Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-81

140 Az országgyűlés képviselőházának 81. ülése 1936 január 29-én, szerdán. és középbirtokosok ellen izgatnak, hanem izgatnak a fennálló társadalmi rend, a közigazgatás, a kormány és mindenki ellen, akit irigyelnek, mert szeretnének ebben az országiban mindent máskép látni, (Horváth Zoltán: Jogegyenlőséget akarunk! — Mózes Sándor: Népies politikát!) Ezzel szemben történelmi tény az, (Fábián Béla: A miniszterelnök úr (hirdette a népies politikát! — Zaj. — Elnök csenget ) hogy Magyarországon a magyar nemes földesúr és a magyar jobbágy sokkal erősebben és jobban forrott össze, (Farkas István: Igen, azért, mert pallosjog volt, összeforrottak!) mint általában a művelt nyugateurópai államokban, ahol abban az időben még igen éles ellentétek voltak a különböző társadalmi osztályok között. De ez érthető is, mert hiszen ennek, a nemzetnek, úrnak és pórnak egyaránt, évszázadokon keresztül vérrel kellett védenie ezt a földet, amelyet körülötte levő ellenségei el akartak tőle venni^ (Malasits Géza: Neki jutott a legkevesebb.) és ezért a földért éppen úgy küzdött és harcolt a jobbágy is, mint a nemes földesúr (Horváth Zoltán: Belőle 'állították ki a bandériumokat!) különben nem lehetett volna Bethlen, Bocskay, Thököly és Rákóczi zászlaja alá lelkes seregeket toborozni. Nem kellett azokat kényszeríteni, nem kellett azoknak magas zsoldot fizetni, elég volt a szabadság zászlaját kitűzni és máris sereglettek a zászló alá urak és pórok, jobbágyok egyaránt, hogy megvédjék földjüket. (Mózes Sándor: A szabadságért harcoltak! A szabadságot meg elnyomják!) A magyar történet véres lapjai mind azt mutatják, hogy a hősiességnek és önfeláldozásnak olyan példájával találkozunk ebben az országban, amilyeneket sehol máshol a • világon nem látunk. S ez azért volt, mert sokat ócsárolt nemesség nem egy elzárkózott kaszt volt, hanem megértette mindenkor az idők szavát és mindenkor kiegészítette magát a nemzetnek azokkal a kiváló fiaival, akik érdemesekké váltak arra, hogy a nemesi rendbe felemeltessenek. A nemesség tehát élő szerve volt ennek az országnak, és hogy ez az ország ezer éven keresztül el nem pusztult és hogy ebben az országban az ország minden egyes lakosában, jobbágyokban, nemesekben egyaránt, élt az erős magyar nemzeti öntudat, melyet kiirtani nem lehetett, azt valljuk^ be, azoknak köszönhetjük, akik ezt az országot századokon keresztül vezették, sok viszály, sok visszavonás közt ugyan, (Horváth Zoltán: Nem a főuraknak!) de mindig a magyar haza és a magyar nemzet legfőbb érdekeit tartva szem előtt. Egy — talán kevesek által ismert — dolgot említek meg, amely nagyon jellemző, mert abban az időben egyedülálló dolog volt. Sátoraljaújhelynek — volt kerületenmek — főterén áll a Napoleon elleni utolsó nemesi ^inszurrekció emlékszobra s ezen az emlékművön a hazáért elesettek nevei között nemcsak a nemes emberek neveit olvashatjuk, hanem szép sorrendben ott vannak egymás alá vésve a hűséges jobbágyok, csatlósok nevei is. Ez azt bizonyítja, hogy már abban az időben is a magyar nemzet azokat a jobbágyokat is, akik közjogilag még nem tartoztak a nemzethez, már egyenrangú magyar testvéreinek tekintette. (Horváth Zoltán: Jogegyenlőséget nekik! — Mózes Sándor: De most másodrangú állampolgár az ellenzéki!) Es még egy dologra kell felhívnom Matolosy igen t. képviselőtársam figyelmét, még pedig arra, hogy amikor a reformgondolatok a XIX. század elején végigsöpörtek az egész világon, és amikor mindenütt csakis súlyos, véres forradalmak útján szabadították fel magukat a néprétegek az elnyomatás alól, akkor Magyarországon nem volt szükség forradalomra, mert Magyarországon a magyar nemesség önként mondott le a nemesi előjogokról és önként emelte magához a jobbágyságot, mert meg tudta érteni az idők jelét és megérezte, hogy a nemzet jövője azt kívánja, hogy a nemzet testébe, a nemzet kebelébe az összes magyar testvéreket felölelje. Mi, törpe utódai nagynevű elődeinknek, mindig büszkék kell, hogy legyünk azoknak fennkölt gondolkozásra, és ne felejtsük el soha — amit Matolcsy képviselőtársamnak is, ha a jobbágyság történetével behatóbban fog foglalkozni, meg kell majd állapítania, hogy a magyar földesúr — kivételek talán voltak, mert hiszen mindenütt vannak rosszabb emberek is — nagy általánosságban, nemcsak ura, parancsolója és bírája volt jobbágyainak, hanem tanítója, tanácsadója, nevelője, gondos atyja, minden bajában segítőtársa, sőt orvosa is volt. Közigazgatásilag ő maga is impériumot gyakorolt és a mezőgazdálkodásban is vagy maga, vagy gazdatisztjei útján irányító, vezető szerepet töltött be. Hogy a magyar nép ma is konzervatívan és hazafiasán gondolkozik, feltétlenül ennek a nevelésnek a kihatása. Ennek pedig örülnünk kell, mert a magyar népnek ez a józan konzervativizmusa a legerősebb és a legbiztosabb talizmán mindazokkal a demagóg jelszavakkal szemben, amelyekkel igyekeznek ezt a népet konzervativizmusában megingatni. Szíves elnézésüket kell kérnem, hogy bevezetésképpen kitértem erre a kérdésre is, de úgy érzem, hogy ezzel sikerült leginkább bizonyítanom azt, hogy (bármilyen agrárreformot, bármilyen földbirtqkreformot akarunk mi az országban végrehajtani, helyes úton csak akkor járunk, iha előbb tanulmányozzuk; a magyar nép lelkiségét, gondolatvilágát és emellett mindig figyelemmel vagyunk nemzetünk történelmére is. Behatóan kell tehát foglalkoznunk a magyar földbirtokrendszer alapelveinek mikénti kialakulásával, mert csakis e szempontok ismeretében tudunk olyan törvényt alkotni, amely szükséges: és amely megfelel a haladás követelményeinek, de amely sohasem fog ellentétben állani a magyar nép történelmi tradicióival. Itt rá kell mutatnom a külföldi és a magyar földbirtokrendszer mikénti fejlődésében levő igen lényeges különbségre. Ez a fejlődés Magyarországon egészen másként, más irányban haladt, mint minden más nyugateurópai államban, mert Magyarországon minden egyes rendelkezés, mkiden egyes törvény többé-kevésbbé kifejezésre juttatta midenkor a magyar földbirtok közjogi jellegét. Ezt könnyű így apodiktikusan megállapítani, hogy azonban ezt az állításomat jobban megalapozzam, méltóztassanak megengedni, hogy néhány történelmi példával és néhány régi törvény felemlítésével igyekezzem helyes megvilágításba helyezni azt a jogviszony, amely a föld birtokosa és a magyar állam, a magyar nemzet között minden időben fennállott! Érdekes, hogy már maguk honalapító őseink hozták magukkal a magyar nemzetnek ezt a