Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-66

F 274 Az országgyűlés képviselőházának 66. ülése 1935 november 28-án, csütörtökön. — vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Választják őket!) A 8. § azt mondja, hogy a helyi bizottságok szervezésénél az ügyvezetők kijelölése a kamara elnökének személyes joga. Ez ismét az autonómia rovására megy. Miért ne választhatná meg az a helyi bizottság, amely 20 vagy 30 orvosból fog megalakulni, saját maga vezetőjét? Nem volna abban semmiféle sérelem, ha ez megtörténnék, hiszen végeredményben annyi kamarai élet csak kell annak az orvosnak, hogy néha-néha választhasson is. A 15. § ismét súlyos sérelmet tartalmaz, amelyet már több képviselőtársam is kifogásolt. Ez a szakasz ugyanis azt mondja, hogy nem lehet kamarai tisztviselőnek megválasztani azt, aki^ ellen fegyelmi eljárás van folyamatban. Az élet viszont azt mutatja, hogy nem minden fegyelmi végződik elítéléssel, elmarasztalással. (Rupert Rezső: Sőt! A legkevesebb!) Fegyelmit igen könnyen lehet indítani bárki ellen és megtörténhetik az, hogy talán éppen az ellen^ az ember ellen fognak majd fegyelmit indítani, aki egy nagyobb csoportnak a jelöltje lenne, és ezzel kilövik a jelöltségből, megfosztják attól a jogától, hogy megválasztható legyen. A 22. ^ ismét sérelmes, mert azt mondja, hogy nem lehet a kamarába felvenni azt az orvost, aki ellen büntető eljárás van folyamatban. Számtalanszor tapasztaltuk, hogy a királyi ügyész vádat emel, az illetőt odaállítják a bíróság elé és a vége egy felmentő ítélet. A legtöbbször így történik. Előfordulhat példánl az, hogy valaki kiesett a kamarából, mert tagdíjat nem fizetett és azután vissza akar kerülni, de mivel egy rosszindulatú konkurrens orvos feljelentést ad be ellene egy régi ügyből kifolyólag, fogják a szegény orvost, a bíróság elé vonszolják és a végén nem tud visszajutni a kamarába, egy vagy két esztendeig, ameddig elhúzódhatik az ügy. Ez olyan súlyos kari sérelme az orvosoknak, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A 41. § a fegyelmi vétségeket szabályozza. Soha az életben lazább megfogalmazást fegyelmi vétségekre még nem láttam. Voltam magam is köztisztviselő, ismerem a fegyelmi szabályzatok nagy részét és így tudom, hogy azokban mindenütt fel vannak sorolva azok az esetek, amelyek fegyelmi vétséget képezhetnek. Itt az áll, hogy pl. fegyelmi vétség az, ha az orvos hivatali kötelességét szándékosan vagy gondatlanságból súlyosan megszegi. A hivatali kötelesség olyan hatalmas átfogó gondolat, hogy abba e világon minden beletartozik, és minden 'belemagyarázható, ha tehát valakit vádolni akarnak, elegendő annyit mondani reá, hogy az illető a hivatali kötetlességét nem teljesítette kellőképpen. Ez a szakasz^ tehát szerin- I tem teljesen hiányos és sürgős korrekcióra szorul. A második fegyelmi vétség az, ha valaki életmódjával, vagy eljárásával az orvosi hivatást és az orvosi kar tekintélyét sérti. Ez a meghatározás ismét igen sok b elemagyarázásina adhat alkalmat. Ma a helyzet az, hogy az orvosi kar nagy mértékben elszegényedett, igen sokan talán a rendelőjükben alusznak, mert külön magánlakásuk nincs, esetleg talán ágyrajárók, vagy kis kocsmákban étkeznek, sőt lehet, hogy zsebből ebédelnek. (Rakovszky Tibor: Es nem köszönnek a főispánnak!) Mindez tényleg nem méltó az orvosi tekintélyhez, mert hiszen egy orvostól azt várná