Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-34

68 Az országgyűlés képviselőházának által kenyeret tudjon keresni magának és családjának. A munkanélkülisegély arra jó, hogy a munkanélküliség ne demoralizálja a munkást teljesen; arra jó, hogy a víz felett tartsa. Es jó még valamire, amire az urak eddig, különösen a túloldalról, talán keveset gondoltak. Magyarország társadalmi rétegeződésében jelentős részt alkotnak az apró kiskereskedők. Rengeteg ilyen apró egzisztencia van minden városban és faluban. Ezek az apró egzisztenciák, a kis szatócsok, hentesek, mészárosok, zöldségkereskedők is áldozatai annak, hogy Magyarországon nem adnak munkanélkülisegélyt. Miért? Egész esztendőben ezeknél vásárol a munkás, a legtöbbször hitelbe. Úgyszólván egész keresetét ezeknél hagyja, mert keresetének ma közel 80%-a, sajnos, élelmiszerekre megy. Ami ezenfelül marad, az lakásra kell. Ruhára, kultúrára úgyszólván semmi nem marad. Már most ezek a szerencsétlen kisegzisztenciák adnak kölcsönt a munkásnak, amikor az munkanélkülivé válik. Mert mit csináljanak? Egész évben ott vásárolt! A munkásokkal sorvad el tehát a vidéki kiskereskedő, a hentes és a többi iparos, úgyhogy teljesen pusztulásnak indult ez az egyébként igen értékes társadalmi réteg. Angliában, amely kereskedelmi ország, hamar felismerték ezt a bajt. Anglia ma munkanélkülisegéllyel tartja a víz felett munkanélküli munkásait, nemcsak azért, mert nem akarja, mert nem tűri, hogy a munkásosztály teljesen elsorvadjon, elpusztuljon, hogy a munkás anyagilag és erkölcsileg elzüljék, hanem azért is, hogy ne pusztuljanak el azok a társadalmi rétegek, amelyek a munkások keresete után élnek, amelyek a munkások kiszolgálásával foglalkoznak; hogy ezek el ne proletarizálódjanaik. Nálunk azonban sem az államnak, sem a városoknak nincs semmiféle érzéke e társadalmi rétegek iránt, mint ahogy semmi érzéke sincs aziránt sem, hogy a munkásokkal mi történjék, azokat vigye el az ördög! Munkanélkülisegélyt tehát nálunk nem adnak. Azt méltóztatik egyik-másik oldalról ajánlani, hogy adjanak ínségmunkát. Egy interpellációmban már rámutattam arra, micsoda visszaélés történik Magyarországon az ínségmunkákkal. Nemrégen Debrecenben jártam. Mondhatom, gyönyörű strandfürdőt láttam ott, amely Európában akárhol feltűnést keltene. A bádeni, a yöslaui nincs olyan szép, mint ez. De ezt a szép fürdőhelyet is ínségmunkásokkal készíttették, garason munkabérek mellett, amelyek úgyszólván a munkás puszta létét sem biztosították. Hasznothajtó befektetése ez a városnak, nagyszerű jövedelme van belőle, a munkásoknak mégis olyan munkabéreket fizetett, amelyekből kenyérrel sem tudtak jóllakni. Az inségmunkának ez a rendszere azonban nemcsak itt volt. Csongrádon városházát építettek inségmunkával,, más városokban vágóhidat, kultúrházat építettek,, csupa hasznot hajtó befektetést és fizettek a munkásoknak olyan munkabért, amelyből, mint mondottam, azok megélni nem tudtak. Az eredmény az volt hogy a munkabérek leszálltak az egész vonalon, a munkásság tömegei vásárlóképtelenekké váltak és ma nemcsak a munkások, hanem az egész tisztes polgári társadalom is fellázad, mondván: micsoda dolog kormány nemcsak a munkásokat hagyja magára,, hanem eltűri, hogy a polgári rétegek is proletarializálódjanak! Annak a politikának, amely Magyarországon gazdasági és politikai téren $U. ülése 1935 június 17-én, hétfőn. 