Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-83

212 Az országgyűlés képviselőházának l az adót viselje, amelyet a kisbirtok, ha pedig ezt nem tudja^ elbírni, akkor annál inkább in­dokolt állampénzügyi szempontból is, hogy mi­nél előbb valósítsuk meg a földreformot. Felvetődött az a gondolat is, hogy ne tulaj­doni alapon történjék a telepítés és a földhöz­juttatás, hanem kisbérleti formában. A kis­bér leti formát én feltétlenül helyesnek is ta­lálom az ii. n. célvagyonoknál, az egyházi va­gyonúknál, ahol tényleg keresztül is kellene ezt vinni. (Ügy van! Helyeslés balfelől.) Ezek­nél a kisbérleteknél azonban nem tudnám he­lyeselni, hogy eddigi formában bonyo- | lódjék le, három—'hat esztendős érvénnyel, ha­nem csak az angol rendszer szerint 50—60 esz­tendős bérlet formájában. Az utóbbinál hoz­zánő az a bérlő a földhöz, azt, amit beruház, esetleg épít is rajta, minden körülmények kö­zött magáénak tartja és megvan a (biztosítéka arra, hogy ő és családja nemcsak tisztessége­sen megélhet, de —• ha pedig bérleti kötelezett­ségüknek minden tekintetben megfelelnek — az 50 esztendős hérlet meg fog hosszabbíttatni. T. Ház! Ennyivel akartam hozzájárulni ahhoz a vitához, amelyet ebben a tárgyban a Képviselőház folytat és az előadottak után, minthogy azokból magukból is; kitűnik az, hogy engem ez a törvényjavaslat ki nem ele­git, — azzal a megnyugvással, hogy ez a kor­vényjavaslat, ha törvény is lesz 'belőle, soha végrehajtva nem lesz, hanem jön előbb egy újabb törvény, amely ezt félre fogja tolni és egy sokkal alaposabb és a szociális szükségle­teknek sokkal inkább megfelelő törvény fog létesülni — ezt a törvényjavaslatot nem foga­dom el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik Kajniss Ferenc képviselő úr. Rajniss Ferenc: T. Képviselőház! A csa­ládi hitbizományról és a hitbizományi kisbir­tokról szóló törvényjavaslat vitáját betegsé­gem miatt, sajnos, részleteiben követni nem tudtam, s ezért már előre bocsánatot kérek, ha egyes részekre, amelyeket a vita folyamán érintettek, nem jól emlékszem, vagy ha itt-ott (felesleges ismétlésekbe bocsátkozom. A magyarországi hitbizományi birtoknak története, ellenálló ereje és megmaradása egyenesen a csodával határos. Az 1542. eszten­dőben hozták meg Magyarországon az úgyne­vezett amortizacionális törvényt, amely a földhirtok Összehalmozódása ellen hozatott. A földbirtoknak egy kézbe való koncentrálása ellen irányuló 1542-es törvényt 1647-ben meg­erősítették, megújították és^ 1687-ben mégis becsempészték ebbe az országba a tiszta né­met, a magyar hagyományoknak meg nem^ fe­lelő, a magyar alkotmányosság r szellemével össze nem egyeztethető mágnásvédelmi bir­tokjiolgot »családi fénynek megnövelésére«. Lényegében 348 esztendőn keresztül — egészen napjainkig — ez a törvény győzedel­mesen kiállotta az időknek minden viharát. Már 1790-ben meg akarták reformálni, de az első roham után ínég kibírta a nagy magyar reformkorszakot, Kölcseynek, Széchenyinek, Kossuthnak, Deáknak, Szemére Bertalannak támadásait; túlélte a kiegyezés után bekövet­kező magyar szociális követeléseket: elnyűtte Szilágyi Dezsőt, Wekerle Sándort és Kenéz Béla igen t. képviselőtársunkat és megcsú­folta az 1923. évi magyar nemzetgyűlést, amely utasította; a kormányt 1923-ban, hogy a »jövő« ülésszakra terjesszen elő törvényjavas­3. ülése 1936 január 31-én, pénteken. latot az elavult hitbizományi törvény meg­reformálásáról. 