Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-66

278 Az országgyűlés képviselőházának 66. tet megszervezni csak egyféleképpen lehet, hogy jövőt adóan és jövőt hozóan tudjon ha­ladni a maga útján, úgy hogy a, különböző foglalkozások, különböző hivatások bár auto­nóm bástyáik között, de ne egymással szem­ben, hanem egymásért és egymás mellett har­monikus közösségben dolgozhassanak. Mind­addig, amíg az érdekképviseletek csak egyes kamarákban jutnak kifejeződésre, anélkül, hogy ezek között a kamarák között r akár egy csúcsszervezet, akár bármilyen más intéz­mény által a szükséges komplementer össz­munka megteremtődjék, addig az érdekképvise­leteknél mindig fennforog a rendi harc, vagy az osztályharc veszélye. Kernéijük, hisszük és tudjuk, hogy ez az érdekképviseleti javaslat éppen úgy, mint a többi is, amely sorra fog kerülni ennek a ki­fejlődő vonalnak irányában, ennek a nemzet­szervezésnek irányában fogja áldásos műkö­dését kifejteni. Az új érdekképviseleti felfogas tehát ezt hirdeti és ebben a tekintetben átlós ellentétben áll a liberális érdekképviseleti fel­fogással, amelyben a nemzet megszervezése nem jut kifejezésre, csak egyes osztályok érde­keinek megszervezése. Az új érdekképviseleti felfogás ezzel szemben az egyes hivatások, ren­dek és osztályok érdekeit nem különállóknak, nem speciálisaknak és főleg nem öncélúaknak tekinti, hanem azokat csakis a nemzet erdekei­nek és életszempontjainak távlatába tudja beállítani. . „~ , , , . ,„. , Az új érdekképviseleti felfogas hirdetői, de különösen az a fiatal orvosgeneráció, — hogy ennél a törvényjavaslatnál maradjak — amely 1918 óta felnőtt és beiratkozott az egyetemekre, nem úgy vett át, nem úgy adaptált idegen érzé­seket és idegen történelmi gondolatokat, hanem maga érezte át és születésétől fogva ki is fej­lesztette magában azokat s vitte magával ege­szén mostanig, rendi harcáig ezeknek a gondo­latoknak szükségességét. Ennek az orvosgenera­eiónak, amely ma már nem az ő rendi erdekein keresztül, hanem csakis és kizárólag az egyete­mes nemzeti érdekeken keresztül tudja a maga foglalkozásának érdekeit és feladatait is tekin­teni, nagy szerepet kell juttatni az orvostársa­dalom megszervezésében; nagy szerepet kell jut­tatni a kamarák kiépítésében, a kamarák veze­tésében; nagy szerepet kell juttatni azért, mert egyénileg ez a fiatal orvosgeneráció annyi len­dületet, munkakészséget és építővágyat hord magában, hogy csak az orvosi rendnek és^ az egyetemes nemzeti érdekeknek válik előnyére, ha ez a fiatal orvosgeneráció a maga pozícióit ott elfoglalhatja. De fontos ez azért is, mert ez a fiatal or­vosgeneráció át van itatva a nagy kollektív ma­gyar problémákkal és e problémák megvalósí­tásának a vágyával. Nemcsak a maga hivatá­sát, foglalkozását akarja gyakorolni, hanem ez­zel és ezen keresztül sok-sok áldozattal és le­mondással olyan biopolitikai tervszerű akciónak megindítására és keresztülvitelére is vállalko­zik, amelyre úgy érzem, hogy az utolsó pillanat és az utolsó alkalom érkezett el a magyar nem­zet számára. Ez a fiatal orvosgeneráció egy nagy orvosi szociális higiéné programmot dol­gozott ki magának, ezt meg akarja valósítani és hogy ezeket megvalósíthassa, szüksége van azokra a bástyákra, melyeken keresztül ered­ményesen tud harcolni, szüksége van az orvosi kamarákra. Ismét jelentkezik tehát^ az a gon­dolat, amely a kamarákban és általában az új érdekképviseletekben nem a kari érdekek ön­célú