Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-66

Az országgyűlés képviselőházának 66, ü A legelső és az érdekképviseleti törekvések metodikája szempontjából történelmi jelentőségű ilyen törekvés a munkásosztály törekvése volt szakszervezeteinek megalkotásával kapcsolatban. Nem kétséges, ihogy amikor a munkásság megteremtette ezeket a szakszervezeteket, igen sok szempontból követendő példát mutatott a társadalom szervezésére vonatkozólag. Nem kétséges az sem, hogy a munkásosztálynak ez az organizációs törekvése figyelmeztette a társadalmat és hívta ki a társadalom lelkiismeretét abból a szempontból, hogy több figyelmet szenteljen ezeknek a törekvéseknek és nem | kétséges az sem, hogy a polgári öntudat nevelődése és a polgári érdekképviseleti törekvések kialakulása is pszichikailag nagyrészt a munkásosztály szakszervezeti mozgalmából táplálkozott. A szakszervezeti gondolat azonban az osztályharc gondolatát jelenti és éppen így •azok a polgári érdekképviseleti törekvések is, amelyek a .múltban gyökereztek, egy bizonyos rendi harc gondolatát fejezték ki, úgyihogy a liberalizmus talajából kinőtt érdekképviseleti mozgalom az osztályharcnak és a rendi harcnak véres háborúját készítette elő, különösen atbból a szempontból, (Mozgás a széUőbaloldalon.) ahogyan az érdekképviseletek éspedig a hivatási érdekképviseletek kialakulását eleinte nézték, látták és kívánták. Ezt talán éppen Marx Károly fejezte ki a leghívebben azzal a gondolattal, amelyet George Sand-ból idézve »Misère de la Philosophie« című munkájának végén vett fel, amikor azt mondja, hogy: harc vagy halál, véres háború vagy elmúlás, a kérdés könyörtelenül így hangzik. Ez az osztályharci és rendi harci motívuma az érdekképviseleti mozgalomnak, amely a liberális érában alakult ki, idővel szükségszerűen megváltozott. A társadalmat lassanként, fokozatosan áthatotta a közösségnek szelleme, új társadalmi szemlélet alakult, (Farkas István: A kapitalista szellem!) a szolidaritás szelleme, a szolidaritás vágya, a szolidaritásért való harc és ez a gondolat átalakította az érdekképviseleti mozgalmat, illetve a benne meghúzódó erőket is és az osztályharc alapján nyugvó, elkülönülő, a kari érdekek szempontjából elbástyásodó érdekképviseletek helyébe az összeműködő, harmonikus érdekképviseleti gondolatot tette. (Peyer Károly: A temetőben van a legnagyobb harmónia! — Malasits Géza: Ezt a szuronyokal szerezték meg. — Buehinger Manó: Majd holnap a gyorsírói jegyzetekből megmutatjuk, hogy miket beszélt. Nem fog ráismerni. — Derültség.) Ezt az új társadalmi szemléletet a világ minden táján megnyilatkozni látjuk és hogy nemcsak a társadalmi életben, nemcsak a társadalom lelkiismeretében, hanem az alkotmányjogban intézményesen is megnyilatkozik ez a gondolat, ez a processzus a szemünk előtt játszódott le. 1927-ben, amikor Mussolini a munka alkotmányát megteremtette, tulajdonképpen ez a gondolat vezette és amikor mi most az orvosi kamarának és általában bármilyen rendi kamarának a gondolatán keresztül a társadalom egyes osztályainak, foglalkozásainak összeműködését, harmonikus egységét látjuk magunk előtt és kívánjuk megvalósítani az osztályharc gondolatával szemben, akkor szemünk előtt mindenesetre a Carta del Lavoronak az az alapeszméje lebeg, amelyet egy a fasizmusban nem érdekelt és vele nem is azonos világnézetű, hanem inkább liberális szellemű magyar államférfiú jelzett és fejezett ki talán ése 1935 november 28-án, csütörtökön. 