Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-71

442 Az országgyűlés képviselőházának 71 •tett tevékenységeért illeti meg díjazás az orvost, ezért javasolnám, hogy a »magángyakorlat« szó helyett a »hivatása« szó tétessék és akkor a mondat úgy szólna, hogy »az orvost mivatása körében kifejtett tevékenységeért díjazás illeti meg«. Ebben benne volna az, hogy '-az orvost díjazás illeti meg hivatalos orvosi ás magánorvosi minőségében is. Indítványoztam továbbá a harmadik bekezdés törlését. A harmadik bekezdés ugyanis, amint az általános vita során is mondottam, bizonyos mértékig illuzoriussá teszi az orvosi honorárium behajtását. Általános jogszabályok vannak arra nézve, hogy a szabad egyezkedés alapján megállapított díjakat hogyan lehet behajtani. Ez a harmadik bekezdés kimaradhat, mert, szerény véleményem szerint, ezek az általános jogszabályok elegendők volnának ennek a kérdésnek rendezésére. A negyedik bekezdésnél azt kértem módosításul, hogy a második sorban a »beteget« szó elé a »szegény« szó legyen beszúrva és így a mondat úgy szólna, hogy »az orvos elhatározásától függ, hogy szegény beteget ingyen vagy a bekezdésben említett díjszabás díjtételeinél alacsonyabb díjért gyógyít-e.« Ezt a három módosító indítványt nyújtottam be. Elnök: Szólásra következik? Szeder János jegyző: Csilléry András! Csilléry András: T. Ház! Ha ez a szakasz megmaradna az eredeti szövegezésben, úgy az magának a törvényjavaslatnak jótékony hatását növelné, míg a szakasz megváltoztatása az autonómiának óriási sérelmét rejti magában. Az orvosi társadalmat tudniillik ez a szakasz új megszövegezésében egyenesen kiszolgáltatja a betegbiztosító intézetek kénye-kedvének. Nagyon helyes volt, miniszter úr, ennek a szakasznak az eredeti szövegezése, amely azt mondotta, hogy az orvos hivatása körében, vagy a magángyakorlat körében kifejtett tevékenységéért díjazás illeti meg. Nagyon csodálam, hogy ezt meg kellet változtatni, de én megmondom ennek az indokát is. Ez egyenesen involválja tudniillik azt, hogy az Oti. diktatórikus alapon köthet, — illetve, ha nem akar, nem köt — az orvosokkal kollektív szerződéseket, így olyan helyzet állana elő, amilyen a jelen pillanatban is van. Éppen most vasárnap tartotta a Mabi. közgyűlését és ott megállapította egyetértőleg — ami ritkán szokott előfordulni — mind az autonómia, mind pedig az adminisztrációt vezető vezérigazgató, nagyon helyesen, hogy ezentúl többet kell törődni a betegek érdekével. Ez a megállapítás maga után vonja azt is, — és ezt nagyon sok ügaagatósági tag is nagyon helyesen megállapította, hiszen utóvégre amint ezt már a múltkor is kifejtettem, ez egy eminenter egészségügyi intézmény — hogy az orvosokat jobban kell díjazni és amennyiben a szükség kívánja, a betegek érdekében több orvost kell alkalmazni. Az a nagy huza-vona t. miniszter úr, ami ma is megvan az Oti. és az orvosi kar között s amely rendkívül sok sérelemre vezetett, onnan datálódik, hogy a régi keretszerződést megszüntették. A keretszerződésnek renclkívül sok előnye volt; nemcsak az az előnye volt meg, hogy kötelezte az orvosokat arra, hogy a betegbiztosító intézetben bizonyos szabályok szerint, az ügykör és fegyelmi korlátozások mellett ellássák az ottlevő betegeket, de ezenkívül, miután eddig az orvosszövetség közbenjöttével kötötték ezeket a keretszerződéseket, — és