Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-63

Az országgyűlés képviselőházának 63. ülése 1935. évi november hó 22-én, pénteken, Kornis Gyula és vitéz Bobory György elnöklete alatt. Tárgyai : A közgazdasági és közlekedésügyi bizottság beterjesztette jelentését a m. kir. iparügyi miniszternek az országos villamosítás tájékoztató terve tárgyában benyújtott jelentéséről. — A bor előállításának, kezelésének és forgalmának szabályozásáról és a borhamisítás tüaímazásáról szóló törvényjavaslat harmadszori olvasása. — Az orvosi rendtartásról szóló törvényjavaslat. Hozzászóltak : Rupert Rezső, Tóth Pál, Propper Sándor. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen volt: vitéz Kozma Miklós. (Az i#és kezdődik í óra i perckor.) (Az elnöki széket vitéz Bobory György fog­lalja el.) Elnök: A t. Ház ülését megnyitom. .Az ülés jegyzőkönyvének vezetésére Ra­kovszky Tibor, a javaslatok mellett felszólalók jegyzésére Brandt Vilmos, a javaslatok ellen felszólalók jegyzésére pedig Veres Zoltán jegyző urat kérem fel. vitéz Martsekényi Imre képviselő úr, mint a közgazdasági és közlekedésügyi bizottság elő­adója kíván jelentést tenni. vitéz Martsekényi Imre előadó: T. Kép­viselőház! Van szerencsém beterjeszteni a köz­gazdasági és közlekedésügyi bizottság jelenté­sét a m. kir. iparügyi miniszternek »az orszá­gos villamosítás tájékoztató terve tárgyában« az országgyűléshez benyújtott jelentéséről v Ké­rem a jelentés kinyomatását, szétosztását és tárgyalásra való kitűzését. Elnök: A beadott jelentést a Ház kinyo­matja és tagjai között szétosztatja. Napirendre tűzése iránt később fogok a t. Háznak előter­jesztést tenni. Napirend szerint következik a bor előállí­tásának, kezelésének és forgalmának szabályo­zásáról szóló és a borhamisítás tüaímazásáról szóló törvényjavaslat harmadszori olvasása. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a tör­vényjavaslat szövegét felolvasni. Veress Zoltán jegyző (olvassa a törvényja­vaslat szövegét.) Elnök: Vitának helye nincs. Következik a h atare zathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a tör­vényjavaslatot harmadszori olvasásban is el­fogadni? (Igen!) A Ház a törvényjavaslatot harmadszori olvasásban is elfogadja s azt tár­gyalás és hozzájárulás céljából a Felsőháznak küldi meg. Napirend szerint következik az orvosi KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ IV. rendtartásról szóló törvényjavaslat (írom. 107, 115. sz.) folytatólagos tárgyalása. Szólásra kö­vetkezik Rupert Rezső képviselő úr, aki teg­napi ülésünkön beszédének elmondására ha­lasztást kért és kapott. ; Rupert Rezső képviselő urat illeti a szó. Rupert Rezső: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Ez a javaslat sem kenyér javaslat, hanem csak folytatása annak a törvényhozási, illetőleg kormány munkának, amely csupa megrendszabályozásokból all. Pedig a belügy­miniszter úrtól mást várnánk. A belügyminisz­ter úr mindannyiunk jóleső megelégedésére be­szélt a minap itt arról, hogy legnemesebb fel­adatának a népegészség és a népélelmezés ügyének felkarolását és előbbrevitelét tekinti. Én elhiszem, hogy igaz meggyőződéssel beszélt a belügyminiszter úr, csak sajnos, ez a javas­lat nem annak a kultusznak a szolgálata, amelyet az igen t. miniszter úr legnemesebb hivatásának tekint. Ismerem a nehézségeket, és ez talán menti a belügyminiszter urat, hogy miért nem tud más javaslattal jönni, miért nem tud olyan javaslattal jönni, amely sorrendben megelőzné ezt, nevezetesen az orvosok szociális helyze­tének megjavításáról szóló javaslattal. Hiszen ez lenne az előbbrevaló, ennek a javaslatnak ez lenne a priusza, mert csak a szociális hely­zetében megerősödött orvostársadalom bírná el , azokat a terheket, amelyeket ez a javaslat vál­laira tenni készül. Kellett volna — szerintem ugyanis égető kérdés, amiről szó van — javaslattal idejönni a mezőgazdasági munkások társadalombiztosí­tásáról. Ez megint nagy területet jelentene az orvosi kar számára, amellett, hogy erőteljesen szolgálná az ország általános szociálpolitikáját, a népegészségügyet, sőt a népélelmezés ügyét is. Talán jöhetett volna ide a t. belügyminisz­ter úr azzal is, hogy egészen megreformálja a mostani társadalombiztosítást, mert úgy, ahogyanaz ma van, nincsen jól. Látjuk, hogy az Öregségi biztosításnál a tartalékok emelked­nek, — félelmetesen emelkednek. 150 millió pen­gőre rúgnak ma — és nem tudnak velük mit csinálni. Elhasználják olyan idegen célokra, 28

Next

/
Thumbnails
Contents