Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.
Ülésnapok - 1935-60
116 Az országgyűlés képviselőházának 6 Szeretném hinni, hogy Schandl képviselőtársam nem olvasta el alaposan a büntetésekre vonatkozó rendelkezéseket, (Schandl Károly: A képviselő úr nem olvasta el a beszédemet!) mert akkor rájött volna igen t. képviselőtársam arra, hogy a tulajdonképpeni borhamisítás, borpancsolás már a 49. $-ban nyer elintézést s a kezelésre vonatkozó 50., 51. §-nál ez a szigorú büntetés igazán nem helytálló. Azt mondja igen tisztelt képviselőtársam, hogy nem olvastam jól a beszédjét. Én rögtön a »kékből« jegyeztem ki beszédének idevonatkozó részét, amelyben azt mondja, hogy ha mellőzzük az eljárást, akkor újból ajtót nyitunk a borpancsolásnak, — és itt megemlíti az Engel-féle borhamisítást — tehát könnyű volna a pénzbüntetést az árba belekalkulálni. (Schandl Károly: Én az elzárásbüntetésnek abszolút kizárását helytelenítettem!) Nagyon örülök, hogy méltóztatik szavait helyreigazítani. Ebben tudniillik egyek vagyunk, mert az elzárást kizárólag a 49. §-ban foglaltakra tartanám fenn, azoknak a borpancsolóknak a három havi elzárását, akik valóban megérdemlik. Nem méltóztatott azonban egy szót sem szólani az 50. és 51. §-ban foglaltakból és erre leszek bátor majd kitérni. A vendéglős és szállodásipar ama remek teljesítménye után, amelyet a legutóbbi években produkált, valóban nem szorul védelemre. Nagyon jól tudjuk, hogy a vendéglős- és szállodásipar az utóbbi esztendőben milyen sok külföldi valutát hozott be, tehát felette nagy megbecsülést érdemel. Hogy milyen iparág ez külföldön az idegenforgalom szempontjából, erre nézve hivatkozom a legutóbbi angol kimutatásra, amely szerint a vendéglősipar a múlt évben 24 millió font sterlinget produkált. Nem érdemli meg ez a vendéglosipar a kritikát, legalábbis nem ilyen mértékben, hogy abból arra lehetne következtetni, hogy túldrágán adná az olcsón összevásárolt borokat vagy pedig borpancsolást végezne. Eléggé szomorú, hogy ez a nagyon érdemes iparág a legutóbbi budapesti törvényhatósági választásokon teljesen kibukott a budapesti parlamentből, ahol pedig tizenegy képviselője volt a múlt ciklusban. A legutóbbi évek forgalmát 800 vendéglő után számítva ezeknek forgalma 1927-től 1933-ig 77-5%-kai csökkent. Vizsgálva pedig az 1925. évi kereseteket, ezt a vendéglősiparra átszámítva azt tapasztaljuk, hogy a vendéglősiparnak 3538 önálló iparűzője volt, 8200-on felüli segédszemélyzettel, az eltartottakból pedig 11.030 főt mondhatott a magáénak, úgyhogy a vendéglősiparból körülbelül 23.000 ember élt meg Budapesten. Ha ezt összehasonlítani méltóztatnak a bécsi vendéglősiparral, tehát ha szembeállítjuk a budapesti vendéglősiparban foglalkoztatottak 7-7%-át a bécsi idevonatkozó 6-8%-kai, akkor valóban megállapíthatjuk, hogy a vendéglősipar különös méltánylást, elbánást és figyelmet érdemel minden vonalon. A székesfőváros hálátlanságát reparáljuk itt azzal, ihogy a vendéglősiparral szemben a legnagyobb nobilitás álláspontjára 'helyezkedjünk és legalább is tartózkodjunk olyan szigorú kritikáktól, amilyeneknek t. képviselőtársam hangot adott. Ez a főváros 13 millió pengőnyi fogyasztási adójának 54%-át, tehát 7 millió pengőt kap a vendégősipartól, továbbá a húsfogyasztásnak 20%-át, tehát 1 millió pengőt, a forgalmi adóból mésfél millió pengőt, a kímérési illetékből 1,200.000 