Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-64

Az országgyűlés képviselőházának 6^. ülése 1935 november 26-án, kedden. 237 tói vettek kurzusokat a Fogorvosi Szemle sze­rint. Ha tehát ezek a fogtechnikusok a ma­guk szakmáját 1935-ig annyira értették, hogy szakmájukból kurzusokat, tanfolyamokat ren­dezhettek orvosok számára, nem tudom, hogy 1935 májusa után micsoda sorsdöntő változá­sok álltak be, amelyek a fogtechnikusokat a további ilyen működésükre alkalmatlanokká, képtelenekké tették. Ugyancsak Eber Antal képviselőtársam idézte Tisza Istvánnak 1910-ben való meg­állapítását, amelyben kijelenti, hogy a nagy­közönség^ nagy része fogtechnikusokkal kezel­teti magát, azért, mert a technikai munkákban a fogtechnikusoknak nagyobb jártasságuk van, mint a fogorvosoknak. Ezek Tisza Istvánnak saját szavai. Ismétlem, nem tudom megérteni, hogy 1935-hen micsoda jelentős, különös válto­zások történtek, amelyek a nagyközönség bi­zalmát ettől a foglalkozási ágtól eltérítették volna. Tudnunk kell azt is, — nem lehet meg­cáfolni semmiféle ellenérvvel sem, — hogy a fogpótlás fontosságának a tudata végered­ményben a fogtechnikusok imunkájának a ré­vén ment át a köztudatba. A fogtechnikusok sok évtizedes munkájának az eredménye volt az, hogy közvéleményt sikerült teremteni a fogpótlás szükségessége mellett. Ezt nem ta­gadja senki. Azt hiszem, nem is jutott volna odáig a dolog, hogy ebben a törvényben egy elrejtett szakasszal ki akarnak végezni egy egész foglalkozási ágat, ha nem történj volna imieg az az érdekes eset, hogy a népjóléti mi­nisztériumi székbe, tehát annak a miniszté­riumnak az élére, amely a közegészségügy gaz­dája volt, a forradalom után egy konkurrens, egy fogorvos került, aki az egész ügyet a gaz­dasági érdekek torzító tükrén, nem is szem­üvegén keresztül nézte és aki ennek a torzí­tásnak, ennek a felfogásnak alapjait el is juttatta a megfelelő hivatalokba; s ezek most már automatikusan képviselik ezt az elvet, ezt a felfogást, ridegen, vakon elzárkózva azok elől az érvek elől, amelyek a másik foglalkozási ág igazát bizonyítják. Pedig az államnak egyetlen foglalkozási ág kérdéseit sincs joga egy kon­kurrensnek, egy szemben álló érdekeltségnek az érvein keresztül nézni. A fogorvosi érdekeltség mereven, a tudo­mányos megállapításokkal egyáltalán nem tö­rődve, követeli a stomatológiai elv érvényre­juttatását. Vájjon mit jelent ez ebben a kér­désben? Azt jelenti, hogy a fogorvosi érdekelt­ség, a fogtechnikusok elleni harcban latba veti a diplomás ember társadalmi súlyát, a diplo­más ember összeköttetéseit, ami ebben az állí­tólag osztálymentes társadalomban igen nagy szó, hiszen amikor valaki diplomájának vé­delme alatt megy a maga foglalkozását vagy hivatását megvédeni, annak már majdnem há­romnegyedrészben nyert ügye van. Ez a fog­orvosi érdekeltség, amely a diplomás ember társadalmi súlyát az összeköttetéseit ' f harcba veti s amely egy előkelő foglalkozási ág szín­vonaláról, ennek magaslatáról szinte jogot for­mál aMioz, hogy ennék a megfogyatkozott ke­nyérnek egész mennyiségét a maga számára követelje, a nagyközönség világos megtévesz­tésére összekeverte harci érvei során a fogá­szatot és a szájsebészeteti, a kettőt egyszerűen eggyékovácsolta és úgy állítja be, .mintha a fogászat és a szájsebészet azonos gyakorlat volnának, összekeverték tehát a fogpótlást és a