Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.
Ülésnapok - 1935-62
180 Az országgyűlés képviselőházának 62 ország; felvevőképességének felső határát s az utánpótlásnak a kiesésnél nagyobb mérve következtében az orvosi pálya túlzsúfoltságának veszedelme évről-évre nő. Magyarországon a gyakorlatra jogosított orvosok száma megközelíti a kilencezret, tehát átlagban ezer lakosra esik egy orvos; Budapest székesfővárosiban pedig — az orvosok számának az ország területén egyenetlen megoszlása következtében — körülbelül minden 259 lakosra esik egy orvos. (Propper Sándor: Hárommillióra pedig nem esik egy sem!) Az orvosi pálya túlzsúfoltsága természetesen kedvezőtlen jelenségeket von maga után. A törvényhozás és a kormányzat gondoskodnak ugyan arról, hogy az orvosok közérdekű munkásságának új területeket nyissanak meg és a megelőző egészségvédelemben: a társadalmi egészségügy különböző megnyilvánulásaiban, az anya-, csecsemő- és gyermekvédelemben, tüdőbeteg- és nemibeteggondozásban, munkahelyek és iskolák közegészségügyi főfelügyeletében számos orvos talál elismerésreméltó munkálkodásra lehetőséget; az állami és önkormányzati testületek anyagi eszközei azonban az egész világrészt végigszántó gazdasági válságban mindinkább korlátozottakká válnak és így sem a megelőző egészségügyi szolgálat további fejlesztésére, sem a betegek gyógyítására szolgáló intézmények gyarapítására nem gondolhatnak; ami ezen a téren történhetik, az korántsincs arányban az orvosok számának gyarapodásával. A törvényhozásnak és a kormányzatnak tehát számolnia kell azzal a ténnyel, hogy a gyakorlatra jogosított orvosok jelentékeny részéne munkaterületet nem biztosíthat; az állampolgárok túlnyomó többségének gazdasági helyzete azonban kizárja azt is, hogy ezek a szabadkereseti pályán működő orvosok társadalmi helyzetüknek megfelelő megélhetéséről a magánorvosi gyakorlat keretei között gondoskodhassanak. Ez a szomorú helyzet azután az orvosok közt a létért való harcnak olyan fokát fejlesztheti ki, amely nemcsak az egyes orvosok megélhetésére és az orvosi kar tekintélyére, hanem az ország közegészségügyére is aggályos, sot veszedelmes következményeket vonhat maga után. Egyes orvosok olyan magatartást tanúsíthatnak, amely az orvosi tekintélybe ütközik, olyan •működést fejthetnek ki, amely kartársaik megélhetését veszélyezteti, összeköttetéseik révén állásokat és jövedelmeket halmozhatnak akkor, amikor az orvosok egy része a megélhetés legsötétebb gondjaival küzd. Mindezeknek a büntetőjogszabályokba nem ütköző cselekvéseknek és magatartásoknak megszüntetésére ezidőszerint nincs mód» mert a hatóság velük szemben tehetetlen, az orvos pedig a szabadorvosi egyesülések joghatósága alól egyoldalú akaratelhatározással kivonhatja magát. (Propper Sándor: Majd a kamara!) A fentiekből könnyen megállapítható, hogy ,ez a helyzet veszedelmeket rejthet magában a közönségre, az egyes betegekre is: egyes orvosok az orvosi hivatás gyakorlásában olyan mulasztásokat követhetnek el és olyan üzelmekre vetemedhetnek, amelyek büntetőjogilag nem büntethetők ugyan, azonban a néperő és a közerkölcsök aláásására alkalmasak és egyes állampolgároknak helyrehozhatatlan károkat okozhatnak. Mindezzel szemben úgy az államhatalom, mint az orvosok magas erkölcsi színvonalon álló, nemes hagyományokat ápoló szinte kizárólagos többsége ma nem járhat el. Éppen az orvosi pálya túlzsúfoltságából és ülése, 1935 november 21-én, csütörtökön. a lakosság széles rétegeinek rossz anyagi helyzetéből következőleg, de a társadalombiztosítás körének , széles néprétegekre való elkerülhetetlen és szükségszerű kiterjesztése következteben is olyan jelenségek fordulnak elő, amelyek az orvosi hivatási érdekképviselet sürgős megvalósítását indokolják. A körülményeknek ilyetén állása tette szükségessé tehát a rendtartásról szóló törvényjavaslat elkészítését és már az előző országgyűlés elé terjesztését. A kormány ugyanis az orvosi kamarák szervezésére és az orvosi gyakorlat _ szabályozására vonatkozóan már folyó évi jan. hó 29-én is terjesztett egy javaslatot a törvényhozás ©lé, ímelyet a Képviselőház társadalompolitikai, pénzügyi és közigazgatási bizottsága beható tárgyalás után, folyó évi február hó 7-ik napján tartott együttes ülésében a képviselőháznak elfogadásra ajánlott. Ezzel a ténnyel azonban e törvényjavaslat alkotmányos tárgyalása megakadt, mert az országgyűlés időközben feloszlattatott. (Az elnöki széket vitéz Bobory György foglalja el.) A t. Ház előtt fekvő, szóbanlévő javaslat azonban nem azonos az ez év elején benyújtott javaslattal; a belügyminiszter úr ugyanis, a hivatali elődje által készített javaslatot — miként az indokolásból is megállapítható — az orvosérdekeltségeknek időközben előterjesztett újabb kívánságainak megfelelően átdolgozta, a most már újabb szövegezéssel ellátott javaslatot az érdekelt miniszter urakkal, valamint az érdekképviseletekkel újból letárgyalta, s a javaslat végleges szövegét csak a tárgyalások lefolytatása után készítette el az alkotmányos tárgyalásra. (Friedrich István: Szóval az orvosok is akarják!) Az évek óta készülő és számos szövegezésen átment javaslat tehát még az utolsó hetekben is beható megvitatás alatt állott s a tökéletességre törekvésnek szinte szélsőséges -mértéke garanciája annak, hogy a javaslat törvényerőre téve szert, ragyogó alkotásokban oly gazdag törvénytárunknak egyik ékessége lesz. Ha imár most e két javaslatot, a január bávában benyújtottat és a t. Ház előtt lévőt összehasonlítjuk, úgy a kettő között az alábbi különbségeket állapíthatjuk meg: 1. Az új javaslat szerint Budapesten egy kamara van, bár lehet több is, míg a régi javaslat szerint három kamara volt. Egyébként úgy az új, mint a régi javaslat szerint a kamarák számát, területét és székhelyét a belügyminiszter határozza meg. 2. Az új javaslat biztosítja a belügyminiszter részére azt a jogot, hogy a száznál kevesebb tagot számláló kamarát feloszlathassa. 3. Az új javaslat szerint^ a kamara tagja mindenki, aki orvosi képesítéshez kötött tevékenységet folytat; tagjai tehát a tiszviselő, -— valamint .honvédorvosok is, tekintet nélkül arra, hogy folytatnak-e magángyakorlatot avagy sem. A régi javaslat szerint a kamara tagjai kizárólag a magángyakorlatot folytató orvosok; a tisztviselő- és honvédorvosok tehát csak abban az esetben, ha magángyakorlatot is folytatnak. 4. Az új javaslat megengedi • a kerületi kamara közgyűlése helyett képviseleti közgyűlés szervezését akkor, ha a kamarai tagok száma az ezret meghaladja. (Minden húsz tag Titán kell egy képviselőt választani.) A régi
