Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-80

112 Az országgyűlés képviselőházának Napirend szerint következik a családi hitbizományról és a hitbizományi kisbirtokról szóló törvényjavaslat (írom. 110, 121.) folytatólagos tárgyalása. Szólásra következik Malasits Géza képviselő úr. Malasits Géza: T. Képviselőház! Mielőtt az előttünk fekvő törvényjavaslat érdemi bírálatába bocsátkoznék, szükségesnek tartoam, hogy válaszoljak gróf Teleki Mihály képviselőtáreunknak a Ház 77-ik ülésnapján tartott beszédének egyik passzusára, amelyben nem kevesebbel vádolja meg a szociáldemokrata pártot, mint azzal, hogy feladta programmját. A képviselő úr ugyanis

1 .a következőket mondta (olvassa): »A t. képviselő úr — t. i. Buohinger képviselőtársam — (beszédében azt mondotta, hogy a liberalizmus elleni küzdelemben hajlandó velünk együttműködni, körülbelül ez tűnt ki szavaiból. Csodálatos dolog azonban, hogy ha az ember a gazdasági életben utánanéz, úgy látja, mintha összeműködés lenne a szociáldemokrácia és a liberális ipari vállalatok között«. Azt mondja, hogy talán »olyan módon történik ez, hogy önök adják a munkaerőt, az iparvállalat pedig a tőkét és végeredményben a főztjüket, a liberalizmus és a szociáldemokrácia főztjét a magyar mezőgazdaság, a magyar kispolgárság fizeti meg.« Ez semmi más, mint burkoltan gyanúsítás azzal, hogy feladtuk az osztályharc álláspontját. A t. képviselő úr talán nem veszi tőlem» mint idősebb embertől, rossz néven, ha arra kérem, hogy máskor, mielőtt ilyent, mondana, szíveskedjék előbb egy jó közgazdasági művet elolvasni. Abból megállapíthatja először is azt, hogy a szociáldemokrácia soha sehol sem a liberalizmus ellen harcolt, mint politikai gondolat ellen, hanem mindig a liberalizmus mezébe burkolt kapitalizmus ellen, amely kihasználva a liberalizmus jelszavát, a munkásságot a végtelenségig kizsákmányolta. Ez az egyik megjegyzésem. A másik az, hogy a képviselő úrnak tudnia kell, — feltételezve róla, hogy egyetemet járt és megtanulta az egyetemen — hogy nem a szociáldemokratapárt és nem a s-zakszervezetek küldik a munkásokat a gyárakba dolgozni, hanem a munkásokat a gazdasági kényszerűség viszi be a gyárakba, inert hiszen megfosztva a termelés eszközeitől, a földtől, a tőkétől, a nyersanyagoktól, a szerszámoktól, nem marad más hátra annak a munkásnak, mint az, hogy elmenjen ési felkínálja az egyetlen kincsét, a munkaerejét azoknak, akik azt hajlandók fizetés, ellenében igénybe venni. Ha tehát el is árulnánk a munkásságot, — feltéve, hogy ilyen gonosz tettre vetömiednénk — akkor is nem mi szállítjuk a kapitalistáknak a bérrabszolgákat, hanem szállítja őket az a gazdasági helyzet, amely a munkások és munkásnők százezreit kényszeríti ibe a

