Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-79

Az országgyűlés képviselőházának 79. ezt a rendszert életre hívta, de amely ennél nagyobb támasztékot kapott a kidőlt erő helyett abban a rendszerben, abban az egész különleges, esak Keletközép-Európában kifejlődött dinasztikus rendszerben, amelyet az egyik ezen az oldalon ülő igen kiváló képviselőtársam nagyon találóan monopolkapitalizmusnak nevezett el. Talán merésznek hangzik ez a kijelentésem, de a legújabb kutatások ma már elég erősen tudják igazolni, hogy milyen összefüggés van a monopolkapitalisztikus rendszer, a speciális hitbizomány és a mammut nagybirtok között. Kétségtelen tény, hogy ennek a monopolkapitalizmusnak a kifejlődését a földhitbizomány és a nagybirtokrendszer segítette elő, segítette elő pedig mindenekelőtt a nagybérleti rendszer lehetőségének megadásával. (Rakovszky Tibor: Természetes szövetségesek!) Ezen keresztül eresztette le a monopolkapitalizmus a maga gyökereit a földbe. Igen érdekes és külön tanulmány volna kimutatni azt, hogy miképpen támaszkodott ehhez a nagybirtokrendszerhez, ez a monopolkapitalizmus, hogyan vette át ennek a rendszernek egész monopolisztikus szellemét és mintegy ettől inspirálva, szerezte meg egymásután először a merkantil monopóliumokat, azután az ipari monopóliumokat. (Ügy van! jobb felől.) Itt csak röviden utalni szeretnék a magyar gabonakereskedelem és marhakereskedelem, a magyarországi cukorgyártás, szeszgyártás és egyéb sok monopóliumnak valóban hiitbizományszerűen kifejlődött rendszerére. (Helyeslés.) Ha figyelembe vesszük ezt a teljesen összefonódott, érdekeiben ezer és ezer szállal öszszefüggő komplexust és mérlegeljük azt, hogy milyen ezer és ezer szállal kötözte meg ez a szörnyű komplexus a magyar életet és a magyar életnek egész struktúráját, akkor előttünk áll minden reform külső akadályainak félelmetes várrendszere. A gyökeresebb reform, mondjuk így: egy radikálisabb reform másik akadálya, amelyre rá kell mutatnom, sajnos, sokkal tragikusabb jellegű. Tragikusabb jellegű, mert magának a megváltandó népnek jelenlegi pillanatnyi anyagi és erkölcsi állapotában van. Ne méltóztassék félreérteni, ha azt mondom, hogy népünknek nuai elesettsége, mely kell, hogy mindnyájunk lelkét és szívét a legkeserűbb szorongás feszültségében tartsa, pillanatnyilag nem alkalmas arra, hogy kifejlődhessenek benne a,zok a valódi és reális igények, amelyek egy-egy ilyen hatalmas, mondjuk: radikális és gyorstempójú reform kikövetelésére alkalmasak. Minden reform kikövetelésere a nemzeti társadalom nagy, egészséges, szerves igényének kell jelentkeznie. (Némethy Vilmos: Nyilt szavazás mellett! — Rakovszky Tibor: Megvan, de nem jut kifejezésre!) Bocsánatot kérek, kedves képviselőtársam, az az igény, amelyről én is tudok és amelyről ön is tud, kedves képviselőtársam, az nem reális, valóságos, egészséges igény. Amiről mi tudunk és amit valamennyien tapasztalunk, az sajnos, csak egy nagy vágy-igény, (Rakovszky Tibor: Ma még nagyon szerény igény!) amely vágyigényt én a kiéhezett, szervezetében meggyengült, összeszűkült gyomrú ember étvágyához hasonlíthatom, míg ezzel szemben, azt a valóságos, erős és reális igényt, amelyről az előbb beszéltem, a szívében, lelkében, testében erős, egészséges és munkában fáradt ember éhségéhez hasonlítom. (Némethy Vilmos: Ezt a kis ülése 1936 január Zh-én, pénteken. 