277 a legtalálóbban, amikor ezt mondotta (olvassa): »Üj ideológia jön, új rend jön, (Zaj a szélsőbaloldalon.) amely az eddig egymás ellen piszkált és egymás ellen ingerelt társadalmi osztályoknak szolidaritását hirdeti, a mindent átfogó nemzeti gondolatot.« (Zaj a szélsőbaloldalon. — Farkas István: Ez az új ideológia! — Schmidt Lajos: Hiába nem tetszik az uraknak, mégis be fog következni! — Farkas István: Hol lesz maga már akkor! Régen pihen szépen! — Zaj.) Nem kívánok itt jóslatokba bocsátkozni. Elnök: Csendet kérek képviselő urak. (Zaj a szélsőbalodalon. — Malasits Géza közbeszól.) Malasits képviselő urat kérem, vegye tudomásul, hogy a szó nem őt illeti. Béldi Béla:... sem a képviselő urak személyét, sem elveit illetően. Amit én helyesnek, megfelelőnek és követendőnek tartok, azt a szociáldemokrata párt eszközei közül is őszintén és becsületesen elismerem, vallom és hirdetem, mint ahogyan tettem az előbb is. Méltóztassanak azonban megengedni, hogy ebben a pillanatban jóslások helyett tényekre hivatkozhassam, a közelmúlt tényeire, 1927 tényeire, amelyeket akkor merész kalandnak és kísérletnek tartottak talán, amelyek azonban már bebizonyították, hogy csakis ilyen alapon lehet elképzelni egy egészséges társadalmi organizáció kialakítását. Klebelsberg Kunó gróf volt az a magyar államférfiú, aki az előbb idézett mondatot a fasiszta államrenddel kapcsolatban mondotta. Ö.t talán nem lehet a fasizmus javára elfogultsággal vádolni, s hogy mégis ezt mondotta, az azt mutatja, hogy benne is kifejlődött és azóta mindig elementárisabb erővel fejlődik ki amaz xíj világnézet megvalósításának szükségessége, hogy a dezorganizált, atomjaira bontott társadalom helyébe fegyelmezett, együttműködő és egyirányban haladó nemzetre és társadalomra van szükség. Nem kétséges, hogy a nemzeteknek ez az új produktív éltformájuk és hogy efelé halad az egész világ minden vonalon és minden irányban. Ennek egyik állomása, a magyar orvosok kamarájának megszületése is, amely szemben azokkal a hatóerőkkel, amelyek a liberális rendben szétforgácsolták a nemzeti erőket, éppen ellenkező irányban hat. Beilleszti az orvosi rend kétségtelenül hatalmas szociális erejét a nemzeti munkaközösségbe, 'beilleszti abba az életirányba és abba az életműködésbe, amely a nemzet egyetemes szempontjaiból sem nélkülözheti az orvos munkásságát és tevékenységét s amely a nemzeti életműködés jövője szempontjából annyira fontos és éppen annyira fontos, hogy ezt az életorganizmust megteremtsük most, mint amennyire fontos voit a liberalizmus a maga idején, amikor a fejlődést gátló hűbéri, feudális és céh-rendszeri erőket feloldotta és az emberiségnek szabad utat engedett a fejlődéshez. Minden gondolatnak és minden társadalmi erőnek megvan a maga történelmi pillanata, amikor helyesen, szükségesen és jövőt adóan hathat. Éppen így megvolt a liberalizmusnak az ideje is és el kell ismerni azt is, hogy ez a liberális hatóerő ma már nem jelent további fejlődő erőket a nemzet számára. Éppen azért nem jelenti ezt, mert szervezetlenné tette a társadalmat és éppen azért kell azokat az erőket megragadni, szervezetekbe fogni és ezáltal beállítani a nemzeti építő munkába, hogy a beszervezés ereje által a nemzetet határozott és tervszerű életközösségre késztessék. A nemze-