Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.
Ülésnapok - 1935-57
Az országgyűlés képviselőházának 57. érveket akartam felhozni arra vonatkozóan, hogy nem érdemes ilyen intézkedéseket hozni. (Darányi Kálmán földmívelésügyi miniszter közbeszól.) Kérem t. miniszter úr, én ezeket az érveket olyan jóknak tartom, hogy meg vagyok róla győződve, hogy a miniszter úrra nagy hatással lesznek. Szeretném a t. miniszter urat a tokaji bor exportjának érdekében arra kérni, hogy a 29. § első bekezdésében megemlített 18 térfogatszázalékot, amelyre az exportbor felszeszezhető, méltóztassék 18 5% ra, a német exportbor mintájára felemelni. (Darányi Kálmán földmívelésügyi miniszter: Ebben kapacitálható vagyok!) Kernelem, hogy a másikban is. Most pedig méltóztassanak megengedni, hogy rátérjek a magyar szállodások és vendéglősök ipartestülete által minden egyes képviselőtársamnak megküldött memorandum tárgyalására. A borfogyasztás terén nemcsak a borkereskedelemnek, hanem a magyar szállodás- és vendéglősiparnak is komoly jelentősége van és meg kell állapítanunk a múltra vonatkozóan, hogy nagyon ritkán volt alkalom panaszra a magyar vendéglős, szállodás és általában a magyar italmérő társadalommal szemben. Tapasztaltuk, hogy pl. az utóbbi időben megindult idegenforgalom terén a magyar szállodásoknak és vendéglősöknek a magyar bor propagandája terén nagy eredményeket sikerült elérniök, mert hiszen látjuk, hogy valahány külföldi az országba jön, ha más árucikkeket is visz ki innen, de mindenesetre néhány palack magyar bort is visz ki, amit nem a magyar termelőtől, hanem a magyar vendéglőstől vagy pedig attól a szállodától vásárol, amelyben megszállt. Nekünk tehát semmiesetre sem érdekünk, hogy ezt a magyar vendéglős- és szállodásipart a törvényjavaslat egyes intézkedéseivel elkeserítsük olyan mértékben, hogy ezeknek ne legyen érdekük a magyar bor propagandáját tovább folytatni. T. Képviselőház! Itt kell megemlítenem, hogy nemrégiben a magyar szállodások és a magyar vendéglősök kiállítást akartak rendezni. — amelynek elmaradását mélységesen sajnálom, — amely kiállítás alkalmával meg akarták mutatni azt, hogy a magyar szállodások és vendéglősök a magyar bor propagandája és tisztántartása terén mit produkáltak a múltban. Végtelenül sajnálom ennek elmaradását azért, mert hiszen itt Magyarországon az utóbbi időben éppen a borpropagandával kapcsolatosan én egy nagyon sajnálatos jelenséget látok, azt, hogy a termelői kimérések mellett a magyar szállodásoknak és vendéglősöknek a borpronaganda terén elért eredménveit nem akarnák tudomásul venni, holott tisztában kell lennünk azzal, hogy bármilyen eredményeket is érjenek el Budapesten az úgvnevezett termelői kimérések, mégis végeredményben a bormennyiség jelentős többsége a fogyasztó publikumhoz a vendéglőkön, szállodákon és kocsmákon keresztül jut el. Nekem ezt a kérdést azért kellett előrebof sátánom, mert a törvényjavaslat büntető rendelkezéseit kénytelen vagyok a magam részéről kifogásolni. Nem azért, mert intézkedések vannak benne a borhamisítás megsátlására. Ezeket az intézkedéseket a legteljesebb mértékben helyeslem, sőt megvallom egészen őszintén, én a borhamisításra vonatkozólag még sokkal drákóihh szabályokat hoztam volna, mint amilvéneket a t. kormány törvényjavaslata előír. Különbséget kell azonban tenni szándékosságból, ülése 1935 november IS-án, szerdán. 31 véletlenségből vagy gondatlanságból elkövetett ; bűncselekmény között, de ebben a törvényjavasI latban egyáltalában nem látom ezt a megküI lönböztetést. Az, hogy valaki szándékosan, véletlenség, bői, vagy pedig gondatlanságból követte-e el j a kihágást, ebben a törvényjavaslatban egyálj talán nem játszik szerepet, holott szerepet kel! lene játszania. Továbbá nincs megállapítva annak az egyedül való felelőssége sem, aki a bűncselekményt elkövette. Nagyon helyeslem például azt, hogy a t. I kormány a törvényjavaslatban előírja a naj gyobb pincegazdaságok részére vizsgázott és oklevéllel rendelkező pincemesterek alkalmazását, sőt, megvallom egészen őszintén, én még sokkal továbbmennék éppen a magyar bor érdekében. A t. . kormány törvényjavaslata ugyanis 4000 hektoliterben állapítja meg azt a mennyiséget, amely mellett okvetlenül okleveles pincemestert kell alkalmazni. En lemennék, ha nem is túlságosan nagy mértékben, de legalább is 3000 hektoliterig. Egyet azonban meg kell állapítanom. Ha pincemestert kell alkalmazni, akkor ne az a gazda, ne az a vendéglős, vagy ne az a (borraktártulajdonos bírjon felelősséggel azért, ami az ő pincészetében történik, hanem az okleveles pincemesternek kell felelősséggel bírnia. Természetes dolog, hogy egészen más elbánás alá esik az, ha egy pincemester a törvény által nehezményezett kihágást vagy vétséget gazdájának az utasítására követi el: akkor mindkettőt meg kell büntetni. Abban az esetben azonban, ha a gazdának a tudomása nélkül követi el a kihágást, teljességgel lehetetlen, hogy a gazdát vétlenül, anélkül, hogy őt ebben az irányban bármilyen felelősség is terhelné,, mégis megbüntessék. Nemcsak a vendéglősökre és szállodásokra vonatkozik ez a kifogásom. Méltóztassanak csak elképzelni, mi történik a t. agrárképviselő urak által erősen védelmezett termelői kimérések esetében is. Előfordulhat az az eset is, hogy a termelői kimérésben alkalmazott csapos ellensége annak, akinek a szolgálatában áll, esetleg felmondásban van és erre ő maga követi el a hunt, maga is jelenti fel és mégsem őt fogják, megbüntetni, hanem az ő gazdáját. Most méltóztassék elképzelni, mennyire inkább előfordulhat ez a vendéglősöknél és a. szállodásoknál. A t. kormány egyáltalában nem intézkedik ezekről az esetekről " a törvényjavaslatban. A törvényjavaslat általában nem állapít meg bizonyos fokozatosságot a büntetésekben. En példának okáért éppen azért, amit most elmondottam, helytelennek tartom azt, hogy a büntetést rögtön hírlapi közzététellel kapcsolják egybe. Mert méltóztassanak elképzelni, mit jelent például egy vendéglősre yagy egy szállodásra nézve az, ha saját hibáján kívül megbüntetik és azt közzéteszik a hirlapojkban. Aláhúzom ezt, hogy »a saját hibáján kívül«, mert ha valakivel a saját hibájából történik ilyesmi, az rendben van. Azt mondotta tegnap az egyik képviselőtársam, hogy a termelői kimérésnél is előfordulhat az az eset, hogy a borral valami manipuláció történik, hiszen áz a termelő nem állhat mindig a háta mögött az Ő kimérő jenek. Hát az a nagyvendéglős, az a szállodás, annak a nagyobb italmérő üzmenek a tulajdonosa állandóan a háta mögött állhat az ő csaposának és állandóan vigyázhat arra, hogy az ne kövessen el semminemű bűncselekményt? Abból a