Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.
Ülésnapok - 1935-66
276 Az országgyűlés képviselőházának 66. táblán arany betűikkel felvésve azoknak a férfiaknak nevei, akik annakidején megtagadták a törvénytelen kormány rendelkezéseit. A jelen időkben ilyen márványtábla — ilyen tisztviselőkarnál, amilyen ma az országban van, amely ma már elvesztette az önbizalmát és .hitét — bajosan fog mégegyeszer valamelyik vármegyehazára felkerülni. Elnök: Kérem a képviselő urat, hogy a magyar törvényhozás házában jobban beesülje meg a tisztviselői kart, mintsem, hogy ilyen megjegyzéseket tegyen. Soltész János: Az elnök úr nem értette meg szavaimat. Elnök: Megértettem! Soltész János: Én azt mondottam, hogy ez az elgerinctelenedés oda fog vezetni, hogy nem fog kitermelődni olyan ellenállóképes tisztviselői kar, mint amilyen a múltban volt. {Igaz! ügy van! a baloldalon.) Erre hoztam fel egy példát. En magam is tisztviselőember voltam es a legnagyobb megbecsüléssel viseltetem e kar iránt. Eszem ágában sem volt a legkisebb mértékben sem sérteni ... Elnök: Tessék folytatni! Soltész János: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Visszatérek oda, hogy amikor a B-listázások megkezdődtek és mindenki a kenyerét kezdte félteni, ez a kenyérfeltes az emberek véleményszabadságát és Önérzetét nagymértékben befolyásolta. Ha ma kimegyünk az életbe és beszélünk függő helyzetben lévő emberekkel, azt fogjuk tapasztalni, hogy valamennyien őszintén megnyilatkoznak négyszem közt és elmondják bajaikat, de ugyanezt nyíltan hangoztatni már nem merik. Ebből a szempontból tehát igenis súlyos hibának tartom azt, hogy ez a törvényjavaslat függőséget teremt, holott véleményem szerint az emberi szabadságjogok kiépítésére kell törekedni, mert csak szabadságban élő társadalomban virágzik egészséges szellem és csak ez j hozhat egy nemzet számára megújhodást és megváltást. Miután ez a törvényjavaslat nem szolgálja ezt a szellemet, a javaslatot nem fogalom el. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Béldi Béla képviselő urat illeti a szó. Béldi Béla: Mélyen t. Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslatnak látszólag tulajdonaképpen kettős jelentősége van. Legalábbis az eddigi felszólalások és a javaslatnak a sajtóban és r egyéb helyeken való méltatásai azt mutatják, hogy ezt a javaslatot elsősorban mint speciális orvosi problémát kezelik. E mellett a jelentősége mellett azonban véleményem szerint ennek a javaslatnak főjelentősége van abban, hogy egyik bástyája annak a társadalomszervezésnek, amely nem tekint speciális kari vagy rendi érdekeket, sőt ezeket az érdekeket, — mint például éppen az orvosi rend érdekeit is e kamara és eme rendtartás által^ — igyekszik beilleszteni a nemzeti közösségbe, a nemzeti élet organizmusának érdekeibe és így ennek a javaslatnak méltatása és bírálata elsősorban ebből a szemszögből látszik fontosnak. Valójában sem speciális orvosi érdek nincsen, sem speciális más érdek, legalábbis az érdekek oly megformulázásában, hogy ezek az érdekek más foglalkozások, hivatások vagy társadalmi rétegek és osztályok érdekeivel ellentétesek lehetnek, vagyis, hogy ebből a széppontból van szükség egy bizonyos érdekképviselei szervezkedésre, amely ezeket a speciális ülése 1935 november 28-án, csütörtökön. szempontokat a többi rend speciális szempontjaival szemben megvédelmezi. Én szeretném azt hinni, hogy ennek a törvényjavaslatnak alaptételét és lényegét éppen abban lehet megformulázni, hogy az orvosok ezzel a kamarával nem jogaiknak, hanem elsősorban a nemzet iránti kötelességeiknek szervezetét kapták meg és ennek a szervezetnek keretein belül fogják tudni fokozott mértékben megvalósítani annak a munkának áldásthozó eredményességét, amelyet eddig individuálisan, magukra hagyottan, sokszor a társadalom többi rétegével szemben kellett végezniök. ; T. Ház! Ha ennek a törvényjavaslatnak, amely az orvosok érdekképviseletének megalkotásáról szól, történelmi hátterét akarnám megrajzolni, akkor legelsősorban arra kell gondolnunk, hogy az orvosok érdekképviseleti mozgalma nem újkeletű, mint ahogy semmiféle érdekképviseleti mozgalom sem újkelelű. Mindegyiknek megvan és megvolt már a maga története a múltban, főleg azokban az időkben, amikor a társadalom és annak különböző osztályaira egyszerre csak úgy érezték, hogy magukra maradtak, hogy egyedül vannak és hogy éppen ezért erdekeik megszervezésére és érdekeiknek minden fórum előtt való képviseletére szükségük van. A régi érdekképviseleti törekvéseknek azonban egészen más motívumai, különösen egészen más szociális inoííyumai voltak, mint a jelenlegieknek. A régi érdekképviseleti törekvések, tehát például az orvosok kamarális törekvései is, egy védekező mozdulatból táplálkoztak, abból a mozdulatból, amely a társadalom minden egyes rétegét és osztályát átfogta akkor, amikor a liberalizmus a szabadság gondolatának megteremtésével, de az ehhez szükséges intézmények megteremtése nélkül a társadalmat dezorganizálta, amikor a liberalizmus az egyént ícUzabadí totta ugyan a kötöttségnek íejlődéstakadályozó béklyóiból, de nem teremtett az egyén számára olyan intézményeket, amelyekben az egyén ezzel a szabadságával élhetett volna. A liberalizmus mint feloldó erő jelentkezett a középkor megkötöttségével szemben, agy jelentkezett mint egy olyan erő, amely minden emberi értéket magánossá akar tenni, mint egy olyan erő, amely bizonyos szempontból, t. i. az egyéni erők felszabadítása szempontjából, óriási jelentőségű, de ugyanakkor bizonyos szempontból, t. i. a társadalmi organizáció szétbontásával egy új társadalmi organizáció megteremtése néiküí, súlyos veszteséget jelentett a társadalom számára a fejlődé* szempontjából. Természetes, hogy a régi érdekképviseleti törekvéseknek ebből a motívumból kellett kiin dulniok. Minden rend, minden foglalkozás, minden társadalmi osztály érezte azt, hogy a liberalizmus dezorganizáló hatásai következtében kénytelen a saját autonóm erőit megszervezni és saját autonómiájának sáncai mögé húzódni, hogy jogos vagy legalábbis éredekei szempontjából jogosnak vélt törekvéseit azokon belül megvalósíthassa. A régi érdekképviseleti törekvésekben a kari érdekeknek és jogoknak a közösséggel szemben való biztosítása volt a vezérlő motívum. Ez volt az orvosi és minden egyéb kamarális törekvések mélyén meghúzódó gondolat. (Mozgás. — Elnök csenget.) Bizonyos idő elteltével azonban éspedig olyan mértékben, amilyen mértékben áthatotta a társadalmat a közösségi szellem és az összetartozás gondolata, ezeket az érdekképviseleti törekvéseket is a közösségi, a szolidaritási gondolat hatotta át.
