Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.
Ülésnapok - 1935-56
2 Az országgyűlés képviselőházának 56. elé, nem tartja időszerűnek a bor előállítására es torgalombahozatalára vonatkozó újabb szabályozást sem. Erre az észrevételre a választ maga a miniszterelnök úr adta meg itt a Házban, amikor bejelentette, hogy a hegyközség kérdésének rendezéséről szóló törvényjavaslat készen van s hogy a közeljövőben ugyancsak a Ház elé fog kerülni. A szesztermelés problémája, amely nem kizárólag bortermelési kérdés, hanem igen komplikált, egyéb gazdasági kérdésekkel szoros kapcsolatban álló kérdés, ugyancsak előkészítés alatt áll s a pénzügyminisztériumban és a földmívelésügyi minisztériumban igenis beható komoly tárgyalások folynak e probléma mikénti végleges rendezés céljából. Ha feltesszük is, hogy időbelileg haladék állhat elő egyik vagy másik törvényjavaslat beterjesztését és letárgyalását illetőleg, még akkor is örömmel kell üdvözölnünk egy olyan törvényjavaslatot, amely minden pártállású képviselő részéről egyértelműen elismerten a jelenlegi állapotokon lényegesen javít. Most nagyon divatban van pro és kontra vitatkozni afelett, hogy irányított gazdálkodásra, irányított termelésre szükség van-e vagy sem % mit értünk ez alatt és ha irányítólag belenyúl az államhatalom egy mezőgazdasági termelési ág működésébe, ennek az irányításnak milyen mérvig kell mennie? Ha ezt a problémát, amelyet ma igen széles körben szoktak megvitatni, vizsgáljuk a bor előállításával kapcsolatosan, akkor meg kell állapítanunk, hogy talán sehol sem indokolt annyira az irányított termelés és ezzel kapcsolatosan az irányított értékesítés, mint éppen a bortermelésnél. (Farkas István: Magasabb napszámot adjanak, mert a bor nagyon drága!) Hogy ez így van, arra legdöntőbb bizonyítékok azok a törvényes rendelkezések, amelyekkel minden egyes állam, ahol bortermelés van a világon, szabályozta a bor előállítását, a borhamisítás kérdését és a bor mikénti értékesítésének kérdését is. Az, hogy elsősorban egy ilyen cikknél kellett az államhatalomnak belenyúlnia a szabad, minden korlátozásnélküli termelés és értékesítés kérdésébe, ennek a cikknek minőségéből, természetéből folyik, mert sokféle minőségű bor állítható elő. Éppen ez a sokféle minőség és a hamisítások széles lehetősége szükségszerűen előírja, kötelezővé teszi az államhatalomnak, hogy igenis megvédje a tisztességes termelőt és a tisztességes kereskedőt a különböző viszszaélések elől és a tág lelkiismeretű termelők vagy kereskedők üzelmeivel szemben megvédje a fogyasztót is, mert ezek a termelők vagy kereskedők az adott helyzetet kihasználva igyekeznek a fogyasztóközönséget megkárosítani. Már a régi bortörvények is tilalmazták a borhamisítást és különleges Rendszabályokat léptettek életbe. Itt például csak megemlítem a tokajhegyaljai borvidéknek zárt területté való nyilvánítását; ezek a rendelkezések valamennyien elsősorban azt célozták, hogy a borhamisítást és az egészségtelen bor előállítását lehetőleg megakadályozzák. A másik ok, amiért megint irányított gazdálkodásra van szükség a bornál, az, hogy a különböző esztendőkben nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is óriási eltérések vannak a termésben. Ez megint indokolttá, szükségessé teszi, hogy a kormányhatalom igyekezzék rendszabályokat hozni az ellen, hogy a túlbőséges termés katasztrofális árzuülése 1935 november 12-én, kedden. hanásokat ne idézzen elő, mint ahogy éppen a közelmúlt esztendőkben láttuk, amikor az ország egész bortermelő érdekeltsége hangos volt a panasztól és a jajtól, olyan mélyre zuhantak a borárak. Méltóztassék megengedni, hogy a bortermelés problémájának rendkívül súlyos voltát és különösen a magyar termelés speciálisan súlyos voltát néhány számmal illusztráljam. Ezek az adatok közismertek. Azt mutatják, hogy míg nálunk a régi, úgynevezett történelmi hegyi szőlőterületek csak 137.000 katasztrális holdat tesznek ki s amíg 201.000 katasztrális holdat tesz ki a homoki síkterület, tehát olyan területek, amelyek más mezőgazdasági művelésre nem igen alkalmasak, illetőleg a szőlőművelésre a legalkalmasabbak, addig van még a statisztika szerint 32.000 katasztrális hold síkterületű olyan kötött talaj is, amely sokkal alkalmasabb lenne gabonatermesztésre vagy más mezőgazdasági művelésre és csak a konjunkturális, időkben telepítették be szőlővel. Ezt a három tételt összeadva, Magyarországon tehát összesen 370.000 katasztrális holdat tesz ki az összes szőlőterület és — ezt külön alá kell húznom — ennek 88%-a van olyan kisemberek kezében, akiknek szőlőterülete 5 katasztrális holdon alul van, akik tehát kifejezetten kistermelők a, szőlőtermelés területén. Ha azt kell néznem, vizsgálnom, hogy mi az országban elhelyezhető bor, mennyi az ország belső fogyasztása, — természetesen a fogyasztás az árak csökkenéséhez képest emelkedik, az árak emelkedésével csökken, hiszen ez természetes folyamata szokott lenni a fogyasztás és az ár egymás közötti viszonyának — akikor azt tapasztalom, hogy 2—2% millió hektoliter az, amire mint belső fogyasztásra számíthatunk. Ha tehát a, mi szőlőink ebből többet termelnek, aminthogy rendes karban levő szőlőterületen feltétlenül többet kell termelni, mert legalább 15—20 hektoliteres átlaggal kell számolni azokra a szőlőkre nézve, amelyeket rendesen művelnek, amelyeken okszerűen gazdálkodnak, akkor azt kell konstatálnom, hogy egy normális esztendőben itt Magyarországon a bortermelési kvantumból 4, sőt 5 millió hektoliter is meg fog maradni és ez tényleg így is van. Azokban az elmúlt esztendőkben, amikor a borárak katasztro; fálisan zuhantak és amikor minden mérvadó tényező és a földmívelésügyi minisztériumnak azok az urai, akik elsősorban a borkérdéssel foglalkoztak, azon törték a fejüket, hogy miként lehet ezt a felesleget abszorbeálni, akkor azt látták, hogy ez korántsem olyan könnyű feladat. Petro t. képviselőtársam úgy állította be, hogy a szeszkérdés rendezésével megoldható a probléma, vagyis azon óhaj teljesítésével, amely már egy régebbi óhaja a borérdekeltségnek, hegy az úgynevezett élvezeti szeszfogyasztás céljaira borból készült borpárlat, szesz használtassék fel. Ez azonban egyedül maga nem képes megoldani a kérdést^ mert nézzük meg az élvezeti szesznek fogyasztási adatait. Azt látjuk, hogy voltak esztendők, amikor az élvezeti szesz évi fogyasztása 70—80 ezer hektolitert tett ki, abszolút szeszre számítva, azonban éppen azokban az esztendőkben, amikor a, borárak a bortúlprodukció, a nagy termés következtében erősen leestek, természetes, hogy a fogyasztás a szeszfogyasztás rovására a borfogyasztás emelkedésében jutott kifejezésre. Jelenleg is lényegesen kisebbek az élvezeti célokra felhasznált szesz fogyasztási adatai, mint voltak az