Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.
Ülésnapok - 1935-62
Az országgyűlés képviselőházának 62. ü történjék afelől, hogy az orvosok, akik ott alkalmazva vannak, megfelelő módon tudják a maguk munkáját elvégezni, mert hiszen ezek a biztosítók akárhányszor lehetetlen feladatok elé állítják a vizsgálatot véigző orvosokat. Eövid, egy-két órára szabott munkaidő alatt a betegek olyan tömegét kell ellátniok, amire fizikailag képtelenek. Már most, hogy az orvos a maga munkáját mégis csak elvégezze, kénytelen a vizsgálatoknál csak a legszükségesebb vizsgálati eljárásokra szorítkozni, ami azután akárhányszor a beteg egészségének rovására történhetik csak meg, de azután kára vau ebből magának a (biztosító intézetnek is és gazdasági veszteség az intézményre, mert akárhányszor emiatt a vizsgálat miatt a betegség időtartama megnyúlik. Szükség volna ci T* I cl 9 hogy ezeknél a biztosító intézeteknél az orvos munkaképességét jobban kihasználják azáltal, hogy a vizsgálati időt meghosszabbítják. A vizsgálati idő meghoszszabbításával az orvos munkaképessége jobban ki lenne használható és ennek megfelelően viszont az orvosi munkadíjak is emelendők volnának* addig a fokig, ameddig azoknak az orvosoknak szerénly, de tisztességes megélhetést biztosítanak. Ilyen körülmények Jközött megszűnnének és megszüntetendők lennének a ma fennálló látszólagos álláshalmozások is és a fiatal orvosgeneráció számára itt is nyílnék ismét elhelyezkedési lehetőség. Szükségesnek tartanám azonban, mivel az orvosi kar túlnyomó többsége talál ma már megélhetést ezeknél a biztosító-intézeteknél, — hogy a törvényjavaslatban intézkedés lenne arra vonatkozólag, hogy a törvény alapján létesített betegbiztosító intézetek illetményszabályzatai, úgyszintén az ilyen intézetekkel kötött kollektív megállapodások az orvosi kamarával egyetértésben köttessenek meg, és ne 'történhessen meg az orvosi rend gazdasági érdekeinek teljes háttérbe szorítása. Enélkül az intézkedés nélkül a kamara tulaj donképen elveszti igazi jelentőségét, mert (hiszen az orvosok nagy többsége felett nem tudja gyakorolni azt a jogot, amelyet pedig gyakorolnia kellene, mert az orvostársadalom ^ túlnyomó töbsége kiesik a kamarák fennhatósága alól. Altalábanvéve nagyon fájlalom és hiányolom ebben a törvényjavaslatán azt, hogy ez nem azzal az elgondolással készült, hogy az orvosi kar minden egyes rétegének egyforma jogvédelmet nyújtson és biztosíthasson. Ezek az általam vázolt hiányos intézkedések is rámutatnak arra, hogy nem érvényesül a törvényjavaslatban kellően az az elv, amelynek érvényesülnie kellene, hogy az orvosi kamara elsősorban és minden körülmények között mégiscsak az orvosi kar érdekképviseleti rendszere kell hogy legyen. Mélyen t. Ház! Felvetem azt a gondolatot, nem volna-e a mai helyzetnél .-okkal jobbgazdaságosabb és szociálisabb is, ha a ma fennálló sok különféle biztosító-intézetet öszszevonnák? A biztosító-intézetek kérdése mellett nem mehetek el anélkül, hogy^ néhány szóval meg ne emlékezzem a betegpénztári orvosok adókérdéséről. Ezek az orvosok ugyanis ahelyett, hogy alkalmazotti kereseti adót fizetnének, általános kereseti adót fizetnek, sőt a múltban még külön forgalmi adóval is sújtották őket. A napokban került a kezembe egy újság, — nem tudom, mi igaz abból, amit írt — amely arról számol be, hogy most már a jövőben nem fognak forgalmi adót fizetni. lése, 1935 november 21-én, csütörtökön. 