Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-80

Az országgyűlés képviselőházának 80. ülése 1936 január 28-án, kedden. 117 akkor majd neki is jut ebből az édes anyaföldből, hogy azt megmívelve eltarthassa családját. De hogy ma nem jut belől© semmi, azt majd egy levéllel fogom még bizonyítani. Mindezek után nyugodt lélekkel megmondhatom, hogy soha nem volt annyira igaza a már közhellyé vált latin mondásnak, hogy a vajúdó hegyek egerecskét szülnek, mint ebben a fjeién esetben. Itt is az eszmék és ígéretek párosultak, a pannonihalmi és a bakonyi minisztertanács, a szegedi beszéd mind felcsigázták az igényeket, mindenki várta, hogy mi lesz ennek a gyönyörű nagy frigynek az eredménye és az eredmény itt van előttünk, az egyik szürke egerecske, ez a javaslat, amelyet most itt tárgyalunk, a másik szürke egerecske majd csak jön, egyelőre még frizirozzák, ez lesz a telepítési javaslat. Méltóztassanak nekem elhinni, ezeknek a kérdéseknek ilyetén elintézésével nem fogják a magyar népet megnyugtatni és nagyon csalódnak azok az urak, akik azt hiszik, hogy azzal, hogy kifelé oroszlánt mutatnak, ideben pedig Zubolyt, a takácsot, azzal, hogy kirakattörvényeket csinálnak, a lényeget megoldják, meg tudják békíteni a magyar nép zömét, amely bizony epedezve várja, hogy végre-valahára egyszer olyan gazdasági rendszer jöjjön, amely mellett ő is kenyeret ehessen, emberhez méltó lakásban lakhassék és ruházkodhassak. A történelem ebben az esetben is ismétlődik. Amint már bátor voltam mondani, amikor az első hitbizományi törvényt hozták, .akkor a köznemesség felzúdult ellene és sehogy sem volt hajlandó ezt a törvényt élő magyar törvénynek elisonerni, noha a pozsonyi országgyűlés fenyegetések és erőszakoskodások közt megszavazta. Mégis, hogy megbékítsék a magyar nemességet, hogy ne tűnjék olyan kirívónak a nagy arisztokráciának adott kegy, 1723-ban megcsinálták, amint mondottam, ' a L. te.-et, amely lehetővé tette a köznemességnek is hitbizományok alapítását. A kormány most ezt egyszerre csinálja meg, nem várja he, mint akkor történt, hogy majd jön egy Mária Terézia, akinek mégis kellemetlen lesz, ' hogy ezek a bagaria-szagú nemesek itt kiabálnak. hogy csak a grófoknak és hercegeknek jut hitbizomány, nekik nem és azt mondja: nohát adjatok nekik hitbizomanyt, a gyakorlatban úgy sem kell megcsinálni, mint ahogyan nem is csinálták meg. A kormány most leegyszerűsíti a dolgot és egyszerre csinálja meg mind a kettőt, amikor azt mondja: kemény, bátor kézzel heelnyúlok a hitbizományok ügyébe, de ne féljetek grófok, súlyosabb bajotok nem történik ettől. Hogy azután a plebs, az adófizető nép, ne nagyon kiabáljon, az 1723 :L. te. mintájára itt is csinálunk kis hitbizományokat homestead formájában, mint amilyeneket már több országban akartak csinálni s amilyeneket most görögtűzfény mellett mutatnak be Németországban: íme, az Erbhof nagyszerű intézménye. A propagálók és azok is, akik ezt elhiszik, természetesen nem törődnek vele anynyira, nem vesznek maguknak annyi fáradságot, hogy utánanéznének, milyen jogrendszerből fakad és milyen földből sarjadt ez ki. Poroszországban meg lehet ezt csinálni^ mert a porosz nép évszázadok óta ehhez hozzászokott, de itt, Magyarországon, ahol más a jogrend, más a népnek a jogérzéke és más a nép gazdasági helyzete, ilyent nem lehet csináni. Ezenkívül az a reform, amelyet a kis hitbizományokkal kapcsolatban a kormány