Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.
Ülésnapok - 1935-73
510 Az országgyűlés képviselőházának 73. szarkazmusa a Stádiumban. Méltóztassék megengedni, — nagyon rövid az idézet — hogy felolvassam (olvassa): »A kamat mem foly, de foly helyette a per, sőt az is alig foly, mert a gyöngéd éraésű 'bíró azt tartjia, hogy nevezetes^ summánál nem lehet hirtelenkedni, s az adós, midőn a pert miniden appellátán keresztül vitte, nyugodt lélekkel várhatja he az exekuciót, hiszen 200 forint büntetés mellett opponál, s az oppozicionális pert, kivált ha egy jóravaló országgyűlés, vagy insurrectio jön közbe, még néhány esztendeig elhúzza, s pár száz forint lefizetés ellenében élvezi a megtámadott föld dús jövedelmét.« (Friedrich István: Ma is így van más formában!) Akkor méltóztassék egymás között megegyezni. (Friedrich István: Nem egyezek meg senkivel! — Derültség.) Annál jobb, de legalább saját magával méltóztassék megegyezni a képviselő úrnak, hogy az álláspontját tisztán láthassuk. (Friedrich István: Nem egyezek meg! Még az kellene, hogy én^ egyezkedjem!) Ebben a Széchenyi által olyan kitűnően diagnosztizált jogi és igazdasági meirevgorcsben dermedten vesztegelt a magyar föld 1848 előtt. Nem csúszhatott ki gazdája kezéből, de nem is várhatta a tőke termékenyítő esőjét, amelyet pedig akkor elmaradottságában anynyiira szomj ázott. Érthető tehát, hogy az akkori idők emberei sóvárogtak a föld kötöttségét megszüntető, de egyúttal a hitel zsilipjeit is megnyitó liberalizmus után. Persze, azt nem 1 álmodhatták akkor, hogy alig néhány évtized múlva, amikor az elavult magyar perjog és ősiség bilincsei lehullanak róla, a forgalmi korlátaitól megszabadított föld hogyan siklik ki régi gazdáik^ kezéből, hogyan robbantották szét a .székelység fő megélhetési forrását alkotó erdőközös ségeket és a szétrobbantás után hogyan vásárolták meg a magántulajdonba került, dé alig néhány hold, néha csak néhány négyszögölnyi területű, tehát hasznavehetetlen erdőszilánkokat, pár krajcárért, egy liter pálinkáért, egy pár székely harisnyáért. En mondhatom, t. Ház, hogy a magyar gazdaságtörténetnek legdöbbenetesebb fejezetei közé tartozik az a korszak, amelyben tízezrek és tízezrek exisztenciáját könnyűszerrel tudta romb ad önteni néhány agyafúrt ember mohósága a föld forgalmi korlátainak híján. (Gr. Festetics Domonkos: Ez volt a liberalizmus! — Malasits Géza: A liberalizmus a föld forgalmi korlátozásának nem kedvez! — Zaj.) T. Ház! Leszek bátor kijelenteni, hogy milyen összefüggése van a kérdésnek a liberalizmussal. En most csak annyit mondhatok ennek a kornak jellemzéséül: méltóztassék az akkori törvények közül a közlegelők jogi személyiségéről szóló törvényjavaslat indokolását megnézni. Ott elképesztő adatokat méltóztatik látni. Egyébiránt Ivády t képviselőtársam, aki tevékeny részt vett annakidején ennek a törvényjavaslatnak előkészítésében, azt hiszem, igen hliteles élő tanú és beszélni tud arról, hogy hogyan folytak le ezek a dolgok. (Friedrich István: Es amikor a liberális szeszkartelt meg akarta rendszabály ózni, megbukott! — Derültség. — Friedrich István: Ez így van! Nézzük, hogyan járt Ő a liberális szeszkartellel ! — Zaj a jobboldalon.) Ez nagyon helyes lehet hangulatkeltés céljából, de méltóztassék nekem megengedni, hogy ha egy komoly törvényjavaslatot komolyan akarunk .tárgyalni, kapcsoljunk ki belőle minden személyi