1923 óta sok ülésszak elmúlott, de a hitbi­zományi törvényjavaslat nem tudott kikerülni az íróasztal fiókjából. Az ősi, tiszta német arisztokratatörvény itt maradt meg nálunk, Magyarország lett utolsó őrzője ennek a né­met törvénynek, éppen úgy, mint ahogyan csak Magyarországon kap egész Európában, mint utolsó helyen menedékjogot a Németországból származó Geöthe—Schiller—Humboldt-féle kul­túrhumanizmus, mint kultúrpolitika. A miniszterelnök urat feltétlenül megilleti a dicséret már csak azért is, hogy egyáltalán hozzá mert nyúlni ehhez a tradicionálisan ide­gen birtokjoghoz, hogy beoltsa ezt a vad haj­tást a magyar alkotmányosság szellemével. Annál örvendetesebb ez az esemény, mert az utolsó időben a magyar sajtó és a magyar köz­vélemény egy része túlságosan hangos az ide­genből importált eszmék és a jogszabályok ne­tán való átvétele ellen. Az előttünk fekvő törvényjavaslatot sze­rény megítélésem szerint körbecsattanó taps kellett volna, hogy fogadja az egész házban, az ellenzéken és a kormánypárton egyaránt, ha csak a ma divatos politikai jelszavak válasz­tanák el egymástól valóban a jobboldalt és a baloldalt. A hitbizományi törvényjavaslat t. i. egyrészt megfelel a kormányzópártnak, mert tényleg haladóan konzervatív törvényjavaslat, másrészt a legtüzesebb alkotmányvédő sem fedezhet fel benne diktatórikus kicsapongáso­kat. Hogy mégis súlyos vita indult meg a tör­vényjavaslat felett, hogy széles mederben höm­pölyögnek az érvek és az ellenérvek, annak oka az, hogy a divatos, de felületes szétválasztó vo­nal alatt mélyebben fekszik ennek a vitának a bázisa. A pártoktól függetlenül vau vélemé­nyünk a magyar föld jövőjéről a jobb- és a baloldalon egyaránt és nevelés, világnézet és célok bontanak széjjel bennünket ennéi a kér­désnél. Lehet ellenzéki, aki sokkal kevesebbel is megelégedne, mint amit a törvényjavaslat hoz és lehet kormánypárti, aki sokkal többre áhítozik, mint amennyit ebben a törvényjavas­latban felfedett. A magyar nép problémáinak gyökeréhez értünk el először ezzel a törvényjavaslattal. Nem mondhatom, hogy ez döntő lépés, de igenis ez a javaslat már egy része a magyar föld átfogó, szerves problematikájának, amely megoldásra vár. Sokan hajlanak arra a véle­ményre, hogy ez a törvényjavaslat csak egy Öröklésjogi rendezést jelent. Ha nem csalódom, az igazságügyminiszter úr is így gondolkozik. Ezt a felfogást azonban tökéletesen megcáfolja a törvényjavaslat 1. § úgynevezett célki­tűzési paragrafus, amely azt mondja lényegé­ben, hogy a törvénynek hármas célja van: a földbirtok helyes eloszlása, a magyar népese­dés előmozdítása és az egyetemes nemzeti ér­dekkel összhangban lévő magasabb rangú nem­zeti termelés. Ez a hármas célkitűzés mint egy kürt jel, felveri bennünk a lelkiismeretet és két táborra osztja a Házat. Mert nem öröklési jogról van itt szó, hanem az egyetemes nemzeti birtok­politikáról. E nélkül a célkitűzés nélkül tulaj­donképpen semmi értelme sem volna a vitának és nem volna értelme a heveskedésnek sem, mert e nélkül a célkitűzés nélkül a törvény­javaslat 2—300 úri embernek belső családi ügye lenne. (Petro Kálmán: Az is!) Ez a célkitűzés azonban jogot ad mindannyiunknak messzebb­nézni, mint ameddig ez a törvényjavaslat ön-

Next

/
Thumbnails
Contents