Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-85

246 Az országgyűlés képviselőházának 85. ülése 1936 február 5-én, szerdán. lentéséből is nyilvánvalóvá válik, mert hiszen a módosításoknak igen tekintélyes részét éppen a bizottsági jelentésből olvashatjuk ki. En a javaslat célját.illetőleg, kénytelen vagyok megállapítani, — és itt Eckhardt t. barátommal egy véleményen vagyunk — hogy ez lényegében jogi javaslat, lényegében nem céloz mást, mint a Corpus Jurisba beiktatott, recipiált külföldi származású jogintézménynek a modern kor szelleméinek megfelelő ref ormálását. E mellett azonban igenis, birtokpolitikai célokat is szolgál, mert éppen azokat az aggályokat akarja eloszlatni, amelyeket a hitbizományokkal szemben mindig felhoztak, azoknak latifundiális jellegét illetőleg, amely gátolta volna az egészséges birtokeloszlás lehetőségét. Azonkívül nem is lehet ennek a javaslatnak birtokpolitikái szempontból való jelentőségét kizárólag a most tárgyalás alatt levő javaslat elbírálása szempontjából nézni, mert ezt nem lehet kiszakítani abból a birtokpolitikai koncepcióból, amelyet úgy a kormány, mint a mögötte álló párt programmjává tett és mely nem is triológia, — mint Bethlen István gróf mondotta — hanem inkább tetralógia, ha annak lehet nevezni, mert a gazdaadÖsságok rendezése, a tagosítási rendelet, amely birtokpolitikailag igen nagyfontosságú rendelet, a hitbizományi reform és a leendő telepítési törvény, ezek azok az etapok, amelyekben megvalósul a kormányzat birtokpolitikai koncepciója, amihez még hozzátehetném az elővásárlási jog szempontjából mindazokat a pénzügyi áldozatokat, amelyeket ez a kormány már eddig is hozott és amelyeket tudomásom szerint a következő költségvetésben még lényeges mértékben növelni is kíván. A tagosítás kérdése sem olyan kérdés, amelyet egyszerűen csak el lehetne 'mellőzni. En magam emlékszem arra, hogy abban az időben, amikor szerencsém volt az igazságügyminisztériuímban szolgálni. 1929-ben. figyelmeztettünk már arra, hogy minthogy az a rendszer, amelyben a tagosítás abban az időben folyt és azok az alapok, amelyek erre a célra rendelkezésre állanak, elégtelenek és minthogy a bekövetkezett gazdasági válság következtében azok az előlegek, amelyeket a közületeknek vissza kellett volna téríteniök, nem folyhattak be, ennélfogva előrelátható, hogy egy bizonyos időpontban a tagosítást le kell állítani, nem lehet folytatni. Már akkor is propozíeió tétetett abban az irányban, hogy a tagosításra vonatkozó rendelet megfelelő módon intézkedjék főleg abban, az irányban, hogy az adott előlegek bizonyos hosszabb időtartam alatt térüljenek vissza. Propozíció tétetett abban az irányban, hogy ilyen javítások és ilyen megoldások rendeletileg statuáltassanak és főleg arra, hogy a telepítési alap megfelelő módon dotáltassék és felemeltessék. Mondom tehát, nem lehet ezt a javaslatot még földbirtokpolitikai szempontból sem kizárólag az ebben a javaslatban foglalt rendelkezések alapulvétele mellett elbírálni, hanem az egész kérdéskomplexust ennek a négy igen fontos intézkedésnek szemüvegén át bírálva kell tekintetbe venni. Ebben az esetben bizonyára más konzekvenciára jutnának t. ellenzéki képviselőtársaim abból a szempontból. hogy mind a kormány, mind a mögötte álló párt birtokpolitikai szempontból mit tett és a jövőben mit kíván tenni. T. Ház! Természetes, hogy a mezőgazdasági proletariátus kérdését, amelyről itt a vita rendjén