Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-79

96 Az országgyűlés képviselőházának kat szervezve egy nagy termelőszövetkezeti rendszer, amely idegen kultúrát és gazdaságpolitikát szolgál: akkor rámutattam a nagybirtokrendszernek másik sarkalatos hibájára is. (Fábián Béla: Valamivel többet szeretnénk hallani az előző mondatból!) Rákerül még a sor. (Fábián Béla: Remélhetőleg még ma!) Mindezen említett momentumok ellen az egyetlen védekezés: az erős, egészséges kis magyar parasztbirtoknak, (Helyeslés és taps a baloldalon.) az egészséges magyar akácnak szapora gyökereivel betelepíteni, beültetni és benépesíteni ezt az egész területet minden esetleges földcsuszamlás veszedelme ellen. Ne méltóztassanak rossznéven venni, ha ennél a pontnál idézem egy egészen szubjektív, de nagyon tragikus élményemet, amelyet legutóbb a karácsonyi ünnepek és az esztendőforduló alkalmával tett jugoszláviai látogatásom alatt szereztem. (Halljuk! Halljuk!) A megszállt Bánát egyik legnagyobb városának határában járva, beszélgettem ott magyar kubikosokkal. Ezek a magyar kubikosok szegények, rongyosak, tépettek, éhesek. Szétmutattak a végtelen síkság roppant gazdagságú zsíros földjének szinte beláthatatlan határáig, elmutattak a négy égtáj felé és azt mondották: K uram, ez a föld most mind a mienk lehetne, de nem jutott belőle számunkra egy morzsa sem. Régi uraink, a 20—40.000 holdak urai elmentek, az új urak mindent maguknak foglaltak, a mi számunkra pedig nem maradt más, csak a földönfutó szegénység és a nyomorúság. Valóban ez a helyzet ma odaát, hogy proletárság és magyarság egyazon fogalom. Éppen ezek miatt a fájdalmas tanulságok miatt nem szabad nekünk ezt a kérdést az esztétizáló jogászkodás vagy az egyoldalú termeléspolitika szemüvegén keresztül néznünk. Nem szabad nekünk ezt a kérdést azon a szemüvegen keresztül néznünk, amelyet a maga szeme elé illesztett az én igen t. Roszner István báró képviselőtársam. Ö kétségtelenül a mezőgazdasági termelés intenzitása érdekében félti a könnyebben üzemesíthető, éppen ezért üzletpolitikai szempontból könnyebben értékesíthető, jobban hasznosítható nagybirtokrendszeri gazdálkodást. Ez a szempont azonban sohasem teljesen egyértelmű az egyetemes nemzetpolitikai érdekekkel. Nem akarok vele ezen a ponton messzebbmenő vitába bonyolódni, csak egyetlen megjegyzésére kívánok reflektálni. Ö a kis parasztgazdaságok extenzív gazdálkodásában is lát egy ágazatot, amelyet elfogad és amelyet rentábilisnak tart. Ez az ágazat, amely külkereskedelmi szempontból pl. rendkívül rentábilisnak mutatkozott, .a baromfitenyésztés. Roszner István báró kedves barátom, ezt a mezőgazdasági ágazatot az üzemesítés intenzitása szempontjából hajlandó lenne feláldozni; meg is mondta egész kereken, hogy az üzem intenzitása, a gazdálkodás intenzitása szempontjából ezt ő minden gondolkozás nélkül feláldozná. Végtelenül csodálkozom ezen a megállapításon, mert Roszner István bárót rendkívül olvasott és rendkívül tájékozott embernek ismerjük és becsüljük, és bizonyára neki is tudomással kell bírnia arról a nagy konjunktúráról, arról az alakuló nagy európai konjunktúráról, amelynek kedvenc cikkei éppen a kertgazdálkodási, a gyümölcstermeszpési cikkek és a baromfitenyésztés. Ez a konjunktúra nem átmeneti jellegű és nem lebecsülendő, mert .ennek a konjunktúrának okozója az az általános