tervez, voltaképpen nem is reform, hanem retrográd lépés a középkoriba vissza. Egy új, kivételes jogokkal bíró parasztosztály létesítése ez. Azt méltóztatnak gondolni, hogy azt az égető kérdést, amely Magyarország testén mint egy rettenetes seb terjed, ezzel a fehér kenőccsel el lehet tüntetni? En nem hiszem és hamarább, mint a miniszter úr gondolja, rá fog jönni nemcsak a miniszter úr, nemcsak a kormány, hanem az egész magyar közvélemény is, hogy a paraszthitbizományok létesítése nem oldja meg a kérdést és nem fogják tudni elérni azt a célt, amelyet a 'miniszter úr és at. kormány ezzel el akar érni. (Farkas István: Nem erősítik vele a parasztságot!) A javaslat indokolásában azután az áll, hogy az oszthatatlan családi birtoknak vannak már előfutárjai. Ezt mondja az oszthatatlan családi birtokra való hivatkozás. Ez azonban sántikál, mert az oszthatatlan családi birtokok nem közjogi természetű dolgok, mint ahogy a vitézi telkek sem közjogi természetűek. Ez a kis hitbizomány azonban közjogi természetű dolog. (Lázár Andor igazságügyminiszter: Örökjogi természetű!) Ezzel méltóztatik gondolni megnyugtatni a parasztságot? Mert más cél nem lehet, mint az. Hogy mi is 'mutassunk olyasmit, ami külföldön van, hogy nekünk is legyen abból a fajtából, az lehet szempont egy botanikus kertben, az lehet szempont egy állatkertben, de a jogrendszerbe teljesen felesleges ilyesvalamit beilleszteni csak azért, hogy nekünk is legyen ilyen. A miniszter úr ezzel a javaslattal egy bizonyos célt akar elérni, azt a célt, hogy azt a gazdaságot ne lehessen eltulajdonítani, hogy az mindig a legidősebbé maradjon. Mi lesz ennek az eredménye? Először is: a magyar ember évszázadok óta hozzá van szokva ahhoz, hogy apjától örököljön valamit. Az az érv, amelyet a t. képviselő urak itt ennek a ter

1 vezetnek, védelmében felhoztak, hogy t. i. a birtok felaprózódik erre-arra, részben áll, de nagyiészben nemi áll. Mert ma a parasztcsaládoknak is van annyi isütnivalójuk, hogy az apai birtokot nem pocsékolják el, hanem ehelyett pénzzel és egyébbel elégítik ki egymást. (Lázár Andor igazságügyminiszter: Sajnos, nem így van! Ez a baj!) Dehogy baj! De a jövőben hogyan méltóztatik elgondolni ezt a dolgot? Ha egy családban több gyermek lesz és a legidősebb örököl, mi leisiz ennek a köivetkezménye? Az, hogy amint egy gyermek felcseperedik, otthagyja a családi otthont. Nem fog dolgozni reggeltől estiig azért, hogy amikor édesapja meghal, ő ne kapjon abból a birtokból sömanit, ne kapja inog munkájának ellenértékét«. Hogyan tetszik ezt gondolni? Nekem is van alkalmam megfigyelni földmíves, családokat, olyan családokat, ahol rengeteg ibaj van és ezeknek a bajoknak megoldására a fiatalabb gyermekek elmennek textilgyárakba dolgozni. Ajánlom a miniszter úrnak, méltóztassék annyi fáradságot venni és széjjelnézni Győr környékén, — Győr hatalmas textilváros, talán még Budapestet is felülmúlja ebiben a tekintetben 4- ahol az eladósodott földmíves családok gyermekei elmennek a textilgyárakba dolgozni. Ezek a gyermekek szombatonkint hazaviszik a pénzt. Otthon kapnak ennivalót;, kapnak lakást, kapnak egy kis ruházatot, de ők viszik haza a pénzt. Méltóztatnék hallani,. hogyan beszél az a 16 éves gyermek azzal :az apával, aki a mai nyomorúságos gazdaságii viszonyok mellett egy évben alig 150—200 pengőt' ha meg tud keresni, amivel szemben az a leányka mégis minden héten, ha liem többet,