97 igényt sem akarják kielégíteni!) Kérem, kedves képviselőtársam, méltóztassék türelmesen megvárni okfejtésem végét, (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) mert rámutathatnék arra, — természetesen ez a hasonlat is sántít, mint minden hasonlat — hogy ezt a kiéhezett, szervezetében legyöngült embert nem etethetem meg mindjárt feltalálása után azonnal rostélyossal. (Rakovszky Tibor: Megelégszenek ők a lacipecsenyével is! — Derültség.) Mert, sajnos, ennek az embernek ahhoz sem étvágya, sem kedve nem lesz, hogy rostélyost egyék. Ezt az embert, mélyen t. képviselőtársam, először egy szisztematikus, alapos és lépésről-lépésre haladó gyógykezeléssel fel kell erősítenem, azután tessék az élethez való teljes igényt felébreszteni benne. (Rupert Rezső: A 48-as reform előtt is ezt mondották!) Amint mondottam, kedves képviselőtársam, mint minden hasonlat, természetesen ez is sántít, (Egy hang a baloldalon: Nagyon sántít!) de hozzá kell tennem kiegészítőlég anynyit, hogy nagy és radikális reformot — mert én most erről beszélek, kedves képviselőtársam — és gyorstempójú reformot csak erős és egészséges nemzet valósíthat meg. (Ügy van! a baloldalon.) Én ezt az erőt természetesen gazdasági és erkölcsi komponenseivel együtt értem s talán nagyobb hangsúlyt vetek az erkölcsi komponensre. Az ilyen hatalmas és mélyreható reformok keresztülviteléhez szükség van az egész nemzet kollektív erkölcsének megfeszülésére, szükség van arra, hogy az egész nemzet minden rétegében meglegyen az elszánás egy nagy, hatalmas, hosszú időre szóló önfeláldozásra és önmegtagadásra, ami nélkül a mindig megrázkódtatással járó gyökeres reformok elképzelhetetlenek. (Rakovszky Tibor: És áldozatkészségre!) Természetesen. Sajnos, azt kell mondanom, hogy ezt a nagy és egyetemes önfeláldozásra való hajlamosságot nem tapasztalom, mert ebben egyetemesen és egyöntetűen rá kell venni... (Lázár Andor igazságügy miniszter: Mindenki a máséból akar áldozni! — Rakovszky Tibor: Ha minden a másé ebben az országban! — Rupert Rezső: Én odaadom minden vagyonomat, ha a főnemesség is odaadja! — Gr. Festetics Domonkos: Az odaadja, ha a kartelek odaadják! — Dinynyés Lajos: Domonkos csak a maceszt adja, a hitbizomány t megtartja ! — Gr. Festetics Domonkos: A keresztény magyar népnek szívesen! — Halljuk! Halljuk!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Németh Imre: Én azt tartom, szükség van az egyetemes önfeláldozásra és Önmegtagadásra. Természetesen ebben a kifejezésben és ebben a formulázásban benne van az, hogy az önmegtagadásban és önfeláldozásban nemcsak a meg váltandó és reformban részesítendő népnek, hanem elsősorban azoknak kell résztvenniök, akiknek számára a reform természetesen egyéni és anyagi áldozatot jelent. Ez a körülmény azonban nem jelenti azt, hogy a reformtól visszariadjunk, sőt ellenkezőleg. Ha nincs is most meg bennünk az az erő, amelynek lendülete talán egy csapásra és aránylag rövid idő alatt egyszerre megvalósíthatná a monopolisztikus kiváltságok rendszerének olyan mértékű lebontását, mint amilyent mi valamennyien kívánunk végcélképpen, mégis szívós elszánással haladnunk kell és ezen az úton erősítenünk, az előbb említett hasonlatra hivatkozva rendszeres következetességgel talpra kell állítanunk a legyöngült szervezetet és fejleszteni benne az élet teljes igénylésére való 14*