Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-63

Az országgyűlés képviselőházának 63. ülése, 1985 november 22-én, pénteken. 203 lenteni. (Gseh-Szombathy László: Sajnos!) Dr. Clemenceau orvos, a franciák néhai nagy miniszterelnöke, szédítő karrierjét minden egyéni kiválósága ellenére csak Franciaországban futhatta meg, ahol a politikusnál nem jelentett hátrányt a múltban sem az, hogy orvos és ma sem jelent hátrányt. Mint orvos, különben nem szívesen vallom be, de igaz, hogy a társadalmi rendek rangsorában nagyon hátul állunk, nem ott, ahol tudományos képzettségünk folytán egészen méltán helyet foglalhatnánk. Nem kutatom az okokat, amelyek az orvosi társadalmat idejuttatták, bár fő okul mindjárt azt jelölhetném meg, hogy mindeddig: nem volt kamara. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Nem akarok az egyirányú panaszoknak sem hangot adni, de vallom, hogy az orvos a maga kiegyensúlyozott és kianalizált egyéniségéve] méltó arra, hogy a közéletben megfelelő helyet foglaljon el. Plató szerint az orvosok az állam született vezetői. Az orvos gondolatvilága a foglalkozásából adódik és egyéniségét embereknek jóléte és betegsége, szegénysége és gazdagsága. születése és elmúlása formálja harmonikus egésszé. Aki nap-nap mellett kínzó testi fájdalmakban vagy fájó lelki izgalmakban szenvedő embertársai között él, az lassankint csak az embert és a beteget látja s közben elfelejt minden egyebet, rangot, vagyont és minden egyéb korlátot, amelyet az állami elrendeződés ember és ember közé állított. Aki a gyógyulásnak sokszor csodálatos útjait figyeli és a gyógyítás eszközeit kutatja és aki ellesni próbálja a nagy természet csodatevő titkait, aki szüntelenül keresi az orvosságokat, amelyek el vannak rejtve fűben, fában, gyökerekben, a napnak és a nagy mindenségnek, a kozmosznak láthatatlan sugaraiban, természetes, hogy az az orvos, aki ilyen lelkivilágban él, az a saját anyagi érdekével nem törődik, sem külső megbeesültetésének formáival szemben nincsen érzékkel. Hiszen ma egy jó orvosnak, ha egyéb forrásokból nem rendelkezik vagyonnal, szegénységi fogadalmat kell tennie, amikor hivatását elkezdi, mert ma is igaz az, amit Brach Ferenc barsmegyei főorvos mondott a kamarai mozgalmak elején 60 esztendővel ezelőtt, hogy az üzérkedő hajlamok a magasztos orvosi hivatással összeférhetetlenek. Csoda-e, ha az ilyen orvosból hiányzik a szakszervezeti és kartelszellem? Hatvan félelem az orvostársadalomban a kamarával szemben, mint ahogy van, akkor ezt az orvosnak igénytelen szavaimmal előbb jellemzett egyénisége magyarázza. Hiszen a kamara gondolata nem újkeletű. Tegnap volt alkalmunk az előadó úr előadásában a történelmet a maga részletességében megismerni. Ha most én itt-ott történelemre hivatkozom, ezt csak azért teszem, hogy a tanulságokat vonjam le belőle. Azt mondotta az előadó úr, hogy száz-esztendős a magyar orvosi szervezkedés gondolata s hogy valamikor 1837-ben az Orvosegyesület megalakulásával indult az meg. Azután jöttek a 48-as forradalmi idők, jött az abszolutizmus kora, amikor semmiféle társadalmi élet az orvosok között sem volt, még azok a vándorgyűlések is elmaradtak, amelyekben azelőtt kiélte a maga közéletét; de az abszolutizmus ideje alatt megalakult egypár orvosi újság, amelyek azután megindították az orvosi szervezkedést. Igen érdekes, hogy milyen indokolással dolgoztak akkor az orvosi