Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-65

Az országgyűlés képviselőházának 65. munkával. Ennek megszüntetése egyik legfontosabb és legelsőbb feladata lenne a kormánynak. A legnagyobb összeütközés a mai időkben kétségkívül két orvosi gondolat között van, a gyógyítóorvosi gondolat és a kollektív egészség védelem gondolata között. Bizonyos leküzdhetetlen ellentétek merülnek fel. Csodálatosképpen — és dicséret a kivételnek -- ez a régi és az új generációnak a különbsége is egyúttal. A prevenciós gondolat lényegében átalakít totta a fiatalabb orvosnemzedék egész gondolkozásmódját, de átalakította az orvos megélhetésének a lehetőségeit is. Hiába beszélünk olyan sokat a biztosító intézetek ellen, amikor az egész magyar társadalom elnyomorodottsága következtében töméntelen tiltakozás közepette állandóan haladunk előre a biztosító intézetek elterjedése felé. Az orvosképzés ehhez a szociális egészségvédelemhez még nem alkalmazkodott. A betegek gyógyításának célja természetesen örökké megmaradó cél, az individuális jó orvosok kiképzése szintén a legfontosabb feladat marad, de a kollektív egészségvédelem töméntelen sok olyan új feladatot ad az orvosok kiképzésében is, amelyekre a jövőben sokkal nagyoíbb gondot kell fordítani. Csodálatos módon 1935-ben mondotta Kovács Ferenc professzor, hogy a szociális higiénia és az egészségügyi statisztika kötelező tanítását az egyetemeken el kell rendelni, az orvosok rendi érdekében is, mert az orvosképzést társadalomtudományi és nemzetgazdasági alapokra kell helyezni. Ma ott tartunk, hogy a szociális higiéniának és iaz egészségügyi statisztikának a kötelező tanítását kell szorgalmazni. Ha ehhez a követeléshez hozzávesszük igen sok magyar orvosprofesszornak azt a kritikáját, hogy ia ragályos betegségeknek és tuberkulózisnak (kérdésében az orvoskiképzés ma még igen gyenge, akkor nyugodt lélekkel mondhatjuk, hogy az orvosi kamarának az egyetemi orvoskiképzés terén ia jövőben súlyos és nagyhorderejű feladatai lesznek. Általában szorgalmazni kell a fiatalabb orvosgeneráció elgondolásait, rokonszenvvel támogatni kell mindazokat a törekvéseket, amelyek ma a magyar higiénizmus s a magyar biopolitika nevében a fiatalabb orvosgenerációkat fűtik és viszik előre a maga útján. Az a munka, amelyet az Egészségpolitikai Társaság folytat, a jövőben egyik legizmosabb ágazata lehet az orvostudománynak. Ez egy új magyar szellemi mozgalom, amely a magyarság biológiai erőforrásainak vizsgálatával, feltárásával és az új erők kifejlesztésével foglalkozik. Végeredményben teljesen igazuk van ezeknek a fiataloknak, hogy ha mi a gyógyító munka mellett a mai csecsemőhalandóság 18%-os arányszámát le tudnánk nyomni a nyugati államok halálozási arányszámára, akkor évenként 25.000 lelket tudnánk megmenteni s ha a tüdőbajban elhaltak arányszámát a nyugati államok átlagszínvonalára le tudnánk szorítani, újabb 25.000 lelket tudunk megmenteni, ötvenezernyi tömeget lehetne évente megmenteni, ha a magyar közegészségügyet magasabb és jobb síkra lehetne emelni. Orvosi körökben sokat beszélnek az orvosi tekintély hanyatlásáról. Ennek a tekintélynek emelése csakis a funkciók, a kollektív orvosi kötelességek szociális teljesítése révén javulhat meg. Az Oti.-ba ma már 2300 orvos tartozik. Hogy beszélhetünk akkor tovább az indiűlése 1935 november 27-én szerdán. 