amelyet adtunk, tényleg véglegesen a saját birtokában tudja ez a nép. (Mózes Sándor: Össsze kell fogni és meg' kell csinálni! Ebben a kérdésben meg kell teremteni a nemzeti egységet!) A másik kérdés, amelyet e törvényjavaslat kapcsán szintén kénytelen vagyok felhozni és amit szintén munkanélküli kérdésnek tartok — és így felfogásom szerint tulajdonképpen összefügg ezzel — az, hogy itt iparpártolásról beszélünk; arról beszélünk, hogy állítsunk fel gyárakat, sőt a túlsó oldalról egyes képviselőtársaim azt is megmondották, hogy igenis, tessék a nagybirtokosoknak kivonulni a nagybirtokból és a gyáriparba belehelyezkedni, iparvállalatokat csinálni. (Sándor István: A karteleket robbantani!) Ez igen szép elmélet, méltóztassék azonban elgondolni, hogy ha egy földbirtokos a vidékről feljön és beleül abba a gyáriparba, — természetesen csak Budapesten képzelhető el ez a mi viszonyaink között — olyan lesz ez, mintha a cápák ülése 1936 február 6-án, csütörtökön. közé bedobnak valakit és ha abban a percben nem is fogják megfojtani, addig míg pénze van, de nem adok neki egy-két évet, hogy az a birtokososztály teljesen tönkre fog ott menni. Hiszen ha más módon nem, az őket körülvevő bankóik gyűrűi révén »kellő pillanatban megfojtják őket. En nem ajánlom tehát ezt egyik birtokból kivonuló birtokostársamnak sem, hanem igenis azt mondom, hogy 'ha kell valamit tenni, akkor ennek a működési térnek a mezőgazdasági iparnak kell lennie. Sajnos, a mezőgazdasági gyáripar is nagyon mostoha gyermek, hiszen ezen a téren tulajdonképpen csak a szeszgyárakról beszélhetünk, amelyeknek viszont nem olyan nagy a kapacitásuk, hogy nagy munkástöimegeket tudjanak ellátni. Akik vidéken, Budapesten kívül járunk szerteszét az országban, látjuk azt, hogy száz és száz kilométert mehetünk és utunkon legfeljebb egy dohánybeváltó hivatalt találunk, ahol van bizonyos munkáfelvétel, mert a szikvízgyárakról igazán nem érdemes beszélni, {Ellenmondások jobbfelől.) és munkaalkalom, különösen télen, amikor a természet 'be van fagyva, egyáltalában nincsen. Helyes volna tehát az a politika, amely arra irányulna, hogy igenis a vtidéki városokban és a vidéki gócpontokban decentralizálják a gyáripart, aminek az lenne az eredménye, hogy ott megfelelő munkaalkalom és munkalehetőség lenne. De nemcsak ebből a szempontból tartom károsnak, (hogy a gyárak Budapesten helyezkednek el, ihanem abból a szempontból is, hogy Budapesten az a,munkás kétszer olyan drágán kénytelen az élelmiszereket megvenni és ennekfolytán bármilyen munkabért kap, hiába, mégsem kapja meg ugyanazt az ellenértéket, amit azért vidéken megkapna, vidéken viszont olcsó munkabér ellenében sokkal «legelégedettebb munkástömegeket láthatnánk. Ebben természetesen a mi politikánk, a mi adópolitikánk szintén nem jár el helyesen, de talán rosszul jár el a főváros is, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) amikor vámpolitikájával olyan rendszert létesít, hogy a gyárak kénytelenek itt Budapesten dolgozni, mert (hiszen, hogy mást ne mondjak, már csak a budapesti kövezetvámok folytán sem tudnak másképpen kqnkurrálni, kénytelenek tehát Budapest székesfőváros belterületén elhelyezkedni. Ha mi gazdák bármilyen mennytiiségű és bármilyen fajtájú terményt — legyen az disznó, krumpli, vagy bármiféle egyéb termény — felszállítunk ide Budapestre, a közvetítő kereskedő óriási nagy hasznot szerez azon magának és végül az a munkás, mire a terményt megkapja, a termelői árnak háromszorosát kénytelen megfizetni. Végeredményben azonban a kartelek roppant drágán belekalkulálják a» iparcikkek árába még azt az alacsony munkabért is és amikor mii gazdák s a mi hozzánk tartozó munkások azokat az iparcikkeket meg akarjuk vásárolni, méregdrágán kapjuk csak meg. De a mezőgazdasági iparral kapcsolatban a szeszgyártásnál is vannak lehetőségek, amelyeket tudomásom szerint a kormány a legrövidebb időn belül meg akar valósítani, nevezetesen a szeszgyárakat is decentralizálni akarja. Nekünk elhatározott kívánságunk, hogy a mezőgazdasági iparnak egyiik, majdnem egyedüli lehetőségeként az ipari szeszgyárakat szüntessék be és azokból a kontingensekből mezőgazdasági szeszgyárakat állítsanak fel. (Helyeslés a középen.) Itt felhozok egy más lehetőséget is. Egy