életrendi átalakulás, amely 79. ülése 1936 január %U-én, pénteken. ma végigvonul nemcsak egész Európán, hanem az egész fehér civilizáción, és amelynek szerves kiegészítő része a táplálkozás forradalma. Ebben a nagy életrendi átalakulásban, amely — mint említettem — ma valóban végigvonul az egész civilizáción, nekünk magyaroknak óriási terméspolitikai hivatásunk és feladatunk van. Azt merném állítani, hogy valósággal magyar szerencse, valósággal magyar konjunktúra ez, mert talán egész Európának nincs még egy része, amely éghajlati, azután minden egyéb szempontból, a termőföld szempontjából és az egyéb viszonyok szempontjából annyira alkalmas lenne a kertészkedésnek, a gyümölcstermesztésnek, a baromfitenyésztésnek, s a többi ezzel kapcsolatos gazdálkodási ágnak a bevezetésére és intenzív istápolására. Ezen az úton óriási feladat és óriási hivatás vár reánk, márpedig egy intenzív és tényleg erőteljesen megszervezett kertgazdálkodási rendszer fejlett nagybirtokrendszer mellett szinte el sem képzelhető. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) De van még egy szempont, amely az üzemesített nagygazdaságok rendszere ellen szól, ez pedig az, hogy az ilyen üzemesítés és az ilyen rentabilitásra való törekvés könnyen arra csábíthatja a gazdát, hogy minél kevesebb emberi munkaerővel dolgozzék. T. Ház! Kérdem, hogy egy ilyen rendszernek a túlfejlődése mellett mit csinálunk majd emberfeleslegünkkel, amely ugyan ebben az országban még sokáig nem lesz igazi emberfelesleg. Mi, sajnos, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy egy Abesszíniát foglaljunk el magunknak, a mi számunkra nincs más út, mint az az út, amelyet az ezekkel a kérdésekkel a nemzetpolitika legmagasabb szempontjai szerint foglalkozó szak- és essay-irodalom igen szellemesen a belső gyarmatosítás útjának nevez. Erre az útra kell mennünk, ezt az utat kell vágnunk a legteljesebb szívóssággal, elszántsággal, mert csak ennek az útnak a járása oldhatja meg azokat a sötét szociális problémákat és állapotokat is, amelyek ma a magyar vidéken, a magyar falvakban uralkodnak, amelyekről azonban nem óhajtok itt hangulatkeltő képeket festeni. Ezeket a képeket valamennyien ismerjük s ezek a felsorolt és a fel nem sorolt argumentumokkal együtt jelentik azt az imperativ parancsot, amely a nemzeti lét és fejlődés legmélyebb szükségleteiből táplálkozva, illetőleg fejlődve és alakulva azt kívánja és mindig sürgetőbben követeli, hogy haladjunk következetes szívóssággal és rendszerességgel a földbirtok minél intenzívebb megoszlása felé. (Helyeslés a baloldalon. — Dulin Jenő: Gyorsabb lépésekkel, mint ahogy azt tervezik!) S itt most vissza kell térnem korábbi megállapításomra, hogy tudniillik soha nem tornyosultak ennek az útnak elébe olyan komoly, olyan nagy, olyan nehéz akadályok, mint a mai időkben. (Rakovszky Tibor; Ezért kell keményebben megmarkolni a dolgot!) T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy röviden rámutassak azokra az akadályokra, amelyek elénk állanak ezen az úton. Ezeket az akadályokat két csoportra osztom. Az első csoportban szerepelnek a külső akadályok, az az erőrendszer, amely a reformokkal szemben áll; elsősorban maga a hitbizomány beneficiumait élvező természetes érdekcsoport, amelynek ugyan, amint előbb említettem, nem áll már a háta mögött az a dinasztikus szándék, amely