vonatkozást, tisztán magának a kérdésnek lényegét nézzük meg s ülése 1935 december 12-én, csütörtökön. akkor meg méltóztatik látni, hogy egy^ a nép, érdekéit fel nem ismerő törvényhozás, egy gyönge vagy pártos közigazgatás, egy veszedelmes bírói gyakorlat, egy, az önnönérdekeinek felismerésére képtelen, a vezetőiben sok okkal nem bízó, nyomorúságában a jussát Basauként egy tál lencséért odadobni kész, magára hagyott vagy éppen félrevezetett nép könnyű zsákmánya a letért való küzdelemben kitanul tabb és kíméletlenebb jövevényeknek: ezekből a darabokból rakódik össze az a szomorú korkép, amelyről szólottam, amely szerencsére a múlté és amelyet a tárgyalás alatt álló javaslat törvényerőre emelkedése még messzibb távlatok ködébe borít és a föltámadás reménye nélkül eltemet. Es ha már a feltámadásról beszélek, eszembe jut, hogy^ Mikszáth lángelméje az »TTj Zrinyiászban« seázados sírjukból életre kelti Szigetvár védőjét és hős bajtársait és érdekfeszítően szemlélteti, hogy a vitéz seregnek magával hozott és annak idején helytálló társadalmi felfogása milyen komikuis>, sőt tragikus összeütközésekbe sodorta őket a XIX. század politikai és társadalmi berendezkedésével. (Ügy van! Ügy van!) Épen így, ha a liberalizmus dicső emlékű nagyjai a XIX. század végefelé felébredhettek volni síri álmukból, megdöbbenve kellett volna konstatálniok a tragikus ellentétet a maga idejében helytálló liberalizmus nemes eszményei és a szabadjára engedett földforgalomnak imént említett következései között. (Taps a jobboldalon és a középen. — Beisinger Ferenc: Nem tudták, hogy libamájjal meg macesszel meg lehet ajándékozni, meg lehet vesztegetni grófokat! — Derültség a szélsőbaloldalon. — Zaj a jobboldalon.) Azt hiszem, igen t. képviselőtársam, van annyira demokrata, hogy sem a rang, sem a táplálkozás tekintetében ilyen különbségeket nem tesz. (Derültség és taps a jobboldalon. — Egy hang jobbfelől: Ez a komolyság, urak?! — Zaj a szélsőbaloldalon. — Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Rá kellett volna eszmélniök arra is, hogy a magyar föld nem lehet korlátlan üzérkedés, kalmárkodás tárgya, mert az országra nézve nem lehet közömbös, hogy ki tartja kezében a földet. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Végre is a föld az ország őserejű fundamentuma és kimeríthetetlen kincses tárháza. Ezzel a földdel elválaszthatatlanul össze van forrva népünk színének-javának, sőt az egész országnak a sorsa. (Ügy van! Úgy van!) Hiszen a magyar népnek a legékesebb tulajdonságai: az istenfélelem, a hazának és a földnek végtelen szeretete, a józanság, a szorgalom és takarékosság — éppen a magyar föld népében találnak leghűbb megtestesítőre, főleg abban a típusában, amelyet a bajor törvényhozás >;der richtige Bauer auf eigener Scholle«-nak nevez és amelyet a tárgyalás alatt álló javaslat különös védelemben kíván részesíteni a hitbizományi kisbirtok létesítésével. De, t. Ház, erre a védelemre serkenteni kell bennünket az imént vázolt — hogy úgy mondjam — szubjektív faji, nemzeti szempontokon túl annak a tárgyilagos megállapításnak is, hogy minden foglalkozási ág között a földmíveiő van leginkább kitéve a sors kényének, az elemi csapásoknak, tehát a gazda juthat legsűrűbben önhibáján kívül az elesettségnek olyan állapotába, amelyben joggal várhatja az állam segítségét és védelmét az ellen, hogy a lába alól a földet kihúzzák. (Ügy van! Úgy van!)
