Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-81

136 Az országgyűlés képviselőházának 8 más eszközökkel, mindenféle vádakkal, szofizmákkal, az abszentizmus és a degeneráció vádjával igyekezett ennek az osztálynak a tekintélyét aláásni. Ami az első pontot illeti, itt különböző módszereket használtak. A legelső az volt, hogy igen ügyesen észrevették azt a konjunktúrát, amely a nagyipari fejlődésben mutatkozott és minden erejükkel rávetették magukat a nagyiparra, azt teljesen kisajátították maguknak és bizonyára egyes dicséretreméltó kivételektől eltekintve, összeszövetkezve mindent elkövettek, hogy ia nagyipar berkeibe a történelmi osztályokat bele ne eresszék. Mi volt ennek a következménye'? Az, hogy az ipari vagyonok óriási módon megnövekedtek és politikai súlyuk is rendkívül megnövekedett, míg ezzel szemben aránylag fokozatosan süllyedt a mezőgazdasági vagyon tekintélye és politikai 'befolyása. Ugyanezt tették akkor, amikor ráfeküdtek a hiteléletre, a hitelintézetekre és azután a kereskedelemre. A hitelintézetekben a történelmi osztály tagjainak legfeljebb a paradegoj szerepét engedték meg. (Gróf Festetics Domonkos: Ügy van! Igaz! Kijárok voltak!) Igazán csak kivételnek mondható az az eset, amikor valaki esetleg házasság, hozomány révén oda bejutott. A kereskedelem terén pedig kisajátították, mint tudjuk, az egész kereskedelmet, de főként azt, amely a mezőgazdasági terményekkel foglalkozik. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) és így a hitelélet és a nagykereskedelem kisajátítása által függőségi helyzetbe hozták velük szemben a földbirtokososztályt. (Gróf Festetics Domonkos: Kartelbanditizmus!) Végül azután egyenesen is nekimentek a nagybirtoknak. Itt is különböző módszereket követtek. Bérbevették a nagybirtokokat és ez természetes folyamat volt, omert hiszen a bérlethez tőkeerő kellett és hol lett volna máshol tőkeerő található, mint éppen a liberalizmusban, amely a kereskedelemben és a nagyiparban szerezte meg azt á tőikét, amelyet azután átvitt a birtokokra bérlet formájában. Ezek a bérlők igen sokszor előlegeket, kölcsönöket nyújtottak a birtokosoknak, (Ügy van! a jobboldalon.) úgyhogy az idők folyamán az adás-vételi szerződés birtokos és bérlő között már puszta formalitássá alakult át. Természetes, hogy a hitbizományi rendszer akadálya volt ennek a fejlődésnek és éppen azért nekimentek elsősorban a hitbizományi rendszernek, azután pedig a nagybirtokrendszernek általában, azáltal, hogy támogatták befolyásukkal és anyagiakkal is mindazokat az irányokat, amelyeket az agrárszocializmus és agrárkommunizmus név alatt foglalhatunk össze és támogatták mindazokat az embereket, akik hasonló értelemben írtak cikkeket az újságokba s könyveket jelentettek meg az irodalomban, vagy pedig hasonló értelemben előadásokat tartottak az egyetemen. Ez szisztematikus, következetes destrukció volt, amely évtizedeken át tartott és láttuk is annak hatását. ök főképpen szofizmákkal dolgoztak. Az első az volt, hogy úgy állították be a dolgot, mintha a hitbizomány vagy nagybirtok egyrészről és a latifundium másrészről teljesen azonos fogalmak volnának. Ök mindig subtitulo latifundiumról beszéltek, holott nyilvánvaló, hogy óriási különbség van — mondjuk — egy igazi latifundium és egy 3000 holdas hitbizomány közgazdasági hatása között, de erről 1. ülése 1936 január 29-én, szerdán. nem beszéltek. Azután egy másik szofizma az volt, hogy a modern gazdasági élet megköveteli azt, hogy a föld éppen úgy teljesen szabad legyen, mint amilyen szabad áru a tojás vagy a cseresznye a piacon. Azt mondották, hogy ha a föld nem forog szabadon a kereslet és kínálat után, akkor bekövetkezik az, hogy a földvagyon legnagyobb része nem megfelelő kezekben marad. Ez is szofizma, mert ha megnézzük a szabad nagybirtokot, akkor azt látjuk, hogy annak legnagyobb része szintén nem tőkeerős és nem is mindig gazdaságilag szakképzett emberek birtokában van, azonban a gyakorlat kompromisszumokhoz vezetett, megszűnt ez a baj a gyakorlatban, mert a nem szakképzett birtokos szakképzett intézőt fogadhatott s a nem tőkeerős birtokos pedig hitelhez juthatott vagy bérbeadta a birtokát. Nemzeti szempontból különösen vészes a földbirtoknak minden korlátok nélküli szabadforgalma, mert világos, hogy a földbirtokot nem azonosíthatjuk a tojással vagy a cseresznyével. A földbirtoknak egészen más vonatkozásai vannak erkölcsi szempontból. A földbirtok egészen más módon köti a birtokost a néphez ás az államhoz, mint a tojásnak, a lovaknak és a teheneknek a birtoka. Azonban ez a hamis elgondolás mégis befurakodott a köztudatba és óriási kárt okozott. De óriási károkat okozott ez a szabadforgalom a gyakorlatban is, mert ha megnézem azt, hogy milyen emberek kezébe került a földbirtok az utóbbi évtizedekben, akkor azt kell mondanom, hogy sajnos, nem mindig azoknak a kezébe, akiknek kezébe kellett volna, hogy kerüljön. (Ügy van! a jobboldalon.) Én nem tartom a nemzet érdekének, hogy errevonatkozóan most statisztikai adatokkal jöjjek elő és csak egyetlen példának felemlítésére szorítkozom. Itt van például Nyirábrány község. Nyirábrány községnek elég nagy határa van, sokezer hold, ott hitbizomány nincs, nem is volt soha, csak egy közepes nagyságú szabad nagybirtok van, mégis az idők folyamán ennek az egész területnek több mint háromnegyed részét összevásárolták a Lengyelországból bevándorolt lengyel zsidók, akik az utóbbi két esztendőben további 600 holdat szereztek ottan. (Gr. Festetics Domonkos: Ezt nem írják meg a lapok!) Ami már most magát a demoliberalizmusnak azt a törekvését illeti, hogy igyekeztek mindenféle vádaskodással aláásni a birtokososztálynak erkölcsi tekintélyét, e tekintetben először is az abszentizmus vádjával kívánok foglalkozni. Ezzel behatóan foglalkoztam és meggyőződtem arról, hogy az a vád teljesen alaptalan. (Fábián Béla: Az 1840-es évek magyar országgyűlésében vetették fel ezeket a vádakat Deák Ferenc és társai.) Lehet, hogy felvetették, de tévedtek. (Fábián Béla: Tévedtek? Onnan indult ki az egész.) Nem, mindjárt megmagyarázom a képviselő úrnak. Elnök: Fábián képviselő urat figyelmeztetem, hogy a szónoklás joga nem őt illeti. Gr. Festetics Sándor: Először is: amióta élek, soha nem ismerteim egyetlen^ abszentista hitbizományi birtokost, de ez elvégre lehetne tévedés. Ismertem olyanokat, nagyon keveset, akik a közös osztrák-magyar monarchia idején egy-egy farsangot töltöttek Bécsben, de azt hiszem, hogy ezt abszentizmusnak e minősíteni nem lehet. Gazdasági szempontból már csak azért sem, mert hiszen akkor Ausztria és Magyarország közös vámterületet alkotott. De to-