az ember, hogy a társadalom elitje legyen, szellemi képességeinél fogva emelkedett polcon álljon; de mit tehet róla, ha az élet könyörtelensége letaszítja őt a züllésbe, a nyomorba. Es most mégis ráolvashatja bárki: az ön életmódja nem méltó az orvosi tekintélyhez, ön ellen ezért fegyelmi eljárást fognak indítani. Ezt én súlyosan méltánytalannak tartom. A 42. § a fegyelmi büntetésekről szól és bennefoglaltatik az a rendelkezés, hogy a fegyelmi bíróság az orvost eltilthatja az orvosi gyakorlattól. Ez olyan szomorú visszafejlődése a mai jogrendszernek, amelyre alig találok szavakat. Eddig, ha egy orvos bűnt követett el, akkor bíróság elé állították, a bíróság megállapította a bűnösség fokát és ha úgy találta, hogy az orvos súlyosan vétkezett, kimondotta 'rá a hivatalvesztést: az illető orvos tovább nem praktizálhatott. Most, ha a fegyelmi bíróság fog ítélkezni ilyen rendkívül súlyos esetekben, orvosok fognak ítélkezni, akik az orvosi tudomány terén kiválóak lehetnek, a jogszolgáltatás terén azonban talán nem ütik meg a kellő mértéket, — igen könnyen hibázhatnak. (Surgóth Gyula: Ez így van! — Br. Berg Miksa: Akkor meg kell változtatni!) A 43. $ az elévülésről szól. Amikor annakidején a magyar judikaturát megalkották és felvették az elévülést, ragyogó jogászelmék indokolták meg, miért kell és miért szabad valamely bűncselekménynek elévülnie. A rablógyilkosságra, az emberölésre, a betörésre, mindenre megvan az elévülés, csak az orvosi társadalom az, amelyet nem szabad megmenteni az elévülés köny őrületé vei. Azt mondja a 43. § szakasz, hogy: »kivéve, ha«, ami azt jelenti, hogy egy orvosnak bármily régen elkövetett, elfelejtett, elévült vagy fel nem fedezett kisiklását, botlását bármikor elő lehet kaparni és ez alapon meg lehet fosztani utólagosan is, 10 vagy 20 év imulva az orvosi praxisától. (Surgóth Gyula: A bírói választásnál is reparálták már ezt a hibát, ezelőtt egy hónappal és behozták az elévülést!) En azt mondom, hogy az elévülést a Btk. részletesen szabályozza és jól meg is indokolják azt, hogy miért kell az egyes cselekményeknek elévülniük. (Surgóth Gyula: Ertem! Azt mondtam én is!) Az idő eltemet mindent, még a gúlákat is. A bűnöket is eltemeti az idő, s a társadalmat a húsz évvel ezelőtt elkövetett bűncselekmény már nem sérti. Az orvossal szemben miért nem alkalmazzák az elévülés lehetőségét? (Surgóth Gyula: Azt mondom én is, hogy itt is alkalmazni kellene az elévülési lehetőséget, úgy, amint a bírói javaslatba is belevették.) Akkor egy véleményen vagyunk. A legtöbb vita a Házban az 52. $-ról folyt, mely a büntetőrendelkezésekről szól. Ugyanis ez a szakasz az, amely súlyosan sérti a fogtechnikusok megélhetési lehetőségét. (Ügy van! jobb felől.) Igen jól tudjuk, hogy Magyarországon mindeddig több, mint ezer fogtechnikus dolgozott becsülettel és tisztességgel es ezek nem adtak semmi okot arra, hogy őket szomorú megsemmisülésbe taszítsa ez a törvényjavaslat. Az 57. § ugyan azt mondja, hogy ez a törvényjavaslat a vizsgázott fogászmesterekre nem vonatkozik, de vigyázzunk erre, mert ez az 57. § tulajdonképpen csak azt jelenti, hogy 1912-ben néhány fogászmester, aki annakiuejen iparigazolvánnyal rendelkezett, mehetett vizsgára; de hányan voltak akkor már ezen a pályán, akik kiképezték magukat, de távol voltak, katonák voltak, külföldön praktizáltak, vagy még nem fejezték be a praxisukat, de ke-