újságok. Az elsők, a Gyógyászat, meg az Orvosi Hetilap, azt követelik, hogy anyanyelvünkön művelhessük az orvosi foglalkozást és a rendi ügyeket ápolhassuk, azt mondván, hogy önálló orvosi rendünk legyen és azt demokratikus szellem lengje át. Amikor azután az orvosi kör megalakult 1874ben, akkor kiderült, hogy az orvosok a maguk ügyeinek intézésével szemben olyan nemtörődömséggel viseltetnek, annyi nembánomság jellemzi őket, hogy nem lehet semmiféle propagandával megnyerni őket arra, hogy saját egyesülésükkel törődjenek. Ez adta^azután az igazi eszmét ahhoz, hogy kényszertársulás útján, kamara szervezése útján szerveztessék az orvosi rend . De még egy indokot fel kell ma említenem. Nemcsak ez a nemtörődömség adta az eszmét, hanem egyes kartársak magaviselete, viselkedése is, amire nézve érdekes^ fegyelmi intézkedések vannak. Talán nem érdektelen, ha felhozok egy-két példát arra, hogy mi volt ez a rettenetes bűn akkoriban. Az egyik újság azt írja, hogy a Fővárosi Kereskedelmi Egylet 400 forintos állásra hirdetett pályázatot, de akadt orvos, aki ingyen kínálta fel szolgálatát. Kőbányán egy téglagyár évi 600 forintot fizetett az orvosának s akadt kóbor doktor, mint ahogy a »Gyógyászat« írja, aki fele árért kínálta fel szolgálatait, fuvart sem kért és ezáltal kartársát tényleg kiszorította állásából. A mai orvosok kollegialitására és praxisszerzésének ma divatos módjára majd beszédem későbbi folyamán leszek bátor példákat említeni. 1886-ban, amikor az »Orvosi Heti Szemle« megindult, három orvosi lap küzd a porondon és természetesen a kamara gondolatáért. Az »Orvosi Heti Szemle« indignálódva írja, hogy alig kerül felszínre Németországban egy eszme, annak egyenes útja hozzánk vezet. Az »Orvosi Heti Szemle« szerint téves az a megállapítás és hit, hogy az orvosi rend bajain a kamara tud tegíteni, ezt a balhitet szerinte csak a keserű csalódás fogja majd megingatni, (Propper Sándor: Keserű csalódás fogja követni az egész kamarai elgondolást!) de azután méla rezignáció val nyugszik bele, hogy mivel már nemcsak az orvosok, de a nagyközönség is annyira csüng a kamara eszméjén, már csak rövid idő kérdése az, hogy meglesz az orvosi kamara. Ezt írják 50 esztendővel ezelőtt, tehát azóta elég hosszú idő telt el, a rövid időből elég hosszú idő lett. (Propper Sándor: Ez a kilencedik javaslat!) Az orvosi rend válságának okait kutatva, ezelőtt 50 esztendővel az »Orvosi Heti Szemle« azt írja, hogy a legfőbb baj az, hogy sok az orvos. Méltóztassék elképzelni, 1887-ben NagyMagyarországon sok volt az orvos! Mit szóljunk akkor a mai helyzetben, ha már akkor erről panaszkodtak? Az »Orvosi Heti Szemle« szerint az orvosi kamara elsősorban fegyelmi hatóság lesz, amely tárgyalni fogja orvosok vádjait orvosok ellen. Itt egy igaz vád mellett lesz tíz hamis, tíz olyan, amely félreértésen alapszik és másik tíz, amely megnyugtatóan nem bizonyítható be. Másodsorban a kamara tárgyalni fogja a közönség vádjait orvosok ellen. Itt egy igaz vád mellett megint lesz egy sereg hamis, egy másik sereg, amely felbujtáson alapszik és egy harmadik sereg, amelyet a tudatlanság sugalmaz. így tehát a kamara a valódi bűnös megbüntetése mellett száz más ártatlant fog gyanúba keverni és zaklatni, arról nem is szólva, hogy maguk az ítéletek is igazságtalanságok elkövetésére nyújthatnak alkalmat, amelyek reparálása hosszadalmas, vagy sokszor lehetetlen lesz. 29*