pengőt, egyéb címeken ' f . ülése 1935 november 19-én, kedden. pedig 1,460.000 pengőt, tehát a főváros 12,331.000 pengőt vesz be ezen a módon a vendéglősipartól. Ezek valóban olyan számok amelyek azt bizonyítják, hogy a legnagyobb tápintatra vagyunk kötelesek a vendéglős iparosokkal szemben, nem is említve azt a nagyszerű produkciót, azt a nagyszerű kiviteli anyagot, amely vendéglősökben, szakácsokban, pincérekben nyilvánul meg. T. Képviselőház, ezekből a szempontokból vizsgálva a javaslatot, bátor vagyok az igen t. földmívelésügyi kormány figyelmét felhívni a fölöttébb sérelmes 7. §-ra. A 7. § a termelő vagy a kereskedő miatt végsőfokon csak az italmérő felelősségét állapítja meg és az 51 §-ban 15 napi elzárással bünteti, amennyiben nem képes az eladó kimutatni, ihogy a kimért italt besűrített musttal vagy szárított szőlővel, illetőleg^borpárlattal javítja. Nagyon kérem az igen t. államtitkár urat, hogy a rendelkező részben, a kiadandó utasításban méltóztassék erre különös figyelmet fordítani, hiszen megvan ennek a módja, nevezetesen az, hogy az átadó legyen köteles az ügyletkötés előtt kétséget kizáró módon bizonyítani vagy pedig közölni a 7. §-ban foglalt borminőségeket. Különösen a tömegtermelőknél nagyon, súLyosan esik latba a 11. § rendelkezése, amely azt mondja, hogy a 9 fokon aluli borok közfogyasztásra nem 1 adhatók el. Én tömegbortermelő vidéknek vagyok a képviselője, ahol a 9 fokot ritkán érik el. Házasításra fölöttébb jóminőségű borok ezek és igen nagy érdekeket és nagy rétegeket érint a 11. §-nak ez a korlátozása. Mindig hivatkozom a büntetésekre is, mert felszólalásomnak az a gerince, hogy milyen szigorúak a vonatkozó rendelkezések. Itt az 51-ik § 3. pontja újból 15 napi elzárással bünteti azt az italmérőt, aki a származási igazolványt felmutatni nem tudja. Vájjon nem volna-e ez a szakasz ismét praktikusan megoldható akként, hogy az eladó a borról a községi elöljáróság vagy a hegyközség által hitelesített származási igazolványt tartozik adni. Miért büntessük azt a forgalombahozót, azt a vendéglőst olyan cselekedetekért, amelyekért talán nem is felelhet vagy semmi köze hozzá. •-4. * U ' ^ ban talál J uk ennek további hibáDat. A 14. § a borok házasításáról és jogszerű elnevezéséről intézkedik és az 51. § szerint egy hóig, vagy pedig 15 napig terjedő elzárással bünteti, ha eltérő nevet használ a kimérés alkalmával az italmérő. Nagyon természetes. hogy helyes elv, ha a fajtának a meghatározását, ha a fajtának a nevét a termelő tudja igazolni, ha a termelő tudná a vásárló rendelkezésére bocsátani, hogy milyen módon, milyen néven hozhatja forgalomba borát. Ezek a hiányos rendelkezések egymást követik. Sérelmes a termelőkre a 17. §-nak az a rendelkezése, amelyben a bor romlatlan seprőjéből való bor sajtolását másodkézben, tehát a kereskedőnek vagy az italmérőnek megtiltja. Ennek az lesz a konzekvenciája, hogy nem mernek majd mustot sem kimérni, mert annak a seprője is kárba fog menni. En úgy érzem, hogy ezt a 17. §-t egyszerűen a »saját termésű« szónak kihagyásával lehetne nem tágabban értelmezni, hanem a vevőknek, tehát a kereskedőknek és az italmérőknek is módot nyújtanánk ezzel, hogy seprőjüket kisajtolhassák. (Darányi Kálmán földmívelésügyi miniszter: Módosítani fogjuk!) Nagyon hálásan veszem tudomásul, annál is inkább, mert éppen a kereskedő van abban a helyzetben, hogy a bort