remélem, hogy a jövőben a kamara közülése 1935 december lO-én, kedden. benjöttével fogják ezeket kötni — volt ennek a keretszerződésnek még egy másik helyes kritériuma éppen a betegbiztosító intézetek érdekében. Méltóztatnak ugyanis tudni, hogy a vidéken, ahol igazán kicsiny díjazást fizettek annak az orvsonak, aki az Oti. beïegeket ellátta, néhol megtörtént az, hogy az orvos 'visszaélt a helyzettel ós azt mondotta, hogy nem vállalja az ottlévő Oti. betegek kezelését átalány összegért, hanem csak esetenkénti díjazás mellett. Ez azután maga után vonta azt, hogy ezek a betegbiztosító intézetek óriási összegeket voltak kénytelenek egy-egy ilyen helyen fizetni. Ennek következtében azután a keretszerződésben vállalt kötelezettség folytán az országos orvosszövetség két esetben is kénytelen volt orvost í kiküldeni olyan helyekre, ahol az addigi orvos, aki addig ellátta a betegek gyógykezelését, átalány összegért nem volt hajlandó a betegek gyógykezelését vállalni. Méltóztatnak látni, hogy ennek a keretszerződésnek, amelyet ma rosszul és helytelenül kollektív szerződésnek neveznek, voltak előnyei is, de ennek alapján az orvost csak a magángyakorlat körében kifejtett tevékenységért illeti meg díjazás, más munkáért esetleg nem kapja meg a díjazást. A miniszter úr — nagyon helyesen — azt mondja, hogy nem engedi meg^ az ár lelicitálását, hiszen van b evévé egy tiltó rendelkezés a 4. § 4. bekezdésének utolsó pontjában, ahol azt mondja, hogy az orvos tevékenységét azonban ingyen vagy a díjtételnél alacsonyabb Összegért nem gyakorolhatja. De akkor miért méltóztatik lehetőséget nyújtani arra, hogy ezek az intézmények az orvosi díjakat, az orvosi díjazást lefelé licitálják és ezáltal eredményezzék azt, hogy ilyen kifogások merüljenek fel az intézmények részéről. Nagyon jól tudom, hogy ez a legnagyobb sérelme az orvostársadalomnak. Méltóztassék megengedni, hogy utaljak az 1876: XIV. te. 48. §-ára, amely világosan azt mondja, hogy a magánorvos díjazása a felek kölcsönös megegyezésétől függ, ha pedig ilyen létre nem jön, szakértő meghallgatása után bíróság határozza meg a díjat, amelynek legkisebb mértéke, fokozatosan az egész országra kihatólag, — tekintettel azonban a városok és községek különböző viszonyaira — a belügyminiszter által állapíttatik meg. Ezt a kötelességét 1900-ban gyakorolta egyszer a belügyminiszter, azontúl soha többet, gyakorolta pedig ezt a kötelességét a 135.000. számú rendeletben, de valamenynyi többi miniszter mulasztást követett el, mert hiszen a belügyminiszterek bármelyikének módja lett volna prejudikálni a betegbiztosító intézetekkel szemben és nem engedni meg a lefelé licitálást, de mindegyik kényelmesebbnek tartotta az addigi helyzetet változatlanul hagyni. Most a belügyminiszter úr ezt a kötelességét áthárítja a kamarákra, mert azt mondja, hogy a minimális díjszabást a kamarák állapítják meg. Ha a minimális díjszabást a kamara fogja megállapítani, akkor előállhat az az eset, hogy az Oti.-nál még alacsonyabb díjért fogják esetleg az orvoskat alkal

: mázni és a betegek ellátása továbbra is annyi kifogásolni valót fog maga után hagyni, mint ma. Nem ragaszkodom az általam benyújtott javaslat szövegéhez, de a »magángyakorlat« szót tessék onnan a szövegből kidobni, hiszen ebben a törvényjavaslatban úgyis statuáltatik az, hogy csak olyan orvos végezhet orvosi gya-