Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.
Ülésnapok - 1935-76
Az országgyűlés képviselőházának 76. 1 hitbizományban élő családtagot 15 éves korában már nagyon nehéz keresetképtelennek nyilvánítani és hogy ha annak a birtokoselődnek egy tehetséges gyermeke tanul, a sokat emlegetett kapillarizáció törvénye alapján felfelé emelkedik és tanulni akar, akkor a hitbizományi birtokos hivatkozik erre a szakaszra, ő arról nem köteles gondoskodni. Apjának az egész birtokát átvette a hitbizomány alapján, ellenben az apának a kiskorú gyermekével szemben, birtokelődjének kiskorú gyermekével szemben ráhelyezkedhetik arra a kegyetlen álláspontra, hogy nem fontos a tanulás 15 éves korában, mert hiszen már elérte a keresőképesség határát. (Lázár Andor igazságügyminiszter: Nem is bírja kitaníttatni a kis hitbizomány jövedelméből.) T. miniszter úr, akkor ne méltóztassék tőle a vagyont elvenni, akkor méltóztassék az apára rábízni, hogy gyermekeit hogy fogja az életben elindítani. (Lázár Andor igazságügy miniszter: Nem latéinerek nevelésére szolgál a kis hitbizomány!) Bocsánatot kérek, én eddig a miniszterelnök úr bölcs megállapításai alapján állottam, amelyek szerint ez a kisbirtokos osztály adja a magyar társadalomnak a legértékesebb elemeket, (Lázár Andor igazságügy miniszter: Én is azt mondottam!) ebből fog kiindulni az új középosztály, az új lateiner osztály. Hát micsoda középkori felfogás ez, amikor most már annak a kisbirtokosnak a gyermeke arra van ítélve, hogy a tudományos pálya, a tanulás elzáratik előle. (Lázár Andor igazságügyminíszter: Nem. Sőt!) Mi az a »sőt 1 ?« (Rupert Rezső: Több esze lesz a földmíves embernek, nem fog ilyen hitbizományt alapítani. — Mozgás.) T. Ház! Folytathatnám ezeknek a reformjavaslatoknak a kritikáját, azonban nincsen értelme. Az én felfogás oníb ól nincs értelme, mert az alapvető, döntő kérdés az, amit száz évvel ezelőtt Deák Ferenc vetett fel azon a bizonyos kerületi ülésen. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Az az alapkérdés, hogy (Halljuk! Halljuk! balfelől. — Olvassa): »Nem kötelességünk-e ezen intézetet, mely idegen földről hazánkban a tapasztalás bizonysága szerint naponkint súlyosbodó kárával behozatott, törvényeinkből ismét kitörölni 1« (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Rámnézve ez az alapvető kérdés. A t. miniszter úr azt mondja, hogy száz évvel ezelőtt mondotta Deák Ferenc ezeket a szavakat. Igen, ez az egy pont, amelyen nem lehet vitatkozni. (Rupert Rezső: Már száz évvel ezelőtt ilyen okosak voltak. Ez a különös! — Malasits Géza: Most visszaesnek Bach Sándor korába!) Az igaz, hogy száz évvel ezelőtt mondotta, de én azt kérdezem a miniszter úrtól, mi változott száz év óta 1 ? (Antal István: Eltörölték az ősiségét!) Tudom, igen t. államtitkár úr, (Bródy Ernő: A középkor is megszűnt már!) rögtön fogok róla beszélni. De felvetem mégis a kérdést: mi változott száz év óta, hogy azokat a körülményeket... (Baross Endre: Igazán sok változott! Ezt igazán lehetne tudni. — Rupert Rezső: Azért veszett el Erdély, mert hitbizomány ok voltak! — Mózes Sándor: A megszállott területeken elosztották a hitbizományokat idegeneknek. — Rupert Rezső: Nem tudott a magyarság megerősödni! - Zaj.) Elnök: A t. képviselő urakat kérem, méltóztassanak csendben maradni. Rassay Károly: Semmi sem változott, ami ennek a megállapításnak az igazságát gyenKÉPVISELÖHÁZI NAPLÖ V. ilése 1986 január 21-én, kedden. 