ápolását, hanem igenis az egyetemes nem­\ ülése 1935 november 28-án, csütörtökön. zetpolitikai elvek könnyebb megvalósításának lehetőségét látja. Ez a fiatal orvosi kar jelent­kezik a közélet minden terhén : látni a folyóira­tok hasábjain, látni a gyűléseken, előadásokon, látni az orvostársadalom szervező akcióiban ezeket a fiatal orvosokat. Mindegyiket áthatja az a tudat, amely nélkül ma a nemzet építőtagja nem lehet senki; annak a felelősségnek a tu­data, amely mindenegyes egyént kötelességei ré­vén a nemzeti közösséghez fűz. Ezek a fiatal orvosok Egészségpolitikai Tár­saság címmel egy egyesületet létesítettek. En­nek az egyesületnek azokon a célkitűzésein kí­vül, amelyeket röviden vázoltam és amelyek között a legfőbb szerepet az átfogó magyar bio­politikai terv kidolgozása és megvalósítása játssza, e mellett azt a nagy jelentőségét is lá­tom, hogy ennek az Egészségpolitikai Társa­ságnak a keretein belül nemcsak orvosok van­nak. Ök elég liberálisak voltak önmagukkal szemben, hogy belátták és ezt tudatosan kifeje­zésre is juttatták, hogy végeredményben egészségpolitikai gondolatokkal nem kizárólag csak az orvosoknak kell foglalkozniuk. Ami­kor a társaság összetételét nézzük, amelyben mérnökök, publicisták, közigazgatási szakembe­rek, közgazdászok egyaránt résztvesznek, ak­kor megértjük, hogy ennek a társaságnak miért annyira szintetikus a programmja és miért öleli fel az egész magyar életet, nemcsak an­nak egy szűkebb szemszögből nézett orvos­politikai kihatásait. Ez a társaság s a benne tömörült orvosok és nem orvosok felvetették azt a kérdést, hogy nem volna-e helyes foglalkozni azzal a gondo­lattal, hogy egy orvosi állásnyilvántartó, köz­vetítő és elosztó szervezetet kell létesíteni a kamarával kapcsolatban, vagy a kamara nél­kül; továbbá, hogy a törvény alapján működő betegbiztosító ^ intézetek orvosi díjazása leg­kisebb mértékét az ezen intézetek és az orvosi kamara között megkötendő keretmegállapodás szabályozza és végül, hogy egy állami fel­ügyelet alatt működő, a kamarai tagokra egye­temesen kötelező nyugdíjbiztosító intézet léte­síttessék. Ezeket a gondolatokat felvetem, mint olyanokat, amelyeket a fiatal orvosgeneráció a magáénak ismeirt el és amelyekért küzdeni akar. Felvetem itt a törvényhozás házában azért, hogy a fiatal orvosgeneráció e törekvé­seinek nyoma legyen, hogy ha majd később, az orvosi rendi munka, az orvosi rend feladatai­nak és harci egységeinek kiépítése során el­jutunk ehhez a fázishoz^ és megvalósulnak ezek a gondolatok, bizonyítékai legyenek annak, hogy a, fiatal magyar orvosok az első pillanat­tól kezdve foglalkoztak ezzel a gondolattal és programmjuk egyik legfontosabb pontjának nyilvánították azt. Mélyen t. Ház! Az orvosi rendtartásról szóló törvényjavaslat speciális orvosi vonatko­zásait az orvos törvényhozó tagok kellően megvilágították. Ezek a hozzászólások azt mu­tatják, hogy ez a törvényjavaslat etekintetben is kifogástalan. Szeretnék ezzel kapcsolatban reflektálni azokra az egyre sűrűbben megnyi­latkozó állásfoglalásokra, amelyek a fogtech­nikusok kérdésével kapcsolatban a törvényja­vaslat hibájául rój ját fel ezt az intézkedést. Kétségtelen, hogy ez az intézkedés fájdalmas és anyagilag erősen érinti a fogtechnikusok táborát, azonban ugyanekkor méltóztassék arra gondolni, hogy 2400 diplomás fogorvos is mű­ködik s a fogorvosoknak hivatása elsősorban az, hogy mindazt, amit a fogtechnikusok a

Next

/
Thumbnails
Contents