Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-81

Az országgyűlés képviselőházának 81. ülése 1936 január 29-én, szerdán. 163 gozása a belügyminisztériumban jelenleg folyik és rövid pár napon belül ki is jön a rendelet, amely ebben a tekintetben a megfelelő utasításokat fogja tartalmazni. Kérem válaszom tudomásulvételét. (Elénk helyeslés.) Elnök: Az interpelláló képviselő úr a viszonválasz jogával kíván élni. Csoór Lajos: T. Ház! A belügyminiszter úr válaszát köszönettel tudomásul veszem. (Helyeslés.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a belügyminiszter tírnak az igazságügyminiszter úr nevében is adott válaszát tudomásul venni, igen vagy nemi (Igen!) A Ház a választ tudomásul vette. Következik Nagy Iván képviselő úr interpellációja a pénzügyminiszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Szeder János jegyző (olvassa): »A vámjog szabályozásáról szóló 1924:XIX. törvénycikk egyike ugyan a legmodernebb jogalkotásainknak, melyet az egész magyar közgazdasági világ a legteljesebb megelégedéssel fogadott, mégis ennek a törvénynek egy nagy hiányossága van, nevezetesen, hogy a vámügyekből felmerülő vitás kérdések legfelsőbb fokon leendő eldöntésére nem terjeszti ki a közigazgatási bíróság hatáskörét. Minthogy pedig a közigazgatási bíróságról szóló 1896:XXVI. törvénycikknek éppen az a rendeltetése, hogy a közigazgatási hatóságok és az ügyfelek között felmerülő vitás kérdése ket legfelsőbb fokon független bíróság döntse el, tisztelettel kérdem a pénzügyminiszter urat, hajlandó-e a magyar közgazdasági élet kívánságának megfelelően novelláris úton gondoskodni az iránt, hogy a vámjogi törvénynek ez a súlyosan érzett hiányossága mielőbb pótoltassék.« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Nagy Iván: T. Képviselőház! Az 1924 :XIX. te. egyike ugyan a legsikerültebb törvényalkotásainknak, mégis egy nagy hiányossága van, nevezetesen az, hogy vámügyekben, az ügyfél és a pénzügyi hatóság között felmerülő vámügyi kérdésekben legfelsőbb fokon a vámnak legfőbb hatósága, a pénzügyminisztérium dönt, kikapcsolván a közigazgatási bíróság hatáskörét és illetékességét. Arra kérem a pénzügyminiszter urat: tekintettel arra, hogy a pénzügyminisztérium ezeket az ügyeket a fiskus szempontjából és kereskedelempolitikai szempontból is vizsgálja, méltóztassék lehetővé tenni azt, hogy ezekben az ügyekben éppúgy, mint forgalmi-, illeték- és különböző egyenesadóügyekben ne a pénzügyi hatóság, a pénzügyminisztérium, hanem a közigazgatási bíróság ítélkezzék. Indokolom ezt a következőkkel. Mielőtt ez a törvény életbelépett, az előadói tör vény ter vezet maga is a közigazgatási bíróság hatáskörét és illetékességét kötötte ki ezekben a vitás vámjogi kérdés ékben. Az ellenérvelak azt hozták fel, hogy a jogkereső közönség, az ügyfél ezekben az ügyekben a jogorvoslati helyeket úgysem igen tartja be, egyébként is ezekben a;z ügyekben kevéslbé jogkérdésről, inkább 'szakkérdésekről lévén szó, a pénzügyminisztérium döntsön ezekben, az ügyekben. A másik ellenérv az volt, hogy azért nem ^szükséges a közigazgatási bíróság 'bekapcsolása, ^rnert kevés a szakember a közigazgatási bíróságnál. Erre tisztelettel azt, jegyzem meg, 'hogy az egyéb ügyekben, amikor a Ibíró más szakkérdéseikiben ítél, albiban sem szakember ő maga, hanem a bíró meghallgatja a szakértőt és a szakértő megihallagatása után ítél. Arra kérem a pénzügyminiszter urat, tegye lehetővé azt, hogy az említett törvény 146. §-ának ez a (hiányossága valami úton-módon orvosoltassék. Elnök: A pénzügyminiszter úr kíván szólani. Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: T, Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Ezzel a kérdéssel, nevezetesen vámügyekben a közigazgatási bírósági panasznak, mint jogorvoslatnak a behozatalával, már régóta foglalkoztam és különösen tavaly a Baross Szövetség közgyűlésén hívták fel erre figyelmemet. Azok az érvek, amelyeket t. interpelláló képviselőtársam felhozott és általában a dolog jogászi megítélése, rám mint jogászra és mint volt kodifikátorra természetesen szimpatikus hatást tes'z, mert a jogely szempontjaiból a bírói jogvédelem kiterjesztése, azt hiszem, csak szimpatikus lehet. A kérdés azonban, ha a gyakorlati megvalósítás szempontjából nézzük, meglehetősen komplex és nagyon beható megfontolást igényel. Nem akarok ezeknek részleteibe belemenni, csak két szempontra hívom fel a figyelmet. Az egyik szempont az, hogy azok a nehézségek és aggodalmak, amelyekre t. interpelláló képviselőtársam helyesen rámutatott s amelyek annakidején 1924. évi vámkódexünk megalkotásánál arra. vezettek, hogy kihagyták a bírói jogorvoslatot, nevezetesen a kereskedelempolitikai és ezzel kapcsolatban a vámpolitikai vonatkozásoknak komplexitása, érzékenysége és nehezen áttekinthetősége — és itt nem tudok egyetérteni az érveléssel — nem szűntek meg azóta, hanem ellenkezőleg, az 1931. évben kitört nagy gazdasági világválság következményeképpen, sajnos, még fennállanak és még sokáig fokozott mértékben fenn fognak állani. Ebben a napról-napra folytatott szemfüles, gyors alkalmazkodást igénylő kereskedelmi,, pénzügyi, deviza- és vámpolitikai íhaircban nem handicap-pelhetjük meg magunkat azzal, hogy a bírói jogvédelmet bevezetjük, illetőleg nagyon meg kell azt fontolnunk. Nagyon megkell fontolnunk arravaló tekintettel is, hogy nagyon sok külföldi állam szintén nem ad bírói jogvédelmet, hogy^ tehát ez egy belső handicap-pet állítana fel és tagadom a tapasztalat adatai alapján, hogy egy megfelelő külföldi kereskedelmi, deviza- és vámpolitikai .megállapodás létesítésénél előnyt jelentene az, ha arra hivatkozunk a külföldi állammal szemben, hogy nálunk vámügyekben bírói jogvédelem van. Ez sem előnyt, sem hátrányt nem jelent. Egészen más szempontok határozzák meg, hogy milyen kereskedelmi, vám- és devizapolitikai megállapodás köthető. Van egy másik szempont, amelyre szintén röviden rá akarok mutatni és ez az, hogy ennek az intézkedésnek a behozatala lényegesen felemelné a közigazgatási bíróság munkaterhét, holott, mint sajnos köztudomású, ez a bíróság a legnagyobb igyekezet és a felfokozott munka ellenére olyan óriási hátralékkal dolgozik, amely egész egyévi ügyforgalmát meghaladja, vagyis vannak ügyek, amelyek hónapokig, egy évig, sőt évekig nem nyernek elintézést. Ennek a késedelemnek nem akarhatjuk kitenni a gyorsabb elbírálást igénylő vámügyeket és amíg ezt a problémát, amely ugyan más problémának a vetületeképpen ágazódik