185 (Tóth Pál: Fixfizetés után!) Fixfizetés után, természetesen. Mindenesetre szükségét látnám azonban annak, hogy itt is az egyenlő elbánás elve érvényesüljön, hogy ugyanúgy fizessenek fixfizetésük után adót az orvosok is, mint a tisztviselők és ha már egyszer az államhatalomnak nem áll módjában ezeknek a rosszul dotált orvosoknak anyagi megélhetését elősegíteni, úgy, hogy fizetésüket emeltesse, akkor legalább az adók méltányos kivetésével iparkodjék ennek a pénztárorvosi karnak megélhetésén könnyíteni és annak boldogulását elősegíteni. Mélyen tisztelt Ház! A törvényjavaslat in-< dokolása szerint mind a kerületi, mind az országos kamara az önkormányzat elvén épül fel. Sajnos azonban, ez a megállapítás nem felel meg a való tényeknek, csak papíron van meg és a gyakorlatban nem érvényesül kellően. Nincsen ugyanis az orvosi kamarának egyetlenegy olyan fontosabb megmozdulása sem, amelybe ne volna beleszólása a belügyminiszter úrnak. A belügyminiszter a maga számára tartja fenn a jogot ahhoz, hogy a kamarák megválasztott elnökeit megerősítse és azok működésüket csak az ő beleegyezésével, a megerősítés után kezdhetik meg. De a maga számára tartja fenn a belügyminiszter a kamarai választási eljárás részletes szabályozását, a pénzbirság behajtásának szabályozását, a költségvetési zárszámadás összeálításának szabályait, a tagdíjak kivetésének, beszedésének, bej hajtásának és kezelésének módját szabályozó intézkedések megtételét, az országos orvosnyilvántartás vezetésére vonatkozó utasítások kiadását, sőt a szakorvosi cím megszerzésének és használatának szabályait is; mindezt a belügyminiszter fogja rendeletben megállapítani, anélkül, hogy ez utóbinál a szerzett jogok tiszteletben tartására intézkedés történnék. Ugyancsak a belügyminiszter jóváhagyása szükséges a jelentősebb határozatokhoz, a költségvetéshez, a zárszámadáshoz, az ügyrendhez, a díjazás legkisebb mértékére, a segélyalapra, a jóléti intézményre, valamint az orvosi gya; korlatra vonatkozó szabályokhoz, a fegyelmi eljárás szabályozásához, a tagok összességére pénzbeli megterhelést jelentő minden határozat végrehajtásához. Ezekben az intézkedésekben a legsúlyosabb ténynek azt látom, amely szerint a legtöbb helyen a kamarának mégcsak a véleményét sem kell a belügyminiszter úrnak kikérnie ahhoz, hogy a megfelelő rendelkezéseket megtegye. Amennyire természetesnek és szükségesnek látom azt, hogy a belügyminiszternek meglegyen az ellenőrző és beleszólási joga a kamara működésébe, éppen annyira az orvosi érdekek háttérbe való szorítását jelenti és az autonómia fogalmával merőben ellenkezik ez a túlzott beavatkozási lehetőség, amely végeredményben függő helyzetbe hozza az orvosi kart a mindenkori hormányhatalommal szemben. (Ügy van! Ügy van!) Hogy a kamara a maga feladatát elvégezhesse, szüksége van arra, hogy az összes orvosok a kamara fenhatósága alá kerüljenek. Ezért nagyon helyes a törvényjavaslatnak az az intézkedése, amely az orvosi gyakorlatnak folytatását a kamarai tagságtól teszi függővé. Amennyire helyes azonban a javaslatnak ez az intézkedése, ép annyira aggodalmat keltő a javaslatnak az a rendelkezése, amely lehetővé teszi azt, hogy az állam által alakított betegpénztárak orvosokat vehetnek fel anélkül, hogy azok megelőzőleg a kamara tagjai lettek volna és ilyen esetekben a kamarának az illető 26*