Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-81

Az országgyűlés képviselőházának 81. különleges és eredeti faji sajátságát, amelynek azután itt, az új hazában, a honalapításkor az egész vonalon érvényt szereztek. Ez a sajátságos rendszer az a viszony, amely a honalapításban részvett minden egyes ősmagyar és az összesség között fennállott. A honalapításban résztvett magyarok ugyanis teljesen egyenjogú tagjai voltak az összességnek, annak a jogközösségnek, amely a magyar nemzetet alkotta. Ehhez a jogközösséghez való tartozás azonban nemcsak jogokat jelentett, hanem jelentett ugyanolyan kötelezettségeket is, és

f a jogok és kötelezettségek mindenkor harmonikusan,, teljesen egyenlő arányban állottak egymással. A nemzeti jogközösséghez való tartozás eszmei alapja a honfoglalásban való részvétel volt, külső kifejezése pedig a honfoglalás anyagi eredményeiben való részesedés. (Horváth Zoltán: Akár csak a Nep-nél.) A birtokviszonyok is a szerint alakultak: a nemzetgyűlés osztotta szét az elfoglalt területeket az egyes törzsek és nemzetségek között, és ezeken belül az egyes törzsek, illetőleg az egyes nemzetségek osztották szét tovább maguk között az egyes birtokterületeket. így alakult ki az ősrégi birtokkategória, a szállásbirtok, amely eredetileg közös tulajdon volt, és bár később a családi házközösségek létesítése, illetve a földmívelés intenzívvé válása folytán magántulajdonná is vált, a közös eredet sohasem homályosult el, ami abból is kitűnik, hogy egy törzsnek, egy nemzetségnek, vagy egy családnak kihalásával a birtok újból viszszaszállt az összességre. A magyar jog szerint tehát — és ezt akarom aláhúzni — a föld nem' a honfoglaló vezér tulajdona volt, mint később a hűbériség kialakulása után a különböző nyugati államokban, hanem mindenkor a nemzet tulajdonának tekintették és a törzset ugyanolyan jogok illették meg szállásához, saját kis földjéhez, mint a nemzetet a haza földjéhez. Ezt a jogot az Aranybulla külön is kodifikálta, amennyiben 26. cikkében kimondotta, hogy az idegen kézre jutott birtokot bármely honfi visszaválthatja. Kétségtelen tehát, hogy a magyar földbirtokjog közjogi jellegét az bizonyítja egészen világosan, hogy a föld a honalapításban való részvételnek, tehát a iköz érdekében végrehajtott cselekménynek ellenszolgáltatása, jutalma volt. Es éppen ezért a földbirtok, a föld tulajdonosával szemben különböző kötelezettségeket is állapított meg, amely kötelezettségek az összesség irányában voltak keresztülviendők, és különböző törvényeink állandóan, esetről-esetre megállapítottak: azt, hogy a földtulajdonos a közzel, a nemzettel, hazájával szemben milyen szolgáltatásokkal, milyen kötelezettségekkel tartozik. Ha megméltóztatniak nézni első törvényeinket, méltóztatnak látni, hogy a földbirtokjog fejlődésének folyamán a földbirtokjognak ez a közjogi jellege állandóan megmaradt. (Horváth Zoltán: Akkor még hitbizomány nem volt!) Igen t. képviselőtársam még csak a XII'—

XIII. századnál tartok. A hitbizomány pedig sokkal később létesült. (Horváth Zoltán: 1687-ig menjünk vissza! Akkor kezdődött a; hitbizomány! — Sulyok Dezső: Reméljük, este 9 óráig eljutunk ide is! — Zaj.) T. képviselőtársam, a hallgatás a parlamentben épp úgy nem kötelező, mint ahogyan a beszéd isem kötelező. En azt hiszem, hogy ha ezeket a szeimpontokat megvilágítom, sokkal inkább fogom tudni képviselőtársaimat meggyőzni azoknak ülése 1936 január 29-én, szerdán. 141 a konklúzióknak az igazságáról, amelyeikre beszédem végén jutni f'otgok. Ezek után csak röviden kívánok foglalkozni a másik kategóriájú birtok, az adománybirtok jogi helyzetével. Ezeket a birtokokat tudvalevőleg a királyság megalapítása után a királyok adományozták azokból a földekből, amelyek szabad földek maradtak, vagyis, amelyeket nem osztottak ki szállásbirtokként az egyes törzsek között. Hogy ezeknek az adománybirtokoknak közjogi jellege még inkább fennáll, mint az első kategóriánál, az következik nemcsak abból, hogy minden adománylevélben meg kellett indokolnia a királynak azt, hogy milyen érdemekért, milyen jutalmak ellenértékeképpen kapta az illető a földbirtokot, hanem főképpen bizonyítják azok a törvények, — egész sorát találjuk a magyar Törvénytárban — amelyek kifejezetten kimondják, hogy idegeneknek, külföldieknek nem lehet birtokot adományozni, amennyiben ilyen adományozások mégis történtek volna, úgy a nemzetnek igenis joga van ezeket a birtokokat visszaszerezni, visszaváltani. Erre vonatkozólag újból csak az Aranyhullára utalok, amelynek 17. §-a tartalmaz olyan határozott tiltó rendelkezést, a későbbi törvények pedig ismételten intézkednek arról; hogy a helytelenül adományozott birtokok lelehetőleg vétessenek vissza. Ezekre a birtokokra a közkötelezettségek éppenúgy fennálltak, mint a szállásbirtokokra. S még a jogtalanul szerzett földbirtokok tulajdonosai is kénytelenek voltak legfőképpen a haza védelmére hadba szállni és katonaságot kiállítani. Nem akarok sokáig időzni e történelmi visszapillantások mellett, csupán megemlítem még azt, hogy amíg közjogi tekintetben semmiféle különbség nem volt a kétféle birtokkategória között, addig magánjogi tekintetben voltak eltérések az örökösödést illetőleg. A szállásbirtokok ugyanis az úgynevezett ősiségi örökösödési jog, az adománybirtokok pedig az ági öröklés törvényei szerint örököltettek. Ezt a különbséget azután megszüntette az 1351-ik évi dekrétum 11. cikke, amennyiben eltörölte az Aranybullának idevonatkozó cikkét, helyreállította az országban az egységes birtokrendszert, amely a magyar földbirtokjognak az alapja lett egészen 1848-ig. Állításaim igazolására meg kell méig említenem azt az igen fontos körülményt is, hogy a magyar szent korona tanának kifejlődésével a földbirtokrend közjogi természete még erősebben kidomborodott. Mindnyájan ismerjük a magyar szent korona tanát, ezt nem kell ismertetnem itt a magyar törvényhozás előtt, a magyar szent koronában testesül meg minden közhatalmi jog, mert »sacra corona est radix omnium jurim, omnium possessionum«. Miután az egész ország területe a magyar szent korona területe, a birtokjog is közvetlenül a szent koronától származik, a király is közhatalmánál fogva gyakorolja adományozási jogát és a földbirtokosok közjogi kötelezettségekkel tartoznak a szent korona iránt. Azt hiszem, az elmondottakkal sikerült röviden beigazolnom azt, hogy a magyar földbirtokjog: közjog volt; a nyugati földbirtokjogból a családi hitbizományok intézményét csak a Habsburgok alatt vettük át, amikor a nyugati államok befolyása egyre erősebben érvényesült nálunk. Igen helyesen jegyezte meg Horváth Zoltán képviselőtársam, először az 1687 : IX. tcikk, később az 1723 ; X. tcikk sza-