Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-71

Az országgyűlés képviselőházának 71. korlatot, aki a kamara tagja, akinek diplomája van, — külföldi diploma esetén nosztrifikált diplomája — tehát miért nem mondjuk meg becsületesen, nyiltan és őszintén, hogy az orvosi hivatás körében kifejtett tevékenységért díjazás illeti meg. Én szerintem nagyon szimpatikus az a szöveg, amelyet Tóth Pál igen t. képviselőtársam indítványozott, de mondja meg azt is a szöveg, hogy mindenféle munkáért díjazást kell adni. így a prevencióért is, amit eddig ingyen láttak el, nem beszélve arról, hogy a községekben mennyi különféle közegészségügyi rendőri intézkedést rónak az orvosok nyakába, amelyeket tartoznak ingyen ellátni, így egyik helyen a halottkémlelést — (Egy hang a középen: Azt megfizetik!) az egyik helyen megfizetik, a másik helyen nem — azután el kell látniok például a húsvizsgálatokat. Méltóztassék becsületes fizetést adni, vagy pedig ezeket a szabályrendeleteket hatályon kívül helyezni. Adjanak az orvosoknak olyan tiszteséges fizetést, amelyből függetlenül, nyugodtan meg tudnak élni, mert különben az egészségügyi rendőri intézkedéseket esetleg nem úgy fogják foganatosítani, ahogyan kellene, hanem különféle befolyásoknak fognak engedni, hiszen exisztenciájuk az ott élő iparosoktól és kereskedőktől és egyéb vállalkozóktól fog függeni abban a községben. Arra kérem a miniszter urat, ' hogy ha méltóztatnak erkölcsi piedesztálra állítani az orvost, úgy méltóztassanak annak az orvosnak •becsületes megélhetést is adni. (Rainiss Ferenc: Betegséget gyógyítani ingyen nem lehet! Ez abszurdum!) Ha a képviselő úr ezt az álláspontot méltóztatik elfoglalni, méltóztassék ezt az álláspontját akkor is érvényesíteni, amikor .ennek a kamarai törvényjavaslatnak a megszavazásáról van szó. Ne méltóztassék olyan intézkedéshez hozzájárulni, amely éppen ezt prononszirozottan emeli ki ebből a javaslatból. Az orvosnak lehet ingyen^ humanitárius és szamaritánus cselekedetet végeznie, de viszont az orvos és családja forduljon fel: ez nem az én felfogásom. A másik dolog, amire indítványt terjesztettem elő, a 3. pontra vonatkozik, magával hozza az, amiről a törvényjavaslat azt mondja, hogy a szabad egyezkedés alapján megállapí'tott díjazást a bíróság leszállíthatja^ ha előre nem látott esemény folytán a megbízás megszűnik, stb,, ami körülbelül egyezik azzal, ami 'az 1876:XIV, tc.-ben van. Én azonban azt mondom, helyesebb volna, ha megmondanánk, hogy »kivétetnek azok az esetek, amelyekben

r a magánjogi szabályok értelmében kétoldalú szerződések megváltoztatásának vagy megszüntetésének van helye«. Ez egészen precizen át van véve az 1876. évi XIV. t.-cikkből, amely egyenesen a bíróságoknak adja meg azt a jogot, hogy ők kétoldalú szerződés alapján az úgynevezett magánmegegyezéseket is verifikálhassák. Azután a 4. pontra vonatkozólag van az egész orvosi társadalomnak nagy aggálya. Nagy megütközést keltett az, hogy a miniszter úr kvázi egyenesen elősegíti az orvosi honorárium diminuálását. Mert amíg az egyik mondat azt mondja, hogy tilos az úgynevezett alacsony összegért való felkínálkozás, a másokban azt mondja, hogy äz orvos elhatározásától függ, hogy betegét ingyen,; vagy^ a bekezdésben említett díjszabás díjtételeinél alacsonyabb díjért gyógyítja-e. (Vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Természetes!) Ez tehát ülése 1935 december 10-én, kedden. 