249 viduális gyógyításnak lehetőségeiről? Azzal, hogy túlsókat beszélünk az individuális orvosi feladatokról, eltereljük a figyelmet a valóban fontos és legnagyobb feladatról, hogy ennek a kollektív új egészségügyi szolgálatnak minden területét átvizsgáljuk s tudománnyal és organizációval korszerű színvonalra emeljük. Az ifjú orvosok helyzete Magyarországon ma végtelen súlyos, és fel kell emeljük szavunkat itt az ország házában az ingyen-robot ellen. Tiszta lehetetlenség volna ipari munkással megtenni azt, amit a fiatal orvosgenerációval esztendőkön keresztül elkövetnek. A legnagyobb nyomorúság idején lehetetlenség ingyen dolgoztatni az embereket a kórházakban, klinikákon és rendelőintézetekben. Tessék a legminimálisabb összegeket megállapítani, de azt, aki már diplomát kapott a kezébe, e minimális Összeg kifizetése nélkül alkalmazni nem szabad, mert az ilyen alkalmazás erkölcsi ballaszt lehet mindazoknak az intézményeknek, amelyek ezt elkövetik. Valóságos feudalizmus alakult ki a különböző klinikákon és rendelőintézetekben s tulajdonképpen visszaélés, amikor ezeket ingyen dolgoztatják a tudomány művelődésének és a tudomány megszerzésének jelszavai alatt. E kérdés mellé társul természetesen az úgynevezett álláshalmozás. Teljesen igaz az a megállapítás, amely szocialista részen elhangzott, hogy olyan végtelenül kicsiny az orvosok egyes jövedelemé, hogy az 50—80 pengős állások mellett lehetetlenség állást nem halmozni. Van azonban egy réteg, amely sokkal magasabb fokon és sokkal hatalmasabb összegekben halmozza az állásokat és ennek megszüntetése nemcsak vagyoni, hanem erkölcsi szempontból is feltétlenül fontos, hogy a fiatalabb orvosnemzedék visszakapja hitét a maga hivatásában. Ügy látom, hogy az egyéni gyógyítás — legalább is az idősebb orvosoknál — még ma is anyagilag hasznos foglalkozás. Óriási szegénységben azok a fiatalabbak élnek, akik a szociálbigiénia fanatikus hívei, akik olyan új tudományra adták magukat, amelyben őket csak a köz támogathatná és csak a köz fizethetné meg. Nemzeti szempontból fontos hogy ezeknek életlehetőségeit megjavítsák. Lehetetlen állapot az, hogy olyan hatalmas intézmény, mint amilyen a Társadalombiztosító Intézet, szellemi kutatásokra, orvostudományi kutatásokra, magyar szociálhigiéniai munkásságra a maga hatalmas budgetje mellett semmiféle öszszeget nem tud áldozni és hogy a magyar higiénia gondolatának legjobb fiatal erői minden támasz nélkül maradnak. A törvényjavaslatban biztosított szociális intézmények között, amelyekről a kamara szervezetében szó van, természetesen első helyre kell kerülnie a nyugdíjintézeti kérdésnek. Nem tudjuk azonban ebben a pillanatban, hogy a nyugdíjintézet ügye hogyan fog megoldódni a jövőben, az azonban feltétlenül szükséges, hogy a magyar orvosi rend éppen a nyugdíjintézettel köttessék az orvosi kamarához a legerősebben. Igazi organikus összefüggés a magyar orvosi kar és a kamara rendszere között el sem képzelhető a nyugdíjintézet felállítása nélkül. A másik kérdés az állástalanok elhelyezésének kérdése. Az orvosi kamara keretén belül feltétlenül organizációt kell teremteni az állástalan orvosok elhelyezésére, már csak azért is, mert a jelenlegi törvényjavaslatban nem látom, hogy a teljesen állástalan f orvosok ho' gyan és mint jutnak ha a kamarába, ha a tag-