tényleges istomatológiai tevékenységet. Ez az élet-halálharc, ez a rideg kenyérharc, amely ezt az összekeverést a dolgok megzavarására és — hogy egy modern szóval éljek — a prob­léma elködösítésére ilyenformán a nagyközön­ség elé vetítette, rendszerint nem folyt egye­nes eszközzel. A nagyközönség felé állandóan azt az ér­vet hangoztatták, hogy a fogtechnikus mun­kája nem felel meg a magasabb egészségügyi követelményeknek, ezek előtt tehát ©1 kell hallgatniuk a szociális ós a gazdasági érvek­nek. Ennek az érvnek azonban nemcsak a tu­dományos érvek mondanak ellent, hanem dön­tően ellene szól a most fennálló gyakorlati helyzet is. Meg kell ugyanis nézni, hogyan is áll most a kérdés? Vagy helyes a stomatoló­giai elv, vagy nem helyes. Ha helyes az az elv, hogy a fogtechnikusnak a szájban való dolgo­zása súlyos visszaélés a közegészségügy ellen, ha a fogtechnikusnak a szájban való dolgozása lehet gazdasági vagy szociális, de semmiesetre sem közegészségügyi érdek, akkor vétkes köny­nyelműség annak a néhány kedvezményezett­nek is megadni a lehetőséget, hogy a 'közegész­ségügy ártalmára legyen, akkor vétkes köny­nyelműség annak a néhány kedvezményezett­nek is megengedni a szájban való mintavételt, a kész tárgy elhelyezését és mindazokat a mun­kálatokat, amelyek elvégzésére ma ezek jogo­sítva vannak. Ha helyes az az elv, hogy a fogtechnikai műveleteket, a fogpótlás művészetét nem le­het hosszú gyakorlat útján sem megtanulni, hanem e művészetnek elengedhetetlen előfelté­tele az általános orvostudori oklevél és az erre következő egészen rövid átkéoző tan­folyam, akkor szerintem halálos bűn meg­hagyni jogaikban azokat, akik ezt imost csi­nálják, s megengedni, hogy ezek továbbra is felidézzék azokat k a veszélyeket, amelyektől állítólag meg akarja a törvény védeni a nagy­közönséget az újak gyakorlatának eltiltásával; akkor veszélyesnek és 'bűnnek tartom, hogy ezeket a régieket rászabadítják a közönségre, azoknak az indokoknak a mellőzésével, ame­lyekre hivatkozva^ most a többit ki akarják végezni. (Vitéz Árpád: Ez igaz! Epp ezért kell megbüntetni!) T. Képviselőház! Vagy valamennyit, vagy egyetlen egyet sem! Vagy nem^ helyes ez az elv — és szerintem az az igazság, hogy ez a stonnatológiai elv nem állja meg helyét, nem bírja el a szigorú tudományos megvilágítást — is akkor a mellett a néhány mellett, akinek megadták a jogot, nem lehet és nem szabad kizárni a többit sem, nem szabad kizárni az újakat sem, akiket ma elsőrangú fogtechniku­sok képeznek ki, fogtechnikusok, akikről a Fogorvosi Szemle állapította meg, — éppen az előbb mondottam, — hogy orvosok járnak hoz­zájuk átképző kurzusra, fogtechnikusok, akik hosszú évek gyakorlatával bebizonyították, hogy ennek a szakmának művészei és mesterei. De gondoljunk arra, tegyük fel azt, hogy a szájban való munka valóban egy alapos sto­matológust kíván, a száj tisztításához, a száj­nak e műtárgyak felvételére, alkalmassá téte­léhez valóban fogorvosi diploma, fogorvosi képzettség, stomatológus, szájsebész kell. Arra azonban nem gondol a Képviselőház, hogy egy ilyen fogpótlás, egy ilyen tárgy elkészítése nem örökkévaló, nem tart száz esztendeig, ha­nem néhány esztendő múlva bizonyos okok miatt, akár az öregedés, akár pedig más szenir pontok miatt — nem akarok a dolog szakmai részébe belemenni — változtatást, kicserélést 34*

Next

/
Thumbnails
Contents