17 gítené. Száz évvel ezelőtt a dologi jogviszonyok terén a megkötöttség volt az uralkodó, ez volt a fő szabály, azóta egész gazdasági életünk >a magantuliajdian, a is zab ad magántulajdon alapjára helyeztetett. Ez változott. Azelőtt a hitbizomány az ősiség intézményének egy továbbfejlesztése volt, azóta itt maradt mint egy csökevény, hogy még kirívóbb, bántóbb ellentétben álljon egész jogrendszerünkkel. Kenéz t. r képviselőtársam azt .mondotta, hogy e liberális nagy magyar hazafiak — talán szabad még ^őket így nevezni — (Kenéz Béla: E.n nem bántottam a liberalizmust. — Bródy Ernő: De vannak, akik bántják!) szavainak megítélésénél, állásfoglalásuk értékelésénél abból kell kiindulni, hogy ők a föld lekötöttségének korszakában éltek. En nem egészen értettem meg ezt az argumentumot, de valahogyan úgy tűnt fel előttem, mintha a képviselőtársam mintegy mentő körülménynek hozná fel azt a megállapítást, hogy az illető államférfiak talán az ősiség intézméinyében találtak bizonyos plusz-garanciákat akkor, amikor a hitbizományok felszabadítását követelték. (Lázár Andor igazságügyminiszter: Igen!) De ez nagy tévedés, t. miniszter úr! Történelmi tévedés. Kenéz t. képviselőtársam nem is erősítette meg ezt, mert jobban látta, hogy hova tendálok. Ez nagy tévedés! Ezek az államférfiak parallel küzdöttek az ősiség megszüntetéséért és a hitbizományok felszabadításáért. Ha el méltóztatik olvasni Kölcsey beszédét, amely megelőzte Deák Ferencnek azt a bizonyos klaszszikus beszédét, méltóztatik látni, hogy Kölcsey Ferenc az ősiség kérdésében szólalt fel és ugyanakkor beszédében szörny tettnek minősítette magát a hitbizományt. (Kenéz Béla: Nem látta a következéseket!) De tovább megyek. Mi volt .az akkori helyzet és mi a mai helyzet? Akkor volt egy fejletlen gazdasági élet, természetes dolog: abban az időben egy ilyen felszabadítás nehezebb probléma volt. Ma van egy gazdasági szervezettség, — azt merném mondani: gazdasági túlszervezettség — van egy gazdasági kultúra, tehát azok a körülmények, amelyek 100 év óta 'megváltoztak, nem a hitbizományok fenntartása mellett adnak argumentumot, hanem még azokat az aggodalmakat is eloszlatják, amelyeket talán jóhiszeműleg táplálhattak egyesek 100 évvel ezelőtt — bár nagyon kevesen jelentkeznek ilyenek a történelem során. (Kenéz Béla: Közös erdők, közös legelők feldarabolása!) Nézzük teliát, hogy mit tudnak felhozni ennek az intézménynek védelmére. (Folytonos zaj a baloldalon.) Rátérve magára a hitbizományi kérdés elvi problémájára, megállapítom, hogy az előadó úr nagyon egyszerűen intézi el a kérdést. Azt mondja ugyanis, hogy a hitbizomány konzervatív intézmény, tehát csak konzervatív alapon lehet megreformálni. Engedje m&g a t. előadó úr, egy kicsit veszedelmes teória ez. Elnök: A képviselő úrnak lejárt a beszédideje. Rassay Károly: Tisztelettel kérek háromnegyed óra meghosszabbítást. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e megadni a képviselő úr beszédidejének kért meghosszabbítását? (Igen.) A Ház a kért meghosszabbítást megadja. Tessék, kérem, folytatni a beszédet. Rassay Károly: Mondom, t. Ház, egy kissé veszedelmes teória ez. Mi lett volna akkor, ha 100 évvel ezelőtt az akkori reformnemze3
