Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-63

198 Az országgyűlés képviselőházának 63 kérdésekben a,z ügy. Ez még mindig nem bírói eljárás, hanem csak bűnvádi eljárás. A bírói eljárás ott kezdődik, amikor a vizsgálatot imár a vizsgálóbíró rendeli el. Nem tudom tehát először is, hogy a szakasz szerint hol kezdődik a bírói eljárás, de mindenesetre akárhol is kezdődjék, ha a szakasz azt a bírói eljárást érti is, amelyet csak alapos gyanú alapján lehet megindítani, akkor is ezeknek a vádaknak alig tíz százaléka az, amely azután később a bírói fórumok előtt megáll, amelyekben jogerős ítéletet hoznak. Hát lehetséges-e az, hogy amikor különösen az orvos van kitéve annak a veszélynek, hogy haragos emberek ellene mindenféle alaptalan feljelentéseket tesznek, akkor kéthárom esztendeig állhat bűnvádi eljárás alatt az az orvos, aki nem tudja a kenyerét másképpen megkeresni, hiszen az ő képzettsége egyoldalú, csak mint orvos tud megélni. Lehetséges-e az, hogy egy orvos, akinek családja, gyermekei vannak, azért, mert ellene egy csomó alaptalan feljelentés miatt bűnvádi eljárás folyik, két-három esztendeig nem vehető fel a kamarába, nem lehet tagja a kamarának, nem folytathat gyakorlatot, nem keresheti meg a mindennapi kenyerét? (Cseh-Szombathy László: Szomorú intézkedés!) T. Képviselőház! Inkább a második pont, a b) pont az, amely megfelel a célnak, s amely voltaképpen a,zt tartalmazza, amit az á) pontnak kellene tartalmaznia. Ennélfogva az a) pontot törölni 'kellene, mert elég a b) pont, amely megmondja, hogy az az orvos nem lehet az orvoskamarának a tagja,, aki jogerős büntetés hatálya alatt áll. De azután éppen ilyen felesleges, igazságtalan és a »ne bis de idem« elvébe ütközik az, hogy amikor a bíróság már végzett azzal az orvossal, amikor kiszabta rá a mellékbüntetése^ ket is, kiszabta rá a hivatalvesztést, vagy a gyakorlattól való eltiltást, akkor jön ez a, szakasz, rádupláz a büntetésre, nem elégszik meg a bírói ítélettel, hanem még azon felül öt és három évre nyújtja meg ezt az időt. Bocsánatot kérek, ez egyszerűen törvénybe iktatása a bíróság iránt való bizalmatlanságnak. Hiszen eszerint nem elég az SLZ ítélet, amelyet az az igazságos bíró hozott meg, aki számbavéve az eset körülményeit és a vádlott egyéniségét hozta meg az ítéletet és szabott ki a vádlottra mellékbüntetést, pl. kiiszabott rá hivatalvesztést annyi időre, amennyire azt elégségesnek és igazságosnak tartotta, mondom, most ez a, törvényjavaslat nem elégszik meg ezzel, hanem ráadásul egészen kegyetlenül megnyújtja a szenvedés idejét, karanténbe helyezi azt az orvost s ezzel természetesen végleg elpusztítja. Itt van még a 22. %-ból a c) pont, amely a Btk. 285. és 286. §-ainak esetéről intézkedik. Gyakorlatból mondhatom, de különösen orvosképviselőtársaim erősíthetik meg, hogy ilyen esetekben is nagyon sokszor kerül az orvos áltatlanul a bíróság elé és igen sokszor sajnálatos körülmények összejátszása, vagy rosszindulatú tanuk vallomása alapján jut el az elítéléshez. Mindegy, elítélték azt az orvost a 285. vagy 286. § alapján — magzatelhajtási esetekről van szó — elítélték ezelőtt 10, 15 vagy 25 évvel, régen letelt a büntetése, a büntetés hatálya, melynek alapján eltiltották az orvosi gyakorlatól és annak újra megengedését újabb vizsgálattól tették függővé — ami a büntető bíróságnak jogában áll — ezelőtt 10— 20 évvel