15 év óta folyik, nem lelhet más eredménye, mint az egész társadalom elnyomorodása. T. Ház! Azt mondja Váry Albert igen t. képviselőtársam és valószínűnek tartom, hogy a pénzügyminiszter úr is ezt fogja mondani, hogy hiszen mi szeretnénk nagyobb kölcsönt is felvenni, szeretnénk sokkal több pénzt beleszivattyúzni Magyarország gazdasági életébe. Szeretnénk mi fellendíteni az ipart és a kereskedelmet hatalmas beruházási programmal, de sajnos, nincs rá pénz» nincs rá fedezet és nem telik. Engedelmet kérek, azt már megállapítottuk, hogy szegények vagyunk, megállapítottuk azt is, hogy ahol nincs pénz, ott nincs tudomány. Ennélfogva pénzügyi tudomány tekintetében bizony nagyon gyengén állunk. Mégis, ha megnézem a költségvetést, akkor azt kell mondanom, hogy bizony, ennek a kormánynak teliének közmunkákra, ennek a kormánynak sok mindenre teliének, csak a pénzügyminiszter úrnak kellő bátorsággal kellene nekimenniie a dolgoknak és kissé reformálni kellene a költségvetést. Azt hiszem, nem vétek a reformszellem ellen, ha erre a reformra nézve egy pár tiszteletteljes javaslatot teszek. (Halljuk! Halljuk! a baloldaton.) Szegények vagyunk, nem telik közmunkákra több, mint 15 millió pengő. Olyan kevés ez, mint egy forró téglára egy csepp víz. De minden szegénységünk mellett az informatív sajtószolgálatra ki tudunk adni 950.000 pengőt. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon és a szélsőbaloldalon.) Méltóztassék kiszámítani, hány kilométer utat lehetne csinálni ebből a 950.000 pengőből. Nem gondolok én itt beton- és topekautakra, csak a bekötő utakra, amelyek lehetővé^ teszik, hogy megközelítsük a falut az országú takr ól, vagy a megyei utakról. Az e célra felvett összeg 250.000 pengővel több,, mint az elmúlt esztendőben volt. Azután fölemeltük a rendelkezési alapot 300.000 pengőről 470.000 pengőre. Ennek a szegény országnak telik 470.000^ pengő a rendelkezési alapra., Engedelmet kérek, egész tucat parancsnokságot tudnék felsorolni, ahol igen magasrangú urak ülnek benn és teljesítenek szolgálatot. Ezek a magasrangú parancsnokságok teljesen fe^slegesek, mert azt a munkát, amelyet ezek az érdemes urak végeznek, egy jól kiképzett őrmester is meg tudná csinálni, csak sokkal kevesebb pénzért* mint ezek az urak. Ha tehát szegények vagyunk, akkor méltóztassanak elsősorban ott takarékoskodni, ahol lehet, a felesleges hivatalok lefaragásával, a felesleges kiadások megtakarításával, főképpen az olyan hivataloknál, amint ahogyan ezt a honvédelmi tárca költségvetésének tárgyalásánál már voltam bátor elmondani, amelyek csak a kariatidok szerepét játsszák. Belül üresek, kifelé azonban úgylátszik, mintha az egész épületet tartanák, pedig nem tartanak semmit. Az ilyen gipsz-kariatidokat az állam épületéről le kell faragni, semmi értékük nincs és sokkal okosabban tennék, ha azt a pénzt, amit ezekre költenek, vízi építésekre és útépítésekre költenék. Nincs pénzünk: ezt hangoztatja mollban és tremolóban minden miniszterelnök, közben pedig azt látjuk, hogy külügyi képviseletünk 9,800.000 pengőbe kerül, s ebből csak a külföldi szolgálat személyi járandósága 4 millió pengő. Ma a repülőgépek korszakában, a rádió és telefon hallatlan fejlődésének a korszakában egészen más jelentőségük van a követségeknek, mint valamikor, amíg még delizsánsszal mer 1 tek egyik városból a másikba. Meg tudom ér-