annyi szó esett, tisztán és egyedül ezek a földbirtokpolitikai javaslatok megoldani nem képesek. E mellett megfelelő iparfejlesztés, megfelelő hitelpolitika, megfelelő tarifapolitika, megfelelő vámpolitika, adóreformok és az intézkedések további sorozata szükséges ahhoz, hogy ezt a kérdést eredményesen és sikeresen oldjuk meg. Mindezekben a kérdésekben a kormányzat és a mögötte álló párt által tett eddigi intézkedésekben zálogát látom annak, hogy ezeknek az intézkedéseknek ezzel a földbirtokpolitikai koncepcióval való összeműködése azt a kívánt eredményt fogja elérni, amely az úgynevezett népies politikának * egyik attribútuma. Itt egyetértek Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársammal abban, hogy egyedül a népies erők felfokozása képes egy nemzetet nagy erőkifejtések felé vinni és felfogásunk ebben a tekintetben, azt hiszem, teljesen egyező, mert hiszen maga a kormányzat és a mögötte álló párt is a népies politika irányában dolgozik és ennek irányában terjeszti be az összes vonatkozó törvényjavaslatokat is. Bizonyos az is, hogy magát a javaslatot, ha azokat az elvi szempontokat, amelyeken a javaslat felépül, nem taglalnék egy kissé, megérteni nem lehetne és — amint elöljáróban mondottam — talán ezen elvi szempontok beható taglalásának hiánya az oka annak, hogy olyan divergens felfogásokkal találkoztunk itt a vita rendjén. T. Ház! Mielőtt azonban erre a kérdésre rátérnénk, szükségesnek tartom, hogy belekapcsolódjam egy megjegyzésbe, amelyet Fábián Béla igen t. képviselőtársunk tegnapi beszéde rendjén tett. A képviselő úr szóvátette azt a hangot, amely itt-ott a parlament ülésein és általában a közéletben is újabban állítólag divattá vált. A magam részéről azt hiszem, hogy a közéletben működő egyéneknek minden körülmények között tűrniök kell a kritikát. A közéleti szereplés maga után vonja a kritikát és aki közpályán működik, annak a kritikát tűrnie kell. Viszont, azt hiszem, mindnyájunk egyöntetű felfogásának adok kifejezést akkor, ha azt mondom, hogy ez a kritika, ha éles is, hangjában a jó ízlés határait nem haladhatja meg és mindenesetre akkor lesz hatásos és hatályos ez a kritika, ha az termékeny, rosszindulat nélküli és főleg okjektív. Ebben a kérdésben, azt hiszem, közöttünk nem lehet véleményeltérés. (Dulin Jenő: Nincs!) Én azonban ehhez még azt is hozzátenném, hogy a törvényhozónak fokozott felelősséggel kell gondolnia arra, hogy különösen itt, ebben az ülésteremben mit mond. A tartalma annak, amit itt az ülésteremben elmond, annál fontosabb, minél nagyobb ennek az ülésteremnek az akusztikája, szemben azokkal a népgyűlési színhelyekkel, amelyeknek akusztikája végeredményben mégis csak kisebb, mint a parlament ülésterméé. Őszintén szólva nagy várakozással néztem néhány képviselőtársam parlamenti működése elé, akiknek tudományos munkásságát, mielőtt még képviselők lettek, 'figyelemmel kísértem. Éppen ez a tudományos felkészültség és az a szorgalom, erőkifejtés, amelyet a közéleti kérdések bizonyos speciális területén kifejtettek, bennem azt a reménykedést keltette fel, hogy bizonyos tárgyilagosság és önfegyelmezés fogja őket vezetni parlamenti működésükben. Itt azokra, a történelemihamisításokra gondolok, amelyek egy és más felszólalásban itt a parlament üléstermében elhangzottak, és szomorúan kellett konstatálnom, hogy ebben az előbb említett feltevésemben csalódtam. Mert lehet, hogy ezek a történelemhamisítások a beteg Hóman