443 tőle, az^ orvostól függ. Éppen azért az említett díjszabás díjtételeit illetően én nem mondanám az alacsonyabb díjtételt egyáltalában, mert az alacsonyabb díjtétel maga után vonja azt, hogy a reklamirozás különböző meg nem engedett módja fog érvényre jutni. Ezt tartom én talán a legsúlyosabbnak. Ma az ország minden részéből éppen erre a pontra nézve érkeztek különböző felterjesztések az Orvosszövetséghez, amelyben arra kérik az Országos Orvosszövetséget, hogy ebben a kérdésben a miniszter úrnál interveniáljon. Ne mondja a miniszter úr azt, hogy lehet a. díjazást alacsonyabb mértékben megállapítani, diminuálni, mert utalok egy konkrét esetre. Az orvos nem fogja magát felkínálni, de ha alacsonyabb összegben fogja megállapítani a díjait, ennek következtében az fog történni, hogy maguk a betegek lesznek a reklamirozók és segítik elő a felkínálkozás lehetőségét anélkül, hogy az illető maga felkínálkozott volna. Én talán arra helyeznéme a legnagyobb súlyt, hogy méltóztassék a 4. pontból kihagyni módosításom értelmében az alacsonyabb díjra vonatkozó kitételt, mert ez azután teljessé tenné ennek a szakasznak használhatóságát. Az Oti.-val valahogy megbirkózik a kamara és az orvosi társadalom, azonban méltóztassék megengedni, hogy ne mi legyünk azok, akik a törvény által statuáljuk azt, hogy az orvosi díjakat diminuaijuk. Nem akarom itt precizirozni, amit talán a kamarai rendtartásba bele lehet venni, hogy az ingyen gyógyítás tilalma alól kivétetnek a hatósági szegénységi f bizonyítvánnyal rendelkezők, vagy a nyilvánvalóan és kétséget kizáróan teljesen szegény betegek, orvosok hozzátartozói és családtagjai. Ezt az orvosi rendtartásban lehet precizirozni, de ide nem is való. De ha itt prejudikálunk az orvosi rendtartásnak, akkor nem méltóztatik tudni ezt a kérdést visszavonni és tág kaput nyitunk a meg nem engedett felkínálkozásnak. Ez az etikai vétségek tömegeit fogja maga után vonni, főleg a kamara fegyelmi bírósága nem fog tudni állást foglalni, mert itt van a lehetőség arra, amit ebbe a kérdésbe bele lehet (magyarázni, hogy aki ingyen akar gyógyítani, az gyógyítson ingyen, mint orvos meg is teszi, azonban az alacsonyabb díjazással való felkínálkozást ne méltóztassék lehetővé tenni. Elnök: Szólásra következik? Szeder János jegyző: Pinezich István! Pinezich István: T. Képviselőház! A 39. § harmadik bekezdését jogi szempontból hiányosnak tartom, hiányosnak azért, mert ez a szakasz felsorolja azokat az eseteket, amikor az egyességileg megállapított díjat le lehet szállítani. Felsorol három esetet és pedig azt, 1. ha előre nem látott esemény folytán a megbízás megszűnik, 2. ha az orvos a további tevékenységtől visszalép, 3. ha az orvos nem végezte el azt a munkát, amelynek szem előtt tartásával állapították meg a díjazás mértékét. Hiányzik tehát ebből a felsorolásból a gyakorlatban mindennap előfordulható azazeset, hogy az orvos túlzott díjat kötött ki magának. Ha ez a hiány nem pótoltatik a gyakorlatban, félreértésekre, vitákra és felesleges perekre adhat okot és a végén megtörténhetik, hogy a bíróság — tekintettel arra, hogy a felsoroláshoz kötve érzi magát — kénytelen olyan sérelmesen alkalmazni a jogot az érdekelt féllel szemben, amelyet egyébként a fennálló magánjogi általános szabályok és bírói joggyakorlat mellett nem követne el. Azért a magam részé65*