Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-83

Az országgyűlés képviselőházának 8 magában világít és ez a célkitűzés irányította szemmelláthatólag az eddigi vitát, mert színt kell vallani, mit akarunk és mit várunk a jövendőben a magyar nemzeti földbirtokpolitikától. Itt van az a rendkívüli lelki alkat és lelki állapot, amelyről Milotay igen t. képviselőtársam olyan meggyőzően és szépen beszélt itt a Házban. Különbség van közöttünk a felfogásban, de érvekkel megdönthetetlen különbség, mert egy százesztendős óriási pernek végső kimeneteléről van szó, arról a kérdésről, hogy a nemzet egyetemes érdekeit a kisbirtok vagy a nagybirtok szolgálja-e jobban. Annyit már mindenki érez, hogy az új magyar reformpolitika a magyar földkérdés megoldásával áll vagy bukik, de az egyik tábor úgy érzi, hogy elegendő a lassú, természetes evolúció, amelyről Bethlen István gróf igen t. képviselőtársam azt mondotta, hogy a világháború előtt igen egészségesen kiegyensúlyozott alakulat volt, amit még leszek bátor majd cáfolgatni. A másik tábor azonban az idegeiben új gazdaságig és történelmi viharokat érez, sürgősnek tartja a nagy függő kérdések rendezését és minél gyorsabban sokkal szélesebb bázisra óhajtja felépíteni a magyarság biológiai jövendőjét és ellenállóképességét, amelyre a legnagyobb valószínűség szerint az európai politikában a közelebbi időkben sürgősen szükség lehet. A második tábor a földben és a magyar parasztban latja azt az erőt, amely még egyszer regenerálhatja ezt az országot és a jövendőben is a magyar földnek és a magyar parasztnak az erejéből tud elsődleges hatalmat kiérezni. Es hiábavaló minden intelligensnek nevezett bizonyítás, hiábavaló minden ellenérv, mert ez a tábor egyszerűen képtelen a falu útjáról elfordulni. Szerény személyemben, mint a reformnemzedék képviselője, szívvel-lélekkel ennek az irányzatnak vagyok katonája. A föld népének megizmosodásában látom a magyar iparnak, a magyar kereskedelemnek, a magyar köztisztviselő osztálynak, az egész nemzetnek megújhodási lehetőségét és ezért érzem én is erősebben az előttünk fekvő törvényjavaslat gyöngéjét. Azt mondottam, hogy a földkérdésben elfoglalt álláspont elsősorban világnézetig Ez a kijelentés nemcsak egyéni, hanem történelmi távlatban is helytálló és az igen t. előadó úrral ellentétben, aki kijelentette, hogy az előző kormányoknak a hitbizományra vonatkozó reformtörekvései idejében még nem alakult ki egyáltalában az a gondolat, hogy a magyar paraszttömegeket földdel kellene ellátni, bátorkodom megjegyezni, hogy a mai állásfoglalást» ennek a másodiknak nevezett tábornak az állásfoglalását, hajszálig és utolsó betűig ki lehet olvasni azokból a reformtörekvésekből, azokból a magyar elgondolásokból, amelyek a — mondjuk — radikálisnak nevezhető 1848-iki szabadságharc előtt, alakultak ki a magyar földön. A legnagyobb tisztelettel emlékezem meg Dercsényi János báróról és megragadom az alkalmat, hogy az ő emlékezetét újra felidézzem ebben a Házban. Dercsényi János bárónak 1846-ban megjelent egy munkája, amelynek címe »Tanulmányok a kommunizmusnak ^egy humánus ellenszeréről«. Ez a munka megérdemelné, hogy a Magyar Tudományos Akadémia újra megjelentesse. Dercsényi báró szerint, aki maga is hitbizományos volt, (olvassa): »a közgazdaság fő elve Magyarországon csak az lehet, hogy a sorsukkal megelégedett emberek számát szapo'. ülése 1936 január 31-én, pénteken. 213 rítsuik«. Dercsényi azt követeli, — szószerint idézem — hogy, (olvassa): »egyes kezekben roppant földbirtok Össze ne halmozódván, ekép az ipar egyrészt el ne ölessék, másrészt csupa üvegházi ipar ne fejlődjék, amely gyakran sok csillámot láttat ugyan, amely csillám azonban tömérdek nyomort fedez maga alatt«. Ezt ma sem fogalmazhatjuk meg jobban, mint ahogyan Dercsényi báró megfogalmazta. Ebből a tételből vezette le a nemes báró végső következtetését, amely a következőképpen hangzik,, (olvassa): »Az ország földjének egy igen nagy része egyedül a parasztrend tulajdona legyen és hogy ezen földek ezen rendtől más felsőbb osztályoknak el se idegeníttethessenek, ellenben a felsőbb- és középosztályok birtokait a parasztrendnek szabadon adhassák«. Nem kell átfogalmazni Dercsényi báró tételét ma sem. Dercsényi egyszerűen meg akarta fordítani azt a kúpot, amelyet mind a mai napig nem tudunk megfordítani, hogy ne hegyévél álljon a magyar földben, hanem széles talpazatával, a birtokpolitikában is. Földminimumot és földmaximumot követelt Dercsényi és mint hitbizományos, el akarta árvereztetni az összes hitbizományi birtokokat egy országos pénztár számára »a hon anyagi szükségleteinek kielégítésére« olyképpen, hogy pénzbéli hitbizományok legyenek a volt földhitbizományok helyett. Dercsényinek és sok szellemi társának ehhez a merész tervhez az volt a jogi érvelése, hogy a hitbizományi föld a státusé és a hitbizományos csak a kamatot bírja és a kamatot kezeli. Szószerint azt mondja Dercsényi, hogy (olvassa): »az alapító utódainak valódi joguk úgysincs máshoz, mint a hitbizomány jövedelméhez«. Örök kár, hogy ez a magyar jogi gondolat nem került bele az előttünk fekvő törvényjavaslatba. Dercsényi szerint tudniillik a birtok tiszta felszabadítása — ahogyan ma történik — óriási nemzeti ajándék azok számára, akik a földet teljesen felszabadult állapotban magánbirtokként megkapják. Dercsényi szerint a státus csak kamatot köteles kiszolgáltatni, tehát az állam a hitbizományok után csak kamatot köteles az utódoknak és a hitbizománytulajdonosoknak adni. Mai értelemben ez azt jelentené, hogy például a kis örökbérletek vagy kis haszonbérletek ellenértékét a hitbizományok urai megkaphatnák olyképpen, hogy a státus, vagyis ma az állam, a hitbizományi felszabadított birtokok tulajdonosa maradjon. Dercsényi tervei alapján 1847-ben a Magyar Tudományos Akadémia három pályamunkát jutalmazott meg. Mindhárom koszorúzott író igen merész, messzelátó elveket hangoztatott. Pedig akkortájt, 1847-ben, Berzeviczy Albert ő excellenciája — ha jól emlékszem — még nem volt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Az első díjat — a hitbizományi birtokok reformjáról szóló munkájával — Keresztury József kapta meg, aki azt vallotta, hogy a holtkéz veszedelmes. A mérföldek urai helyett a 300 holdas magyar birtokosok voltak az ideáljai. Azt írta Keresztury, hogy a birtokot nem lehet szép birkákban és szarvasmarhákban kifejezni, hanem azt kell tudni, hogy a kiskirályságokban hány ember élvezi boldogan munkájának gyümölcsét. Ezt a meghatározást sem kell mind a mai napig megváltoztatni, holott 90 esztendővel ezelőtt íródott. Keresztury sérelmesnek tartotta volt annak idején az ősiség