; gyárakba. Azt mondja a képviselő úr, hogy a mi összeműködésünket a kapitalistákkal a földmívestársadalom és a kispolgárság fizeti meg, kvázi mii osztozkodunk a kapitalistákkal azon a profiton, amelyet ők elérnek, és azt megfizettetjük a mezőgazdasági lakossággal és a kispolgársággal. En tizenöt évig voltam Magyarország legnagyobb szakszervezetének a titkára és mint ilyennek éppen elég alkalmam volt arra,, hogy . kapitalistákkal érintkezzem. En ez alatt a tizenöt esztendő alatt azt tapasztaltam, hogy minden nagyobb ipari vállalatban, azonkívül az, ezeket a vállalatokat patronizáló bankokban mindenütt a legnagyobb tör80. ülése 1936 január 28-án, kedden. ténelmi nevek birtokosai ültek, akik abban az igazgatóságban, felügyelőbizottságban és végrehajtóbizottságban a nemzetközi tőke nem mindig árja származású vezéreivel testvériesen megosztoztak azon a profiton, amelyet a magyar parasztból és a magyar munkásból kisajtoltak. (Felkiáltások a jobboldalon: Na, na! — (Buchinger Manó: Ma is így van ez még!) Nekünk abból, hogy majdnem egy félszázada végzünk a munkásság között felvilágosító munkát, — majdnem egy félszázada, hogy a magyar munkásság is belekapcsolódott a kapitalizmus elleni küzdelembe — anyagi hasznunk nem volt. Bennünket ezért elneveztek »hazátlan bitangok«-inak, ezért toloneoltak végig egész Magyarországon, ezért juttattak bennünket börtönbe, ezért fotografáltak le bennünket szégyenszemre és ezért üldöznek még ma is. Tehát egészen abszurdum dolog még feltételezni is azt, hogy mi összejátszva a kapitalistákkal, kizsákmányoljuk a szegény kispolgárságot, holott mi is, illetőleg azok a munkások, akiket mi itt képviselünk, akiket képviselünk a szakszervezetekben, áldozatai vagyunk annak a kapitalista rendszernek, amely kapitalista rendszer ellen mi harcolunk és amelynél mi sokkal jobbat, sokkal emberségesebbet, sokkal igazságosabbat nem nagy fantáziával el tudunk képzelni. Még csak egyet. Azt mondja a t. képviselő úr, hogy a magyar kispolgárság és a magyar mezőgazdaság fizeti meg ennek a természetellenes szövetkezésnek az árát. Céloz ezzel a képviselő úr az iparcikkek drágaságára. Hát én vagyok az utolsó, aki a magyar kartelek és a magyar bankokrácia uralmát védelmembe veszem; azok éppen elég erősek arra, hogy megvédjék magukat, hiszen az • államhatalom minden eszköze rendelkezésükre áll, amikor védekezniük kell. Csiaik az igazság kedvéért kell megemlítenem, hogy ha a t. képviselő úr ilyeneket áMít, vegye elő Navratil professzor könyvét és tanulmányozza abban azt a szakaszt, amely a vámvédelemről és az adókról szól és akkor rá fog jönni a következőkre: hogy azok ; a ruhaneműek, illetőleg azok a szövetek, amelyekből a mezőgazdasági lakosság ruhája készült, — néviszerint megmondom, hogy jobban tudja a képviselő úr ellenőrizni, a fustian, a strux és a cordbársony — nem készülnek Magyarországon. Ha készül is, nagyon-nagyon csekély mennyiség készül belőlük. Ezeknek a vámtételei meglehetősen magasak és nem túlzás, — mindenkivel szemben bizonyítani kívánom és tudom — hogy ha például a magyar falusi ember ruhát csináltat magának ezekből a legolcsóbb és legsilányabb anyagokból, akkor méter szerint ezeknek a vámja sokkal nagyobb, mint a képviselő úr : angol szövetből készült ruhájának a vámja. A magyar vámrendszer a hibás tehát abban, hogy a mezőgazdasági lakosság silányan és drágán ruházkodik, azért, mert minél olcsóbb a szövet árban, annál nagyobb vámtétel terheli. Ezt a vámot természetesen a textilgyárak is kihasználják és igyekeznek a vámhoz emelni az áraikat. Ha tehát drágaság van, akkor elsősorban hibás az a vámrendszer, amely Magyarországon van* s amely a jobbmódú lakosságnak szükséges anyagokat, a szöveteket, selymeket és egyéb ilyen finom anyagokat, sokkal kisebb vámmal sújt jázmint azokat az anyagokat, amelyek a mezőgazdasági lakosságnak szükségesek. (Müller Antal: Talán az értékéhez viszonyítva kisebb vámmal.)