újra levizsgázott, megint kihirdették az orvosi oklevelét, megint gyakorló orvos ülése, 1935 november 22-én, pénteken. immár évek óta, és most jön a rendtartás, amely állítólag az orvos érdekeit akarja előmozdítani, és ez a rendtartás örökre megfosztja a gyakorolhatás lehetőségétől. Bocsánatot kérek, ez olyan nagy emberi igazságtalanság, amelyet észre kell vennie a t. túloldalnak is. Itt érzem különösen azt a kétségbeejtő helyzetet, hogy itt állunk, becsületes, okos dolgokat mondunk, olyanokat, amelyekkel szemben nem lehet támadást elképzelni, és akkor itt tehetetlenül kell látnunk, hogy alighanem ezt a rendelkezést is megszavazza a t. többség. Most itt volna ebben a javaslatban, ami valami segítség volna, a 35. \, amely az inkompatibilitásról rendelkezik és ez a szakasz is annyira laza, annyira semmitmondó, hogy még ebben sem lehet semmiféle segítséget felfedezni, pedig csakugyan fontos volna már, különösen az orvosoknál az álláshalmozások megszüntetése. Emlékezünk a Steiger—Kazal esetre. Ilyen eset igen sok van, hogy a sok állásban levő elkinzott orvos, aki lohol egész nap, idegileg kifáradva, szórakozottan rendel és akkor ilyen tragikus, halálos vége van a rendelésnek, mint a Steiger—Kazal esetben is. (Tóth Pál: Nem szabad előfordulni egyetlenegyszer sem!) Nagyon jól tudom, hogy nem szabad előfordulni, de az emberi teherbírásnak is ki van mérve a határa és ha annak az orvosnak reggeltől estig futkosnia kell, meg lehet érteni, ha annak az orvosnak a tudása, ébrenléte csődöt mond. Hiszen nem képzelhető el különben, hogy egy orvos ilyen szörnyű műhibát kövessen el". De egyébként is, amikor itt arról panaszkodunk, hogy túlzsúfolt az orvosi kar, akkor bocsánatot kérek, minden helyre jut megfelelő ember, akkor tehát ne engedjük meg ait az igazságtalanságot a nemzet ellen, a társadalom ellen, azt a súlyos vétket, különösen a gyógyulásra szoruló emberiség elleni súlyos bűnt, hogy ilyen állásokkal túlhalmozott orvos kezébe jusson, hanem gondoskodni kell arról, hogy ezek az álláshalmozások végre megszűnjenek. Itt kapcsolódik be a kérdésbe a honvédorvosok ügye is. Bocsánatot kérek, itt megint nem tudom, mitől fél a javaslat, itt újra valami tabuhoz értünk, mert ha a honvédorvosokról van szó, ennek alárendelik az egész kar tekintélyét, az egész kar érdekeit és rögtön külön szabályozást hoznak. Lehetnek jeles, világhírű egyetemi tanáraink, nagyszerű felfedezések emberei, ezek mind-mind szürke számok, akik aláesnek a rendtartás szakaszainak, ellenben a honvédorvosok már nem. Nem tudom megérteni ezt a különbségtevést, mert hiszen ez a probléma már 1923-ban a mérnöki kamaránál is előfordult a katonai mérnökökre nézve. A katonai mérnököket illetőleg, akik magángyakorlatot is^ folytatnak, eszébe sem jutott az akkori kormányzatnak, de senkinek sem, a külön szabályozás, pedig hát a katonai mérnökök is katonák, ők is a katonai fegyelmi szabályzatok alá esnek, de amennyiben magángyakorlatot folytatnak, a mérnöki kamarai rendtartás hatálya alá esnek. Ennélfogva kell az, hogy ezek a katonai orvosok is tartozzanak csak szépen &

r magángyakorlat szempontjából a kamara bíráskodása alá. Ezzel kapcsolatban benyújtom a következő határozati javaslatot (olvassa): »Monja ki a Ház: A Ház utasítja a belügyminisztert olyan módosítások előterjesztésére, hogy minden orvos, aki a kamara tagja, kivétel nélkül a ka-